Gálakoncerttel ünnepli a népzene sokszínűségét szombaton a Müpa. A programban fellép az Erdőfű Zenekar, a Cigány Hangok, a Zűrös Banda, a Napfonat, valamint a Bohemian Betyars és az idén 30 éves Parno Graszt.

Az idei est zenei válogatása nemcsak az autentikus hangzásvilágot állítja középpontba, hanem arra is rámutat, hogy mennyiféle módon inspirálja hagyományunk a kortárs együttesek alkotóit. A kétfelvonásos gálakoncert programjában olyan együttesek nevei szerepelnek, amelyek nélkül a kortárs népzenei élet, a klubkoncertek és a táncházak világa elképzelhetetlen lenne.

Az Erdőfű Zenekar tagjait az a
törekvés hozta és tartja össze, hogy a Kárpát-medence népzenei hagyományát a
lehető leghitelesebb módon elevenítsék fel koncertjeiken. Valamennyien
kivételes tudással rendelkeznek a magyarlakta területek hagyományait, népi
kultúráját és hangszerhasználatát illetően, így bármely budapesti táncház
közönségét képesek egy szempillantás alatt távoli tájakra repíteni.

Lakatos Mónika a művészetével világszínvonalra emelte az oláh cigány népzenei hagyományt.

2020-ban személyében első alkalommal nyerte el roma előadó a legrangosabb világzenei fesztivál, a WOMEX életműdíját. A szombat esti koncertre Cigány Hangok nevű együttesével érkezik, amellyel 2021-ben vette fel Hangszín című lemezét.

Őket váltja a színpadon az ősi és misztikus hangzásvilágú Napfonat formáció.

Az öt fiatal női énekesből álló a cappella együttes repertoárján a magyar énekek mellett megtalálhatók orosz, mexikói és bolgár népdalfeldolgozások is.

A Zűrös Banda legutóbb megjelent, 2021 című lemeze alapját magyar népzenei dallamok adják. Zenéjük karakterét az ének- és fúvósszólamokban fellelhető autentikus balkáni népzene és a ritmusban hallható popos, könnyűzenei alap izgalmas elegye határozza meg, sok számukban a jazz és az elektronikus zene is fúzióra lép a balkáni dallamokkal.

Az estet a Bohemian Betyars és az idén 30 éves Parno Graszt közös felállása zárja. Előadásukban a romani és a magyar nyelvű dalokat átjárja a punk, a ska és a balkáni életöröm egyvelege.

Nyitókép: A Bohemian Betyars és a Parno Graszt. Fotó: Istvándi Botond. Képek forrása: Müpa