A pszichoanalízis magyar úttörője szerint azt a szeretetet kell megadni a páciensnek, aminek hiánya megbetegítette
Sigmund Freud így írt nekrológjában a budapesti pszichoanalitikus iskola megteremtőjéről, Ferenczi Sándorról: „Nehezen hihető, hogy tudományunk története meg fog feledkezni róla.” Nos, nemcsak a tudomány nem feledkezett meg az 1933. május 22-én elhunyt Ferencziről, de a lélektanra fogékony szélesebb nyilvánosság sem.
Ferenczi Sándor a modern pszichoterápia egyik előfutára volt, ha szóba kerül a neve, szinte mindenkinek az jut eszébe róla, hogy Sigmund Freud jó barátja, és inspiráló munkatársa volt. Számos innovatív meglátással, kísérlettel és tudományos publikációval segítette a 20. századi lélektan fejlődését, de közel ilyen fontos a szervező szerepe is, hiszen ő volt az, aki kezdetben organizálta a nemzetközi pszichoanalitikus mozgalmat, és ő volt az is, aki élete végén megjelentette a Klinikai napló című munkát, melynek napi terápiás tapasztalatai nagyban inspirálták a 20. századi lélektant.
Az 1873. július 7-én született Ferenczinek volt bátorsága szembemenni a kor normáival, kísérletező kedve, progresszív hozzáállása ösztönzőleg hatott a pszichoanalitikára. Részletesen dokumentálta az úgynevezett áttétel-viszontáttétel jelenségét, hangsúlyozta a pácienssel kapcsolatos érzések és gondolatok megjelenését a terapeutában.
Az analitikus forduljon bizalommal a betege felé, és ha a páciens felidéz egy gyermekkorban elszenvedett szexuális bántalmazást, ahhoz empátiával viszonyuljon. Freud szerint azonban az abúzusok a legtöbb esetben csak fantáziák, a szexuális érés lelki konfliktusai, Ferenczi viszont nem értett egyet ezzel. Sőt attól sem riadt vissza, hogy a terapeuta és beteg között létrejöjjön egyfajta, keretek közé szorított, leszabályozott, szakmailag behatárolt fizikai kontaktus, ami erősítheti a bizalmat. Majd ez a szembeállás vezetett oda, hogy idővel eltávolodak egymástól.
Ferenczi komoly érdemeket szerzett a gyermekbántalmazás következtében fellépő traumák kezelésében, külön figyelmet szentelt a korai gyermekkor determináló hatásainak. Ferenczi Sándor családja Krakkóból települt át Magyarországra, édesapja részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, majd 1856-ban Miskolcon könyvesboltot nyitott, ami jelentős szerepet játszott a város kulturális életében. Sőt, kiadót is működtettek, és bekapcsolódtak a város kulturális életébe. A könyvesboltban megfordultak művészek, tudósok, akik formálták Ferenczi világlátását.
Klasszikus több nyelven beszélő, értelmiségi családban nőtt föl, az asszimilációra törekvő apa 1879-ben magyarosította a család nevét Fränkelről Ferenczire. Tíz testvérével otthon magyarul, németül, jiddisül és lengyelül is beszéltek. A középiskola befejezése után Bécsben szerzett orvosi diplomát, és már ebben az időben olvasta Freud tanulmányait, de akkor ezeket a tanokat még elutasította. Dolgozott Pesten a Szent Rókus Kórház nemibeteg- és prostituáltakkal foglalkozó osztályán, és ebben az időben kezdett publikálni a Gyógyászat című orvosi hetilapban a hipnózisról, az álom szerepéről, az akkor divatos okkult jelenségekről. Ferenczi később irodalmi lapokba is írt, többek között a Nyugatba. Ekkor barátkozott össze Ignotusszal, de a legnagyobb barátja és egyben mestere maga Freud lett, akivel 1908-ban ismerkedett meg.
Ferenczit ekkor már lenyűgözték Freud tanításai, és a pszichoanalízis lelkes híve lett. 1910-ben publikálta a pszichoanalitikus írásainak gyűjteményét, a Lélekelemzés – Értekezések a pszichoanalízis köréből című kötetet, amihez Freud írt előszót. Nem sokkal ezután létrehozta a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület, majd 1913-ban megalapította a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesületet is. Ferenczi valóságos kampányt folytatott a pszichoanalízis mellett, ami olyan jól sikerült, hogy az irodalom, a pedagógia, a néprajz is felfedezte a kapcsolódásait az analitikus gondolkodással.
Az I. világháborúban katonaorvos volt, a pszichoanalízist sikerrel hasznosította a harctéri neurózisok kezelésében. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése után, már a Tanácsköztársaság idején pszichoanalízis-tanszéket kapott a budapesti egyetem orvosi karán.
A tanácsállam bukása után azonban Ferenczit megfosztották katedrájától, és megszüntették a tanszéket. A húszas években elsősorban a terápiák alkalmazása érdekelte, illetve tovább vizsgálta a korai anya-gyermek kapcsolatot, és rájött annak kivételes jelentőségére a kisbaba személyiségfejlődésében. Foglalkoztatták a gyerekkor traumái, a személyiségzavarok és a borderline szindróma is. Ferenczi és Freud viszonya a harmincas évek elejére megromlott, majd a hatvanadik születésnapja előtt vészes vérszegénységben hunyt el. Ferenczi azt vallotta, hogy a páciensnek azt a szeretetet kell megadni, aminek hiánya megbetegítette. Maga is sok szeretetet kapott, és kiérdemelte az utókor tiszteletét is.
Címlapfotó: Sigmund Freud kollégáival a hágai kongresszuson. Ülve (középen) Freud, balról a második Ernest Jones, jobbról a második Ferenczi Sándor, állva (középen) Karl Abraham 1920-ban. Fotó: Ann Ronan Picture Library/Photo12 via AFP
