(MTI) Carlo Collodi klasszikus meséjéből Upor László írt új változatot, amelyet első alkalommal a debreceni Vojtina Bábszínház társulata állított színpadra. A zalaegerszegi előadás annyiban hasonlít az ősbemutatóhoz, hogy a szerepeket mindkét helyszínen élő szereplők játsszák ? mondta a próba szünetében Upor László, aki első alkalommal nézte meg a készülő produkciót. Meglátása szerint a történetet sokféle rendezői, dramaturgiai eszközzel, látványos elemekkel mutatják be Zalaegerszegen.
Carlo Lorenzini (írói álnevén Carlo Collodi) 1883-ban írta meg Pinokkió kalandjait, a színházat azonban a "valóságos", jelenlegi világban élő közönségnek kell játszani ? érvelt Upor László. Az eredeti könyvben sok minden "porosnak, elavultnak, didaktikusnak" tűnt számára, és mint fogalmazott, a tanulási folyamatról is mást gondol, mint az olasz szerző. A büntetés-jutalmazás helyett inkább azt emelte ki, hogy okulni tudunk ugyan a hibákból, ha el akarjuk kerülni a csapdákat, de bármikor más kelepcékbe is beleeshetünk. Így "működik" Kinoppió sorsa is, aki az alkotójától, Dzsepettótól hallja Pinokkió történetét, és ezzel a kis tudással felvértezve azt hiszi, hogy őrá már nem leselkednek újabb veszélyek, de majdnem ugyanazt az utat járja végig, mint elődje.
A történet átfedi Carlo Collodi meséjét, a fő kalandok megvannak, ami azonban a 21. századi történetben több, az a tanítási szándék ? erősítette meg Pinczés István. A "tanmese" áttételes módon benne van a darabban, és a színházi alkotók is arra szeretnék bíztatni a nézőket, hogy legyenek jobb emberek, kerüljék el a veszélyt, jobban oldják meg a konfliktusokat és találják meg a kulcsot a saját életük problémáihoz.
Pinczés István szólt arról is, hogy rendezőként nagy kihívást jelent színpadra vinni Upor László első darabját, megvalósítani a szerző által leírt álomvilágot. A Kinoppió izgalmas, fantáziagazdag mű, de dramaturgiájában, nyelvezetében is eltér a hagyományos daraboktól. A furcsa szójátékoknak, asszociációs, vargabetűs, képzettársításos mondatoknak például semmi köze sincs a köznyelvhez, valójában közelebb áll a költői, kitalált, művészi nyelvhez. Ugyanakkor kicsit "hasonlít a gyereknyelvhez is, amikor még nem rakják ki a névelőket, nem ragoznak, csak a tőszavakat ejtik ki" ? fejtette ki Pinczés István.
Upor László szerint a gyerekeket ? és a gyereklelkű felnőtteket ? magával ragadja dallam, a ritmus, a színpadi szituáció, még akkor is, ha egy-egy "kifacsart" kifejezést nem is tudnak pontosan megérteni.
A rendező összegzésként elmondta; a szerző olyan sok adalékot tett az eredeti Pinokkió meséhez, ami próbára tette az alkotók fantáziáját. Minden jelenetben olyan színészmesterségbeli, bábanimálási, technikai ? mint például diavetítés, kamerával való projektoros játék ? lehetőségek vannak, amelyek még izgalmasabbá, látványosabbá teszik az előadást.
Elsősorban nem bábok, hanem élő színészek játszanak; a darab végén ? miután Kinoppió hihetetlen gesztussal saját végtagjait ajándékozza nekik ? megelevenednek még azok bábok is, akiket gonosz Carramba rabolt el Dzsepettó műhelyéből.
A címszerepben Szilinyi Arnoldot, Dzsepettó szerepében Farkas Attilát láthatja a közönség, a főbb szerepeket Benkő Zsuzsanna, Hettinger Csaba, B. Szolnok Ágnes, Báthory Gábor, Medgyesi Anna és Balázs László játssza.
