Film
„Messze nem egy lejátszott parti”– Gárdos Péter író, filmrendező
„Az a vágy erős bennem, hogy azért kell csinálni valamit, filmet, színházat, regényt, mert nem szeretném feleslegesnek érezni magam” – mondta el egy interjúban az 1948-ban ezen a napon született Gárdos Péter Balázs Béla-díjas filmrendező, író.
Véget ért a Lefkovicsék gyászolnak forgatása
Véget ért Breier Ádám első egész estés filmje, a Lefkovicsék gyászolnak forgatása. A Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készülő alkotáshoz a stáb Izraelben is vett fel jeleneteket. A film a tervek szerint 2024 tavaszán lesz látható.
Ingyenesen látható a Macskafogó a Filmión
Vasárnapig ingyenesen látható minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje, a Macskafogó és folytatása, a Macskafogó – A sátán macskája, valamint a Modern edzésmódszerek című 1970-es rövidfilm a Nemzeti Filmintézet streaming platformján.
Ternovszky Béla: „A közösségben létezés életformája volt számomra otthonos mindig is”
Május 23-án tölti be nyolcvanadik életévét Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, minden idők egyik legsikeresebb magyar animációs filmje, a Macskafogó alkotója.
Cannes – kínai dokumentumfilm a kritikusi listák élén
Kínai dokumentumfilm, Vang Ping (Wang Bing) Fiatalság című trilógiájának első része (A tavasz) győzte meg eddig leginkább a három napja kezdődött 76. cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a kritikusokat – derül ki a nemzetközi szaklapokban pénteken megjelent szavazási listákból.
Tíz friss magyar film, amit már streamingen is nézhetünk
Ugyan a Filmio a magyar filmek aranybányája, meglepően sok, a közelmúltban bemutatott hazai gyártású film érhető el a két legnagyobb és legnépszerűbb streaming-szolgáltató oldalán is. Ezekből válogattunk.
Grafikus, taxisofőr és tűznyelő, aki végül James Bond lett: Pierce Brosnan
Május 16-án hetvenéves Pierce Brosnan ír-amerikai filmszínész, aki tehetségét a legkülönbözőbb karakterek megformálásával bizonyította, neve hallatán mégis mindenkinek James Bond jut eszébe: Őfelsége 007-es ügynökének szerepét 1995 és 2002 között négy, igen sikeres filmben játszotta el. Portré.
A hazai filmszakma egyik legkreatívabb egyénisége: Grunwalsky Ferenc
Grunwalsky Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró, a Magyar Mozgókép Mestere május 16-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját.
Egy legénybúcsún jóformán mindent szabad – Rózsa Gábor és Virsinszki Zoltán az új filmjükről
Rózsa Gábor és Virsinszki Zoltán első közös filmjét, a függetlenként, mindenféle támogatás nélkül készült Mentés másképp című vígjátékot szerette a közönség. Most újabb közös kaland végére értek. A élettel teli, kacagtató, szívmelengető Legénybúcsú extra a napokban debütált a hazai mozikban.
Frank Sinatra: Csak egyszer élsz, de ha úgy csinálod, ahogy én, akkor az is épp elég
Huszonöt éve, 1998. május 14-én halt meg Frank Sinatra amerikai énekes, filmszínész, a múlt századi amerikai könnyűzene egyik legnagyobb alakja.
Megérkezett a Látom, amit látsz előzetese
A két fiatal nem mindennapi egymásra találásának történetét elmesélő, Látom, amit látsz című romantikus filmet a közönség először június 8-án Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztiválon, majd június 22-től országszerte a mozikban láthatja.
„Egész életemben utáltam a nyájakat” – Szinetár Miklós Bánffy Miklósról és magyarságról
„Arisztokraták között csak művész, művészek közt csak arisztokrata, politikusnak amatőr, színházvezetőnek politikus – mindig kívül, sehol se otthon, valahol lebegve a dolgok fölött” – így vezeti fel A Nagyúr – gróf Bánffy Miklós című filmjének főhősét Szinetár Miklós.
Marina Vlady, a hatvanas évek szexikonja
Május 10-én nyolcvanöt éves Marina Vlady orosz származású francia színésznő. Forgatott Marco Ferrerivel, Orson Welles-szel, Godard-ral, illetve Jancsó Miklóssal és Mészáros Mártával is. Négyszer ment férjhez, harmadik házasságát a legendás énekes-színésszel, Vlagyimir Viszockijjal kötötte.
Ezt a tíz magyar filmet kedvelik a legjobban a franciák
A Magyar Filmadatbázis francia testvéroldala, az Allocine adatai alapján készült el a Franciaországban legkedveltebb magyar filmek top 10-es listája. Ezen négy Tarr Béla-film szerepel, a legfrissebb alkotás a Pieces of a Woman, a legfiatalabb filmes pedig Schwechtje Mihály.
Fernandel, a francia film egyik legkedveltebb komikusa
Százhúsz éve, 1903. május 8-án született Fernand Joseph Désiré Contandin, vagy ahogy a filmrajongók ismerték és szerették, Fernandel, a francia film egyik legkedveltebb komikusa.
Összeállt az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja
Több mint húsz országból negyven alkotást láthat a közönség az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában.