Film
Animációs alkotás nyerte a Hét Domb Filmfesztivál fődíját
Hat felnőtt- és egy diákkategóriában osztották ki a díjakat a vasárnap záruló fesztiválon.
Szlovén Filmnapok a Toldi moziban
Negyedik alkalommal ismerkedhet meg a magyar közönség a kortárs szlovén filmművészettel.
Király Levente alkotása nyerte el a fődíjat a XV. Göcsej Filmszemlén
115 pályamű érkezett idén.
Rijekában versenyez a Meghalni Ukrajnáért című film
Magyarországról egyedül ezt a filmet vetítik a fesztiválon.
Kontroll nélkül – félni a saját gyermekedtől
Novemberben érkezik a mozikba a Kontroll nélkül. A forgalmazó igaz történeket keres a gyermekkori agresszió témájában.
Emma és Böbe újra találkozik
Két, vidékről Budapestre került fiatal orosztanárnő sorsán keresztül megismerni a rendszerváltás visszatetsző emberi viszonyait.
Szőcs Petra Déva című filmje nyitja a 19. Filmtettfesztet
Filmjeit az erdélyi szemle már többször is műsorra tűzte.
12 film az Indiai Filmhéten
Bollywood és indiai művészfilmek eredeti nyelven, magyar felirattal.
Lartigue-fotók Wes Anderson filmjeiben
Jacques Henri Lartigue több alkotása is felbukkan egy-egy képkockán.
Pierre Richard: „a díjak sohasem érdekeltek, csak a közönség szeretete"
A francia színész, rendező a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként érkezett a magyar fővárosba. A fesztiválon Pierre Richard két filmje, a Félénk vagyok, de hódítani akarok és a Magas szőke férfi felemás cipőben felújított változatát vetítik.
Udo Kier és Michael Nyman előadásai a Budapesti Klasszikus Film Maratonon
A világhírű művészeket személyesen ismerheti meg a budapesti közönség.
Mi újság, kuflik?
A Mi újság, kuflik? a Pagony kiadásában megjelent Kufli-mesék alapján készül. A film újra elkalauzolja a nézőket az Elhagyatott Rét bokrokkal pettyezett végtelenjére.
Véget ért a Toldi Miklósról szóló film forgatása
Arany János műve az általános és középiskolákban kötelező olvasmány, ezért a város vezetése és a készítők abban bíznak, hogy a helyi tankerület minden iskolájában vetíteni tudják az alkotást.