Ha nem vigyázol, a huncut asszonyok levágják a bajuszod!

Persze, valójában nem kocsmába vágytak, hanem arra, hogy együtt legyenek, és legalább egy napra csak róluk, és ne a háztartásukról szóljon minden. Az asszonyok mulatozásait már az 1400-as években megörökítették, maga a szokás a hatvanas évekig volt divatban, de itt álljunk meg egy pillanatra! Míg a farsangolás mindent túlélt, hiszen, ha máshol nem, a legkisebb falvak általános iskoláiban is ünnepelnek, jelmezversenyeket rendeznek, addig az asszonyfarsang inkább tájjellegű ünnepség volt, legtovább Mátraalmáson és Parádsasváron élt a külsőségeiben a bolondballagásra emlékeztető mulatság. A nők komolyan vették, hogy ez a nap csak róluk szól, ugyanis az egyetlen férfi, akit bevontak az ünneplésbe, a muzsikus volt, rendszerint egy tangóharmonikás, de ha lett volna a közelben nő, aki jól játszik a hangszeren, bizonyára őt választották volna. Az asszonyfarsang a férjezett nők kiváltsága volt, de fiatalabb hölgyek sem maradtak ki a kalandból, számukra ott volt a lányok vasárnapja, amikor is végigjárták a falu házait, hogy énekkel köszöntsék az ott lakó komákat, ismerősöket, hogy adományt gyűjtsenek a napot záró táncmulatsághoz.

Az asszonyfarsang egész napos mulatozás volt, ami a délelőtti maszkos és jelmezes felvonulásból, egész napos evés, ivásból állt, majd a dőzsölés bállal ért véget a fonóban, vagy valamelyik ház melléképületében, ne adjʼ Isten, a kocsmában. Az asszonyok ilyenkor pálinkáztak, söröztek, és akár trágár dalokat is énekeltek, ugyanúgy, ahogy a férfiak tették a kocsmákban. Kieresztették a gőzt, de csak egy napra. Az asszonyfarsang intézménye egész Európában honos volt, főleg a szláv – nálunk a szlovák – és a német hagyományban volt fellelhető. A farsangnak már a 15. században voltak írásos nyomai, egy bizonyos Temesvári Pelbárt a húshagyóvasárnapi prédikációjában jegyezte föl, hogy milyen sok keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekekkel dicsőítenek megvetvén Krisztust… De a későbbi századokban egyre inkább nyert polgárjogot a farsangi mulatozás, olyannyira, hogy még az asszonyfarsang is belefért. Akár az is, hogy tréfásan megborotválják a férfiakat, ahogy tették ezt a huncut mátraalmási asszonyok, ami persze csak játék volt, hiszen faborotvával imitálták a műveletet.

Amikor elkészültek, lisztet szórtak a megszeppent férfiak arcába, és a végeredményt megmutatták nekik, de tükör helyett egy szitába nézhettek bele. Ráadásul még fizetniük is kellett, és a befolyt pénzből italokat vettek az esti úgynevezett maskarás macskabálra. A jól sikerült borbélyos játék után zárt körű mulatozáson pörgették a hangulatot, és a szoknyákat, népdalokat énekeltek, szórakoztató történeteket meséltek, de az is előfordult, hogy mint valami színkörben jeleneteket is előadtak. Mivel a télűző farsang időszaka az egyik első számú párkereső, illetve lánykérő időszak volt, így az asszonyfarsang afféle szelep is volt, amikor nemcsak mulattak, táncoltak, de álbajuszt ragasztva szimbolikusan átvették a férfiaktól az irányítás jogát, vagy csak kibeszélték az őket érintő problémákat, amiket többek között a férfiak okoztak nekik. Az asszonyfarsang visszaszorulásához nemcsak a modern élet kérlelhetetlensége, a szocializmus hagyományellenessége járult hozzá, de az 1946-ban kezdődött szlovák–magyar lakosságcsere is, ugyanis a szlovák nemzetiségiek körében igen népszerű volt ez a hagyomány. Persze, az is lehet, hogy eljön az idő, amikor az újra megrendezett mátraalmási vagy parádsasvári asszonyfarsangok is olyan népszerűek, turistákat vonzó események lesznek, mint mondjuk a hollóházi locsolkodás.