A kabaréműfaj és oldalágai iránt az Örkény István Színház még nem Örkény korától kezdve élénk figyelmet mutat (Mi újság, 20. század?; Különóra, A kopasz énekesnő; Odüsszeusz Tours; Búvárszínház stb.). Most egy rémvarietét gyűjtöttek be a Julian Crouch és Phelim McDermott alkotta rendező-író szerzőpárostól (azaz a Cultural Industrytól), valamint (zene) a Tiger Lillies és Martyn Jacques terméséből. A mese Heinrich Hoffmann maga illusztrálta 1845-ös képeskönyvére alapoz, mely nálunk Borzas Peti vagy Kócos Peti címen örvend közepes ismer(e)t(len)ségnek. A jelen változat copyrightja nagyrészt Parti Nagy Lajost illeti, aki a sok citátum között a Petikés Vörösmartyt, a családi körös Aranyt és több költőtársukat megidézi (a másik Petikést, Kaffka Margitot talán nem). A laza montázs története nagyjából annyi, hogy az otthoni fészekről tirádázó, de egymást kevéssé kedvelő Anyusunk és Apusunk a sűrűn látogató gólya hozta csemetéket sorra lepasszolja a halálnak, mert a megátalkodott gyermekek nem vágnak körmöt, loncsos a hajuk, nem eszik meg a levest, szopják az ujjukat, hintáznak a széken, csúfolják a szomszédot. Ez pedig önsorsrontás, gerincsorvadás, korai vég – és rendes polgári szülők rendes polgári gyermekéhez nem is illik. Az életkioltó büntetéseket – a vízbe fulladástól kezek kitépéséig, ujjak levágásáig (papa, mama – ha szükséges – közre is működik) Dr. Roboz és Dr. Chor, két fenyegetően nyájas küllemű konferanszié ajánlja a jó- vagy rosszgyerekként megszólított kedves közönség érdeklődésébe. Az egyik ördög, a másik törpe.

 

  Izsák Lili sokajtós, sokablakos babaszoba-dobozdíszletében Nagy Fruzsina kiváló jelmezei és maszkjai Hoffmann rajzait (valamint nála zseniálisabb folytatójának, Wilhelm Buschnak az 1865-ös Max und Moritzát, elmagyarosodva: a sötét kópé Marci és Miskát) tekinti irányadónak. Ascher Tamás a muzsikától és a koreográfiától (Dékány Edit) sem egykönnyen megmozduló képsorozatot saját korábbi, itteni Ionesco-rendezésének vágányáról indítja, s mérsékelten abszurd, szellemes megoldásokig igyekszik lendíteni. A szabóollóval lemetszett ujjak helyén piros szalag serken, az Anyusunk szerint kölni illatú nyuszik pléjbojgörlös jókedvvel puskázzák le nagy vadász Apusunkat, a karikás szemű, termetesre nőtt porontyok úgy úszkálnak a színpad akváriumában, mint ha formalinos üvegben lubickolnának (akad bábszínházi, halacskás jelenet is, hiszen az élet végén a hal áll). Az igényes, intelligens, derűs népszórakoztatás mókái nagyjából harminc percre elegendők a kilencvenből – A jógyerekek képeskönyve kabaréban nem is lehetne hosszabb kiadós fél óránál. Utána már ismételgetésekből kell megélni. Parti Nagynak sem ez a leginvenciózusabb munkája. A remek nyelvi poénok nyomában nemegyszer zötyög elő nehézkes rím, suta ritmus a megnyomorgatott számítógépből. A nyelvi idiotizmus társadalmilag vészjósló, önjáró szekvenciái nem válnak fenyegetővé. Semmi nem vall arra, hogy Ascher a családi rémségek kicsiny boltját kereste volna a darabban: az utódok hullanak, mint a legyek, de ez a legkevésbé sem rendíti meg az unatkozásba süppedő publikumot.

 

  A színészek természetesen jelesül teljesítenek. Cirkusz, marionett, kabaré a kisujjukban van, óvodára, napközire, menzára élesen emlékeznek, technikájukból az egyéni és csoportos foglalkozásokra is futja. Felismerni nem könnyű őket ruhácskáik és maszkocskáik alatt. A nemi identitás ellenében kapták szerepüket: Bíró Kriszta az akaratos Petike, Für Anikó a sündöri Janika, Hámori Gabriella a bohóc Robika, Kerekes Éva a Karinthyt is – nem ok nélkül – eszünkbe juttató Fricike, Pogány Judit az örök pólyás Konrádka, Takács Nóra Diána pedig Fülöpke, aki talán szétüthetne a testes szülők között. Polgár Csaba Hennike pöszeségre kényszerítő fogszabályozó zablájával, Debreczeny Csaba Agusztácska elveszettségével nevettet.

  Széles László tökéletesen karikírozza debella Anyusunkat. Apusunk bőrébe némi meglepetésre nem színésznő bújt: a stupid családfő közhelyeket szajkózó alakjában hibázni nem tudó Csuja Imre formálja meg. A rendezői beállítás szerint csakis ők a bűnbakok, a kicsik legfeljebb pajkosak, de rajtuk nem lehet számon kérni semmit, akármeddig csüng gyászoló körmük, bármennyire túlfeszítik az engedetlenség húrját.
 

  Máthé Zsolt első, Toulouse-Lautreces bejövetelei a megnyomorított gyerekélet, a torz gyermeknek-maradás fájón mulattató előjelzései. Gálffi László a közönséggel való együttlélegzéssel húzza elő bűvészdobozából az agybajos doktor démoni figuráját (dr. Heinrich Hoffmann is elmegyógyintézet-igazgató volt, amikor nem gyerekkönyvet írt és rajzolt). Darvas Ferenc és zenésztársai színes zenei sormintával szolgálnak.

  A négy fal közötti háborúság, háborgás, háborodottság képsorozata az előadás. Kép-mutatás a képmutatásról. Másodosztályú képtelenségek képeskönyve.