Görbe Márk: Személyes történeteimen keresztül kötődöm a városhoz

Nagyon izgalmas a családod története, mesélsz erről egy kicsit?

Nagyon szoros kapcsolatom volt a déd- és a nagymamámmal, ők régi tárgyak között éltek, és sokat meséltek a családunk történetéről. Ők keltették fel az érdeklődésem, így kezdtem el tizenévesen kutatni a családtörténetem.

Szépapám, Rémi Róbert a Közmunkatanács és a fővárosi közgyűlés tagjaként szerepet játszott Budapest mai városképének kialakulásában is. Ő volt a Rémi (ma Nemzeti) Szálló, a főváros legrégebbi, eredeti állapotában máig fennmaradt hotelének az alapítója. Őt nyilvánvalóan már nem ismerhettem, viszont a Nemzeti Szálló első igazgatójának, Menyhért Vilmosnak a lánya volt a dédnagymamám, aki közel száz évet élt, átélte mind a két világháborút, az ‘56-os forradalmat, a rendszerváltást…

Hogyan inspirált az ő életük?

A dédnagymamám - kortársaihoz hasonlóan - számos szenvedést és borzalmat átélt, mégis meg tudta őrizni jó kedélyét és életigenlő attitűdjét. Elképesztő jelleme, tartása volt, talán ezért sem rokkant bele a szörnyűségekbe. Csodás történeteket mesélt, amelyek segítettek abban, hogy kiszakadjak a mindennapokból, a modern világból, amibe nem igazán tudok vagy akarok beilleszkedni.

Innen evidensnek tűnne egy történészi pálya, te azonban mégis elsőként fogorvosnak kezdtél tanulni.

Mindig is rengeteg régi tárgy között éltem, érdekeltek a régiségek, a családi hagyományoknak megfelelően valamilyen „rendes” polgári foglalkozást kellett választanom, a fogorvosi szakma pedig ilyennek tűnt. De egy idő után kiderült, hogy egyszerűen képtelen vagyok bemagolni a kémiát, a fizikát vagy az anatómiát, így a sokadik bukást követően be kellett látni, hogy ez nem nekem való, valami mást kell keresni.

A régiségekkel leginkább kapcsolatos területet választottam, a művészettörténetet, amihez elvégeztem a muzeológia képzést is. Közben pedig, az egyetem öt éve alatt, megszereztem az ékszer-, bútor-, szőnyeg- műtárgy- és festménybecsüs végzettségeket is. Majd a diplomázást követően azzal kellett szembesülnöm, hogy sehol nem keresnek pályakezdő muzeológust, sem művészettörténészt vagy becsüst. Egy nehéz évet követően kerültem Nagy Magdolna Hajós utcai szőnyegszalonjába, amely elegáns, barátságos üzlet volt, sajnos azóta megszűnt, de közben egyéb megbízások révén elkezdhettem építeni a sétavezető-karrierem.

Még mielőtt elmondanád, hogyan indult ez, mesélj arról, honnan jött az ötlet, hogy kutatóként Feszty Árpád életművében mélyedj el?

A rejtvényfejtés, a titkok megfejtése alkatilag izgat, Feszty Árpád is így került a képbe. Az orosz nagymamámmal, Bábuskával elmentünk megnézni a Párisi Nagyáruház felújítás után újonnan megnyitott Lotz-termét. A fal- és mennyezetképeken a  különböző polgári foglalkozások allegóriái jelennek meg, valamint kis tájképek, amelyek olyan hatást keltenek, mintha ablakot nyitnának a környező tájra. Ezeket Feszty készítette, én pedig kíváncsiságtól fűtve kezdtem el rekonstruálni, dekódolni az alakokat. A szakirodalom tanulmányozásakor derült ki, hogy Feszty pályájáról mindössze egyetlen kötet jelent meg, így fontosnak éreztem, hogy kutassam az életművét. A művésszel kapcsolatos általam összegyűjtött tárgyakból és családja hagyatékából aztán szülőfalujában, a szlovákiai Ógyallán berendeztünk egy emléktermet, aztán született róla több tanulmány és végül egy könyv, illetve több kiállítás is.

Mikor kezdtél el sétavezetőként dolgozni?

