Film Minden rendben.jpg

Több mint ötven projekttel neveztek a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjára

Ötvenhat filmterv, köztük negyvenöt játékfilmötlet, négy dokumentumfilmterv, illetve hét animációs rövidfilmötlet érkezett a Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor programjának felhívására.

A program célja a fiatal hazai tehetségek támogatása kis költségvetésű, egész estés játékfilmek, dokumentumfilmek, valamint 5–10 perces animációs szerzői rövidfilmek létrehozásában.

A jelentkező alkotók közül 17 a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte meg a jelentkezéshez szükséges filmes ismereteket, de a program népszerű az ELTE filmtudomány szakos hallgatói, illetve a METU és a MOME, valamint egyéb magyarországi és külföldi filmes képzést végzett hallgatók körében is.

Az öttagú zsűri a beérkezett filmtervek közül legfeljebb tízet javasol majd forgatókönyv-fejlesztésre, amelyhez hárommillió forint anyagi támogatást, valamint szakmai segítséget kapnak az alkotók.

A tíz filmterv közül a novemberi Pitch Fórumon választ ki a szakmai zsűri és a közönség öt nyertest, akik ezt követően gyártási támogatást kaphatnak. Ennek összege egész estés játékfilmek esetén 135 millió forint, dokumentumfilmek esetén negyvenmillió forint, míg az animációs szerzői rövidfilmeknél akár húszmillió forint is lehet. A támogatott projektek készítői számára a Filmintézet a Fast Forward Program keretében workshopokat is biztosít, amelyek segítik a felkészülést és a filmtervek továbbfejlesztését.

A 2015-ben elindított Inkubátor program már több mint harminc elsőfilmes csapat számára biztosított gyártási támogatást. Az így készült alkotások között említették Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét, Csuja László Virágvölgy című alkotását, Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmjét, Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjét, Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című alkotását és a Minden rendben című filmet, Sós Bálint Dániel rendezését.

Az NFI Inkubátor programjáról további információ itt található.

Ez is érdekelheti

A Mommy Blue egy fordított felnövéstörténet

Mayer Bernadette első nagyjátékfilmje megindító alkotás egy lassan megvakuló édesanyáról, aki egyre jobban rászorul épp apává váló fiának segítségére, ami derekasan próbára teszi kettejük kapcsolatát. Könnyen fordulhatna szirupos melodrámává, Für Anikó és Vilmányi Benett zseniális játékának köszönhetően viszont mégsem teszi.

A Hajrá, Tete! ott kezdődik, ahol a hollywoodi mozik véget érnek

Idén augusztusban a veszprémi Filmpikniken is látható volt az Illés Fanni paralimpikonról készült, 2025-ben bemutatott Hajrá, Tete! című dokumentumfilm, amely a filmszemle felhozatalának egyik legjobb darabja volt.

A magyar filmesek nagyágyúival újra találkozhatunk az egyetemeken

Szeptembertől újraindult a Nemzeti Filmintézet jóvoltából az Egyetemi Filmklub-eseménysorozat, a félév során összesen mintegy kétszáz filmvetítésen vehetnek részt a hallgatók.

Benedek Miklóst a matematikatanára akadályozta volna meg, hogy a színészképzőbe járjon

Aztán a színművészdiploma után egyből szerződtették a Nemzetibe. Nyolcvan éve, 1946. szeptember 28-án született a Kossuth-díjas színészlegenda.