Gábor Miklós: szuggesztív személyiség és rendkívüli stílusérzék

Gábor Miklós Zalaegerszegen született 1919. április 7-én. Zsidó származású apja, aki 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált, mozitulajdonos volt, gyermekkora így a filmek bűvöletében telt. A család 1926-ban Székesfehérvárra költözött, ahol két mozit is üzemeltettek, de a zalaegerszegit is tovább működtették. Gábor Miklós nem volt jó tanuló, de falta a könyveket, gimnazista korában már eredetiben olvasott angol és francia nyelvű könyveket, főleg Proust és Gide műveit, remekül rajzolt, és már ekkor naplókban rögzítette érzéseit és gondolatait.

Az érettségit követően beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. Diplomájának megszerzése után, 1940-ben ösztöndíjasként a Nemzeti Színházhoz került, de a zsidótörvények miatt egy hónap után felmondtak neki, 1941-ben a Madách Színházhoz szerződött. A II. világháborúban tüzérként szolgált, 1945-től kilenc éven át a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1954-ben ismét a Madách Színházhoz kötelezte el magát. Innen 1975-ben, a közönség és a kritikusok meglepetésére a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, mert úgy gondolta, az ott kísérletező, újat akaró Ruszt József mellett találja meg az ízlésének megfelelő színházat, játékstílust és társulatot.

A Kecskeméten töltött négy év alatt nemcsak játszott, hanem rendezett is, emlékezetes maradt Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámájának színre vitele. 1979-től ismét Pesten játszott, előbb a Népszínházban, ahová Rusztot hozták, majd 1984-től a Nemzetiben. 1991-ben ismét Ruszt József mellé, a Független Színpadhoz szerződött, 1994-től haláláig a Budapesti Kamaraszínházban dolgozott.

Gábor Miklós több mint fél évszázados pályafutása során sikeres volt színpadon, filmen, tévé- és hangjátékokban egyaránt. Szuggesztív, töprengő alkatú művész volt, aki rendkívüli stílusérzékkel alakította a magyar és a világirodalom bonyolult szerepeit. Egész lényével játszott, nem voltak alkati határai. Sokoldalú, sokarcú színészként nem volt kijelölt szerepköre, lehetett hős és intrikus, moralizáló vagy cinikus, kiábrándult figura. Műfaja sem igazán volt, drámában, vígjátékban, zenés darabban egyaránt elvarázsolta a közönséget. Intellektuális színésznek tartották, legjobban a próbákat szerette, amelyek során sebészi pontossággal építette fel szerepeit, de amikor színpadra lépett, a játék lett számára a fontos, minden szélsőséget ki akart próbálni.

Színpadi szerepei közül legendás alakítása volt a Hamlet, amelyet közel háromszáz alkalommal játszott nagy sikerrel.

Ő maga minden kitüntetésénél büszkébb volt arra, hogy egy angol kritikus azt írta: Laurence Olivier után az övé a legjobb Hamlet, és a Shakespeare-darab alcímének analógiájára így is nevezte: Prince of Hungary. Shakespeare-hősök sorát formálta meg, volt Shylock A velencei kalmárból, Prospero A viharból, kiváló volt Jagóként és Rómeóként is. Emlékezetes alakítása volt Sarkadi Elveszett paradicsomának Sebők Zoltánja, Füst Milán IV. Henrikje, a Koldusopera Bicska Maxija, Albee Nem félünk a farkastól című drámájában George szerepe. Az ember tragédiájában Luciferként aratott sikert, különösen az 1983-as zalaegerszegi, Ruszt József rendezte előadásban, amelyért megkapta az Országos Színházi Találkozó legjobb férfi alakításának díját.

Filmszínészként is hatalmas népszerűségnek örvendett. Az 1940-es évek elején állt először a felvevőgép elé, első igazi sikerét az 1947-es Valahol Európában című filmben, a csavargó kamaszok vezéreként aratta. Ezt több sikeres film követte, a teljesség igénye nélkül: a Mágnás Miska, a Kis Katalin házassága, az Állami Áruház, a Budapesti tavasz, az Éjfélkor, az Álmodozások kora, az Alázatosan jelentem, az Alba Regia, a Pirosbetűs hétköznapok, az Apa, a Csak egy telefon, az N. N., a halál angyala, a Sértés, a Circus Maximus.

Ő maga a színházat szerette jobban, a filmezésben a próbák folyamata hiányzott neki,

a hetvenes-nyolcvanas években jóval ritkábban és kisebb szerepekben tűnt csak fel, és egy idő után már nem is vállalt filmszerepet.

Kamaszkorától haláláig írott naplóiból, jegyzeteiből számos életrajzi-művészetelméleti kötete jelent meg: Tollal, A színész árnyéka, Feljegyzések Alceste-ről, Kicsi-világ-háború, Kos a Mérlegen, Egy csinos zseni, Sánta szabadság, Nyomozok magam után. Írásművészetéért 1997-ben Füst Milán-díjban részesült. Rajzaiból, grafikáiból a budapesti Művész Klub 1987-ben nagy sikerű kiállítást rendezett.

Színészi munkásságát több díjjal jutalmazták: 1953-ban Kossuth-díjat kapott, 1962-ben érdemes, 1967-ben kiváló művész lett, 1995-ben megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, majd 1996-ban a Pro Urbe kitüntetést, és megválasztották a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának. 1993-tól tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 2007-ben posztumusz Demény Pál-emlékéremmel tüntették ki.

Első házassága Rákosi Mária színésznővel két éven belül felbomlott. Második feleségével, Ruttkai Évával az ötvenes évek álompárját alkották, tizenöt évig éltek együtt, lányuk, Gábor Júlia gondos őrzője a szülők emlékének és hagyatékának. Harmadik felesége, haláláig társa Vass Éva színésznő lett.

Gábor Miklós 1998. július 2-án, 79 évesen hunyt el Budapesten. Emlékét szülővárosában és a fővárosban emléktábla őrzi. Özvegye, Vass Éva 2000-ben róla elnevezett díjat alapított, amelyet minden évben a legjobb Shakespeare-alakításért ítél oda a szakmai kuratórium. Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára őrzi naplóit, melyeket az örökhagyó kívánságának megfelelően csak a halálát követő 50 év elteltével, azaz 2048 után lehet majd kutatni.

Gábor Miklós színművész 1973-ban, a Magyar Rádió 1-es (sztereó) stúdiójában, Stanley Eveling Kedves Janet Rosenberg, Kedves Mr Kooning című hangjátékának felvételén. Fotó: Szalay Zoltán/Fortepan