2016-ban megismerkedtem a Nemzeti Szálló dolgozóival, és aztán megkértek, hogy mint az alapítójának szépunokája tartsak néhány sétát a hotelben. Rengetegen jöttek, meg is lepődtem. Az igazi áttörést azonban a következő évben megrendezett Budapest100 esemény jelentette, ahol a Batthyányi téren óránként tartottam sétát. Arra már özönlöttek az emberek. Ezt követően a BÁV, a Sétaműhely és múzeumok is megkerestek, hogy tartsak nekik rendszeresen sétákat.

Miben különlegesek ezek az alkalmak?

Szándékom, hogy mindig egy komplex élményt adjak át, amelyben megelevenedik a 19. század, a 20. század eleje. Kultúrtörténeti sétákat tartok, amelyekben az irodalom, a történelem, a képző- és iparművészet, építészet-, valamint várostörténet keveredik egymással, ám a tényeket és információkat igyekszem különféle érdekességekkel befogadhatóvá tenni. Az is jellemző, hogy sétáim egy-egy pontján előhúzok egy régi tárgyat, ami kapcsolódik az adott helyszínhez vagy történethez, mert azt tapasztalom, hogy a megfogható, konkrét dolgokon keresztül erősebb kapcsolat tud kialakulni a hallgatóság tagjai és a felelevenített történet, valamint a helyszín között. 

A déd- és nagymamáim rengeteget meséltek nekem, az édesanyám pedig irodalomtanár, és magam is sokat olvasok, így a történetek átitatják az életem, nem véletlen, hogy én is a mesélésen keresztül tudom a legjobban közvetíteni a bennem levő tartalmakat. Szeretem megosztani a tudásom, de ezt igyekszem könnyed formában megtenni némi humorral, iróniával fűszerezve.

Miért fontos, hogy a saját családtörténeted is beemeld?

Személyes történeteimen keresztül kötődöm a városhoz, és ez a sétáimon részt vevők esetében sincs másképp. A személyességnek van varázsa, ettől lesz közöm hozzá, és így tudom felkelteni mások érdeklődését. Hitelesebb is lesz az előadás így, mert a sétálók is érzékelik, hogy nem bemagolt leírást próbálok visszaadni, hanem érdeklődésem, kötődésem inspirál. Így válik élővé a történelem.

És ha megosztom a történeteimet, akkor azok reményeim szerint megőrződnek, a kollektív emlékezetbe bekerülve élnek tovább, miközben a hallgatóságomat is ráébresztik arra, hogy ők is a személyes történeteiken keresztül kapcsolódnak ezekhez a terekhez. Ezekből a történetekből áll aztán össze a történelem, így leszünk mindannyian a várostörténetet aktív részesei.

Hogyan fejlődnek a sétavezetői képességeid az évek során?

Ma már gördülékenyebben és természetesebben tudom fűzni, összekapcsolni az egyes gondolatokat úgy, hogy a végén minden sétának meglesz a maga íve. Rá tudok világítani különféle összefüggésekre, ha pedig valaki rendszeresen jár a sétáimra, akkor a sok átadott történetből kirajzolódik a fejükben egy tényekből álló „sűrű szövet”, amelyben minden mindennel kapcsolatban van.

Hogyan készülsz egy-egy ilyen feladatra?

Egy séta összeállítása ma már gyorsabban és egyszerűbben megy, mint korábban, hiszen az évek alatt összegyűjtött könyvek és egyéb forrásanyagok, valamint tapasztalataim fontos bázisként szolgálnak. Magam is sokat sétálok, nyitott szemmel járom a várost, és a mai napig rácsodálkozom olyan részletekre, amelyeket korábban nem vettem észre. Ezek felébresztik a kíváncsiságom, ami aztán elindít egy kutatást vagy egy gyűjtést, ezekből születik meg aztán egy újabb séta. De sokat beszélgetek magamban is, ami a mentális ráhangolódást épp annyira segíti, mint az új ötletek megszületését.

Hogyan állítasz össze egy sétát? Milyen szempontoknak kell érvényesülniük?

Fontos, hogy ne kelljen túl nagy távolságot bejárni, legyen változatos, amit megnézünk, valamint, hogy egy adott útvonalba kényelmesen illeszkedjen. A kovácsoltvasas sétámhoz például rengeteg helyszínt gyűjtöttem össze Budapest legkülönbözőbb pontjairól, ami aztán egy 15 állomásból álló sétává formálódott. Ennek során a Vigadó tértől eljutunk a Kossuth térig, miközben neogótikus, neoreneszánsz, neobarokk, neorokokó és egy szecessziós kovácsoltvas munkát is megtekintünk, de a résztvevők megtudják azt is, hogy mi a különbség a kovácsoltvas és az öntöttvas között. Miután kialakult a sorrend, utána indul a kutatás, a szakirodalom átolvasása, közben pedig mindenről eszembe jut valami, egy érdekesség vagy akár egy családtörténeti kapcsolódás. 

