Film

Testközelben – Érzékiség az új német filmekben

Testközelben címmel szervez filmnapokat április 21–24. között a Goethe Intézet a Tabán moziban. A rendezvénnyel a kamerák előtt és a kamerák mögött dolgozó nőkre szeretnék irányítani a figyelmet.

A Buharovok kapták az első Kassák kortárs művészeti díjat

Igor és Ivan Buharov (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) filmterve nyerte el az idén először átadott Kassák kortárs művészeti díjat. Az elismerésre az avantgárd mozgalmak és Kassák Lajos művészetszemléletéhez kötődő pályaművekkel lehetett nevezni.

„Viszonylagos öröklét” #4. – Nemes Nagy Ágnes és a film

2022. április 20-án negyedik estjéhez érkezik a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes tiszteletére indított irodalmi rendezvénysorozat. Ezúttal egy Oscar-díjas film lesz a középpontban.

Magyar filmeseket díjaztak Portóban és Párizsban

Horváth László Attila a Lélekparkban nyújtott alakításáért a legjobb színész, Fazekas Máté Bence a Kilakoltatásért a legjobb forgatókönyv díját nyerte el a portói nemzetközi filmfesztiválon. Párizsban az ÉCU filmfesztiválon a Korai menyegző című magyar alkotás kapta a legjobb dráma díját.

Dokumentumfilm készül Kurtág Györgyről

Nagyívű dokumentumfilm készül Kurtág György világhírű magyar zeneszerzőről Nagy Dénes rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával.

Aki felforgatta Hollywoodot – Kertész Mihály, a Casablanca rendezője

1962. április 10-én halt meg Kertész Mihály (Michael Curtiz) Oscar-díjas filmrendező, minden idők egyik legromantikusabb filmje, a Casablanca rendezője.

Júniustól a mozikban az új magyar kémfilm, A játszma

Június 9-én debütál a hazai mozikban az új magyar kémfilm, A vizsga folytatása, A játszma.

Elsőfilmes alkotást és régiós koprodukciókat támogat a Nemzeti Filmintézet

Elsőfilmes alkotást és régiós koprodukciókat támogat a Nemzeti Filmintézet (NFI), Szeleczki Rozália mozifilmrendezői debütálása az NFI Inkubátor-programjának támogatásával valósul meg, a Nemzeti Filmintézet ezenkívül Budapesti napló címmel lengyel–magyar, Forrás címmel pedig szlovák–cseh–magyar koprodukciós alkotások támogatásáról is döntött – tudatta a Nemzeti Filmintézet.

Peter Greenaway, a festői filmes ábrázolás mestere 80 éves

Április 5-én nyolcvanéves Peter Greenaway, a brit filmművészet nagy hatású rendezője, akinek képi világán erősen érződik, hogy festőként indult, s aki szerint „a mozi csakis a szexről és a halálról szól”. Portré.

Anthony Perkins, a Psycho főszereplője 90 éve született

Kilencven éve, 1932. április 4-én született Anthony Perkins amerikai színész, aki Alfred Hitchcock Psycho című filmjében a pszichopata gyilkost alakította. Portré.

Az Oscar filmjei közül ajánljuk

Pár nappal ezelőtt átadták a 94. Oscar-gála díjait. Filmajánlónkban a jelölt és a díjazott filmek közül választottuk ki kedvenceinket.

Szajki Péter filmje ismét amerikai filmfesztiválokon

A Most van most a Cinequest Film Festival és a WorldFest-Houston International Film Festival hivatalos programjában versenyez.

Katinka – Májusban érkezik a dokumentumfilm a mozikba

A Hosszú Katinkáról szóló hivatalos életrajzi dokumentumfilm május 12-től látható a magyar mozikban. A Katinka dokumentumfilmnek elkészült a legújabb előzetese is, amely felidézi a forgatás legemlékezetesebb pillanatait, így a nézők ízelítőt kaphatnak a nagyszabású filmből.

Elhunyt Hildebrand István operatőr, rendező, a Nemzet Művésze

Kilencvenhárom éves korában kedden elhunyt Hildebrand István Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmoperatőr, rendező, a Nemzet Művésze, a magyar és egyetemes filmtörténet meghatározó alakja, aki a magyar filmművészet egyik legjelentősebb operatőri életművével rendelkezik – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szerdán az MTI-vel.

„Szívünk-lelkünk benne van ebben a filmben” – Interjú Fazekas Máté Bencével

Interjú a Kilakoltatás író-rendezőjével kettős karakterekről, forgatási nehézségekről és arról, hogyan hozott vigaszt egy kilátástalannak tűnő pillanatban Tarr Béla.

A CODA kapta a legjobb film díját, Sipos Zsuzsanna Oscar-díjas lett

A CODA kapta a legjobb film díját, Jane Campion pedig a rendezői Oscart vehette át A kutya karmai közt című filmjéért vasárnap este a 94. Oscar-díjátadó ceremónián Los Angelesben.