| Az idegen szavak és kifejezések szótára szerint a kaleidoszkóp színesen kavargó változások gyors egymásutánja. Danis Tanovic Pokol című filmje pont így villantja fel három, illetve négy szerencsétlen nő történetét: Sophie, házas két gyerekkel, de csalja a férje; Céline, azt hiszi szerelmes belé egy férfi, akiről kiderül, hogy homoszexuális, ráadásul Céline apjába volt szerelmes; Anne, barátnője apjától terhes, a férfi autóbalesetben meghal. A negyedik nő a három lány anyja, pedofília gyanújával börtönbe juttatja a férjét, egy családi perpatvar következtében se járni, se beszélni nem tud. A szereplők rokoni kapcsolatai csak a film végére tisztázódnak. És akkor mi van? Semmi. Épp ezért Tanovic filmje számomra a csalódás maga. Úgy tűnik, hogy a Pokol egy újabb, azon filmek hosszú sorában, melyekben kiderül, hogy a végzet és a véletlen nem egymás szinonimái, és, hogy minden mindennel összefügg. Számomra ez a felállás már édeskevés ahhoz, hogy ne tudjam, hogyan értem el a mozitól hazáig. A csalódottság és a düh érzését csak súlyosbítja, hogy egy olyan rendező filmjéről van szó, akinek az első filmje a Senkiföldje, bizonyíték arra, hogy lehet még szívszorítóan szépet, mélységeset alkotni teljesen giccs- és közhelymentesen is. Szép, hogy madárfészek izzik a Pokol elején, kaleidoszkópon át vörösesen, vagyis nagy kár, hogy nem "csak" szép, úgy önmagában, hanem banális metaforája a család pokollá vált életének. |