Nemrégiben elindult a saját honlapod, a gorbeutakon.hu, így a legtöbb sétádra már ezen a felületen keresztül lehet jelentkezni. Miért volt fontos, hogy saját brandet kezdj el működtetni?

Ez egy következő mérföldkő. Fontosnak gondolom az önállóságot és a szabadságot, a legtöbb saját fejlesztésű sétám az én történeteimre és ötleteimre épül, ezért gondoltam, hogy érdemes elindulnom ezen az úton. Ugyanakkor továbbra is együttműködöm a Sétaműhellyel és az Örkény Színházzal is. 

Jelenleg nyolc sétádra lehet jelentkezni, melyek ezek?

A Görbe utakon szervezésében fut a kovácsoltvas művekre fókuszáló sétám, a Legendás lények nyomában – Vadászat a Városligetben, a margitszigeti sétám, ami tulajdonképpen egy zenés időutazás, amely során a középkorba repülhetünk el. Egy második világháborús fa patikabőrönd inspirálta a gyógyszer- és patikatörténeti sétám, a családtörténetből nőtte ki magát a szállótörténeti sétám, ezenkívül pedig lehet még jelentkezni a Királyok, hercegek, grófok – A Palotanegyed és egykori lakóinak titkai vagy a Szerelem Újlipóciában – Szenvedélyek és szerelmi szimbólumok programokra. A Jókai200 kapcsán pedig az Andrássy úton kalauzolom az érdeklődőket, akikkel eljátszunk azzal a gondolattal, hogy mi történne, ha megelevenedne Jókai szobra a róla elnevezett téren, és elkísérnénk a Bajza utca egykori palotájába.

Miért jó sétálni?

A sétálásnak hosszú múltja van. A romantika korában az emberek szívesen töltötték az idejüket a természetben, gyalogoltak, szemlélődtek a tájban, miközben elmélkedtek. Ha sétálunk a városban, akkor Budapestnek egészen más arca tárulhat fel: a lelassulás során észrevehetjük a terek szépségeit, az apró részleteket, amelyekre korábban nem fordítottunk figyelmet. A sétálás megtanít arra, hogy nyitott szemmel járjunk, és, hogy észrevegyük a körülöttünk mindenhol fellelhető szépséget. A városi helyszíneket jobban tiszteljük és becsüljük, ha felismerjük, hogy valójában mennyi csodát rejtenek.

Mire tanít téged ez a szakma?

Alázatra, hogy milyen csodálatos várost építettek elődeink és mi milyen keveset teszünk most érte, hogy ezt megóvjuk és értékeljük. Illetve még arra, hogy az idő kegyetlen és eltörli az emlékeket, ha nem rögzítjük azokat vagy nem adjuk tovább őket az utánunk jövő generációknak. A mesélt történetek kapcsán pedig sokszor az a mondás szokott eszembe jutni, hogy „aki nem tanul a történelemből, arra kárhoztatik, hogy megismételje azt”, mely mondat most, hogy a fanatizmus, egypólusúság számos területen újra előretörőben van, szerintem figyelmeztető.

Milyen terveid vannak?

Szeretnék létrehozni egy komplex online adatbázist, egy mindenki számára hozzáférhető rendszert, amelyben minden egyes budapesti ház építészei, egyéb közreműködő mesterei (szobrászok, lakatosok, asztalosok stb.), valamint híres lakói össze vannak gyűjtve. És minél több fénykép rögzíti azokat a részleteket, melyek eredetiek és megmaradtak. Egy regisztrált várostörténetet képzelek el, amelyben a személyeknek épp olyan fontos szerep jut, mint az épületeknek és azok részleteinek, valamint a személyes visszaemlékezéseknek is. Ezekből az adatokból aztán létrejöhetne egy olyan hálózatrendszer, amely által a különböző személyi, művészeti, építészeti kapcsolódások láthatók lennének. 

De tervezek májusban a Nagyházi Galériában egy bútortörténeti sétát, valamint egy Szex és Budapest elnevezésű sétát is, ami a várost a prostitúciótörténet fényében láttatja. 

Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu