024_4626800.jpg

Pusztul a népszerű valóságshow történelmi helyszíne, gyűjtenek a megmentésére

Kilencmillió euró (3,7 milliárd forint) adomány összegyűjtése a célja egy kedden indított kampánynak, amellyel a Franciaország nyugati partjai közelében álló emblematikus Fort Boyard egykori erőd megmentését kívánják támogatni.

Az építmény egy világszerte sugárzott televíziós valóságshow díszleteként szolgált, a sorozat Magyarországon az RTL műsorában látható péntek esténként Fort Boyard – Az erőd címmel. A Franciaországban 1990-ben indult Fort Boyard című műsornak több mint 1500 része volt, és mintegy negyven országban vetítik sikerrel.

A tévés „szereplés” nyomán évente ezrek szállnak tengerre, hogy megnézzék a 68 méter hosszú, 31 méter széles ovális építményt, amelyet csak hajón vagy helikopteren lehet megközelíteni. Összesen 36,6 millió euróra (adó nélkül, csaknem 15 milliárd forint) van szükség a 19. századi műemlék helyrehozatalához, amelyet megrongáltak az Atlanti-óceán hullámai – közölte Ghislaine Guillen, a Mentsük meg a Fort Boyard-t projekt társirányítója, a megyei tanácsnak a tagja, amely 1989 óta az erőd tulajdonosa.

A munkálatok háromnegyedére már megvan a pénz, egyebek mellett a megyétől, de kilencmillió euró még hiányzik.

„Mozgósítani fogjuk a helyi lakosságot, a nagyközönséget és a vállalati mecénásokat” – mondta Alexandre Giularis, a Nemzeti Örökség Alapítvány főigazgatója. Ha az adományok meghaladják ezt az összeget, a fennmaradó pénzt olyan kiegészítő állagmegóvási munkákra fordítják, amelyekre még nincs pénz előírányozva a költségvetésben. Mindennaposak a repedések és a kőomlások. A munkálatok jövő nyáron kezdődnek, és a tervek szerint 2028-ban fejeződnek be.

Az Oléron és Aix szigetek között 1803 és 1857 között épült katonai létesítmény később börtönként szolgált, majd felkerült a történelmi műemlékek listájára. 1988-ban Jacques Antoine televíziós producer vásárolta meg, aki egy évvel később jelképes egyfrankos áron átadta Charente-Maritime megyének, azzal a feltétellel, hogy gondoskodik a karbantartásáról.

A televíziós realityt megelőző felújítás előtt 1966-ban itt forgatták a Kalandorok című filmet Alain Delon és Lino Ventura főszereplésével. A munkálatok befejezése után a nagyközönség kis létszámú, 25 fős csoportokban látogathatja majd Fort Boyard-t. A belépőjegy áráról még nem döntöttek.

Ez is érdekelheti

Caesarként búcsúzott a francia film császára

Kilencven éve, 1935. november 8-án született Alain Delon, a francia filmművészet legendás alakja és egyik legnagyobb csillaga, akinek olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Ragyogó napfény, a Rocco és fivérei, A szamuráj, a Zorro, a Klein úr, A mi történetünk, az Egy zsaru bőréért és az Asterix az olimpián.

November 8-án történt

„Az ember mindig akkor érzi magát sikeresnek, hogyha az addig elért sikereinél nem akar sokkal többet. Aki az elért sikereknél sokkal többet akar, az sohasem érezheti magát igazán sikeresnek, mert ahhoz képest, amit elérni szeretne, semminek tűnik az, amit már elért” – vallja a ma hetvenkilencedik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas rockzenész, zeneszerző, Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője.

Elfogtak két gyanúsítottat a párizsi műkincsrablás ügyében

A világ egyik leghíresebb múzeumába, a párizsi Louvre-ba október 19-én törtek be és felbecsülhetetlen történelmi értékű tárgyakkal távoztak onnan a bűnözők.

Mostantól látogathatók a Notre-Dame korábban leégett tornyai

A tornyokat teljesen helyreállították a 2019-ben történt tűzvész után.