Festőnek indult, író lett

Izgalmas vállalkozás a Petőfi Irodalmi Múzeum Egy írónő modellt áll című kiállítása: egy szinte ismeretlen életművet dolgoz fel és tár a látogatók elé. Azonban Kádár Erzsébet története és pályája olyannyira érdekes, hogy azonnal beránt minket. Mélységeiben meg akarjuk ismerni, hogy ki volt ez a híres felmenőkkel rendelkező, festőnek induló, majd íróvá avanzsált nő.

A kiállítás Kádár Erzsébet családtörténetével nyit. Szokatlanul részletesen megismerjük a felmenőket, például az egyik falat teljesen beborítja a sok generációt felvillantó családfa. Nem megszokott ez a fajta mélyreásás a gyökerekben, azonban Kádár esetében fontos ezt is megmutatni. Egyrészt, mert az elmagyarosodott, ősi szerb eredetű Csernovics-család teli van nagy formátumú személyiségekkel. Másrészt, mert Kádár pályájának alakulását nagymértékben befolyásolta az a közeg, ahonnan jött, és az is, amikor ebből a védett környezetből tragikus hirtelenséggel kiszakadt a trianoni határhúzáskor.

A szemben levő falon a családnak azon tagjairól készült festmények szerepelnek, akik döntően befolyásolták Kádár Erzsébet alkatát. Látjuk Csernovics Emíliát, aki Damjanich özvegyeként hősi szerepet vett magára, és akire Kádár Erzsébet a nagymamájaként tekintett. Mellette Kádári Duka Olga, az édesanya, aki szigorú és végtelenül következetes elvek mentén nevelte a lányait. A sort az édesapa képe, mácsai Csernovics Diodoré zárja, aki Kádár visszaemlékezése alapján indulatos, vasakaratú személy volt. Remek ötlet volt a szemben lévő falra kifüggeszteni egy szerb ikonfestő Irgalmas istenszülő kompozícióját is, hiszen a Csernovicsok „emlékként őrizték őseik vallását is” (Zsuzsanna esküvője).

Szép fotófal vezet minket beljebb a kiállításban. Itt láthatunk műtermi családi fotókat, a kislány Csernovics Erzsébet alakja sokszor feltűnik. Nagyon beszédesek az amatőr felvételek is a házassága idejéből és budapesti életükről a 30-as évekből. A beérkezett írónőről készült hivatalos portrék pedig egy gyönyörű nőt rajzolnak elénk.

Aztán belépve egyből egy önarcképbe botlunk: a csípőre tett kéz, a hetyke, fiús tartás egy dacos, erős kiállású nőt rajzol elénk, akinek tekintetében egyszerre van jelen a szomorúság és a küzdeni akarás. A festmény mellett Kádár Csók és festék című novellájának részlete olvasható, ami épp e műve megszületésének lelki aspektusait tárja az olvasó elé. Az egyik oszlopon pedig egy másik részlet villan fel ebből a novellából, amelyben a kép eredeti környezetét ismerjük meg. A szöveg feletti fotókon a festőnő műtermébe láthatunk be, valamint egykori szerelme, Illés Endre munkahelyére, a Szépirodalmi Kiadó szerkesztőségébe, amelynek falán függött ez a kép Kádár halála után.

A festmény körül még számos önarcképet látunk, hol olajjal megfestve, hol néhány vonallal felskiccelve. Ez a sok-sok önportré tanúskodik arról, hogy Kádár a saját személyét sem kímélte. A novellákban megjelenő önvizsgálat, a kompromisszumok nélküli szembenézés ezeken a rajzokon és festményeken is visszaköszön.

A festmények között a női portrék dominálnak. Nagyon izgalmas, hogy Kádár néhány ecsetvonással milyen pontosan meg tudta ragadni egy-egy arc karakterét. Ott van például a Zöld ruhás nő portréja, amely expresszív drámaisága folytán egészen magával ragad minket. A fekete kontúroktól és az erős kontrasztoktól úgy érezzük, mindjárt robban a kép, miközben mégis van benne egyfajta érzéki finomság. Mellette a Fekete hajú nő portréján már sokkal erőteljesebben érvényesül ez a fajta atmoszférikusság: a körvonalak elmosódottabbak, az egész arc sokkal sejtelmesebb, a fekete haj és a ruha azonban mégis kontúrossá, karakteressé teszi ezt a nőt is.

De nemcsak nőket festett: szerepel a kiállításban egy akttanulmány, valamint két férfiportré is. A Csíkos trikós férfi portréjának távolba néző tekintete kissé mélabússá teszi a képet, azonban ebben is van valamiféle könnyed derű, talán a szélesen felhordott ecsetvonásoknak vagy a sejtelmes vonalaknak köszönhetően.

A festmények között Kádár novelláinak kiragadott részleteit olvashatjuk. Fegyelmezett látásmód, szikár nyelvhasználat, kimért mondatszerkezet jellemzi az írásait. Ezekben van valamiféle kirobbanni készülő feszültség, valamiféle nyers erő, ami egészen elképesztő drámaiságot kölcsönöz nekik. A Félelemben például a házaspár két tagja között tapintható ellentét szinte szikrát vet. A diófában a kivágott, majd a padló alatt újraéledő növény okozza a konfliktusokat. Azonban egyik esetben sem jutunk el a tulajdonképpeni drámához, épp ettől lesz olyan vészjósló a zárlat.

A következő egységben szerepelnek Kádár Erzsébet tájképei. Ezek az atmoszférikus plein air festés és a mester, Szőnyi István hatását hordozó festmények napfényjárta színeik, lágy tónusaik és meditatív, lírai hangvételük folytán válnak felejthetetlenné. A Szentendréről készült festményeiből világosan kiderül: Kádár Erzsébetnek helye lett volna a nagy, klasszikus alkotók között, ha lett volna elég ideje arra, hogy kiteljesedjen.

A Preobrazsenszka templom Szentendrén című festményen szinte látjuk a levegőpárát. „Vonzottak ezek a penészszürke, nehézkes és negédes, romba öregedő, barokk kődobozok” – írta Kádár Egy város modellt áll című novellájában. Aztán a későbbi tájképeiről eltűnnek a templomok, a szentendrei utcán „sárga délelőttöt, tejeskávészínű árnyékokat, vízhordó asszonyt és ténfergő öregembert” látunk.

A tér közepén álló vitrinek segítségével kicsit beléphetünk Kádár Erzsébet világába is. Itt szerepelnek személyes tárgyai, parfümje, ékszerei, cigarettatárcája, de megnézhetjük az érettségi bizonyítványát és a főiskolai indexét is. A legizgalmasabbak pedig a vázlatai, valamint a Budapesti Hírlap számára készített kis grafikái, divatrajzai, amelyek saját dzsentri közegének hű tükrei.

Tűpontosan megszerkesztett ez a kiállítás. A falakon végigfutó színes sávok, amelyek körülhatárolják a képeket és a szövegeket egy szigorú, fegyelmezett rendet alkotnak. Ennyiben tehát lekövetik Kádár prózájának stílusát. A kiállítás ettől a rendtől azonban nem válik merevvé: a munkákban rejlő finomság, lágy érzékiség, a mélyben megbújó női energiák meghitté varázsolják ezt a teret. 

A kiállítás augusztus 16-ig megtekinthető a Petőfi Irodalmi Múzeumban.