Amélie és Alexander karaktere ugyanúgy szétválaszthatatlanná vált az őket életre keltő Audrey Tatou és Daniel Brühl színészekkel, mint mondjuk Bridget Jones és Renée Zellweger vagy James Bond és Sean Connery. Előbbiek azonban közelebb állnak szentimentális európai szívünkhöz. Ez elmondható a két film zenéjéről is. A tierseni hangzásvilág mélyen emberi és emelkedett, akárcsak a két főszereplő karaktere.
Amélie zenéje, akárcsak személye, bohókás, szertelen, szabad. Hallatán kicsit giccsesen, de másra sem vágyunk, csak, hogy a baguette-et hónunk alá csapva kerékpáron siessünk reggeli kávéra szerelmünkhöz, vagy, ha épp nincs, akkor magához Amélie-hez. Jóleső klisék, melyeket a zene varázsol elénk. Tiersennek sikerült a fő motívumon kívül több olyan jól megkülönböztethető dallamot is komponálnia, mely bevésődik az emlékezetünkbe, és amelyet mindig egyértelműen a filmhez és annak hangulatához köthetünk. Filmzene esetében ma már ez inkább ritkaságnak számít.
A Good Bye Lenin már inkább szoros értelemben vett filmzene. Sem a film, sem a zene nem működne tökéletesen a másik nélkül. Központi eleme a búcsú hangulata. Jellemzi a melankolikus, szomorkás kedélyállapot. Igazi élvezetéhez szükséges, hogy ismerjük a történetet. Ezt talán Tiersen is érezte, és több dalba részleteket vágott be az egyes jelenetekből. A film - és vele együtt a zene - (n)osztalgikus módon meséli el egy felnőtté váló fiatal srác történetét, akinek nemcsak a német rendszerváltással, hanem anyja súlyos betegségével, majd halálával és ezáltal a végső és végleges búcsú fájdalmával kell megbirkóznia.
A két filmzene hangulatában, de egyes elemeiben is sok hasonlóság van. Egy-egy meghatározó dallam újra és újra ismétlődik zenekari vagy szóló hangszeres változatban, a központi szerep azonban mindvégig a zongoráé. A hasonlóságot azonban nem lehet és nem is szabad egy kiforrott stílust képviselő, saját jegyeket hordozó zeneszerző rovására írni. Tiersen hangzásvilágot teremtett (leginkább Michel Nymanéra emlékeztetőt), melynek hallatán egyértelműen azonosítható a szerző.
Ahogy a Good Bye Lenin utolsó mondatában fogalmaz a főszereplő: az NDK egy olyan idöszakot jelentett, melynek emléke örökre összefonódik anyjáéval. Tiersen is olyan zenéket alkotott, melyek örökre összefonódnak Amélie és Alexander karakterével. Egyszerűt, szépet és emberit, mely visszaadja a két film fő üzenetét is. Az életben számtalan szépség és érték van, amiért érdemes küzdeni, és ha eljön az idő, lehet békében és boldogan is búcsúzni.
