Minden a gyerekkorban dőlt el
A nyáron ünnepelték Sir David Attenborough negyvenéves Royal Society-beli (Királyi Természettudományos Társaság) tagságát, és ennek alkalmából festett róla portrét Jonathan Yeo festőművész. A barnástól a sárgásig a zöld minimum ötven árnyalatában pompázó képen Attenborough arckifejezése derűs, halovány mosollyal a szája szélén, közvetlenül szembenéz, nyugodt, fesztelen pózban ül, egyik lába a másikon, kezeivel átkulcsolja a térdét. Odafordulás, odafigyelés meg hogy van idő és türelem – ez sugárzik ebből a testtartásból, és ezek épp azok a tulajdonságok, amelyek a természetfilmezéshez alapkövetelménynek számítanak.
Az 1928. május 8-án született Sir David Attenborough pedig mindegyikkel rendelkezik, ráadásul jó régen, egészen a gyerekkora óta. Nála ugyanis minden eleve és nagyon hamar elrendeltetett, és ebben két találkozás komoly szerepet játszott. Egészen kicsi korától gyűjtött köv(ület)eket, ásványokat, egy jeles régész, Jacquetta Hawks pedig megdicsérte a kiskamasz ásványgyűjteményét. Tízéves volt, amikor bátyjával, Richarddal, a későbbi színész-rendezővel édesapjuk munkahelyén, a Leicesteri Egyetemen hallották Szürke Bagoly előadását a természetvédelemről. (Aki bár Archibald Stansfeld Belaney néven született, magán félig indiánnak adta ki, ragaszkodva ahhoz, hogy anyja az apacs törzsből származott.) Megérintette, milyen elhivatottan beszélt a hódok megmentéséről, de az is, hogy milyen alapos tudással rendelkezett a kanadai vadonról, annak növény- és állatvilágáról. Ilyen érdeklődéssel egyenes út vezetett Cambridge-be, ahol a Clare College-ban geológiai és zoológiai tanulmányokat folytatott.
Alkalmatlanból lett a legalkalmasabb
Diplomázásét és kétévi szolgálatát követően nem lett belőle haditengerész, ami teljességgel érthető. Próbálkozott kiadónál, ahol gyerekeknek szánt természettudományos könyveket szerkesztett, de ez se volt az igazi. Aztán következett 1952-ben a BBC.
Kezdetben egyáltalán nem a kamera előtt látta David Attenborough-t Mary Adams, ugyanis túl nagynak találta a fogait, így következett megint a szerkesztés, épp csak a médium változott. Kvízműsortől népzenei sorozatig igen sokféle témában lehetett a nevével találkozni a stáblistákon. Dolgozott producerként, készített stúdióban interjúkat, tehát szépen lépdelt a ranglétrán, majd amikor egy alkalommal szakértő kollégája megbetegedett, Mary Adams fogászati verdiktje ide vagy oda, hirtelen neki kellett beugrani riporter-műsorvezetőként egy állatos ismeretterjesztő műsorba.
Úgy tűnt, a gyerekkori természettudományos érdeklődés karrierre váltható, minden sínen van. De pontosan tudjuk, ez a vonat is kisiklik, ha a beosztott a főnökének nemet mond. Márpedig David Attenborough nemet mondott arra, hogy a BBC újonnan formálódó természettudományos szerkesztőségéhez csatlakozzon. Az ok egészen egyszerű volt: a szerkesztőség Bristolban kapott otthont, ő pedig nem akarta elhagyni Londont. Egy becsukott ajtó azonban kinyit egy újat, tartja a mondás, és inkább megalakította a saját szerkesztőségét, amellyel a világot vitte be először a brit otthonokba. A műsorokra a különböző szakvásárokon felfigyeltek az öt kontinens tévécsatornái, így lett belőle globálisan ismert és kedvelt természetfilmes.
A Monty Python és a foci
Tovább ívelt tehát a pálya, David Attenborough mégis újra lapot húzott arra a bizonyos 19-re: szabadságra ment, hogy elvégezze a London School of Economics szociálantropológiai mesterképzését, mert azt érezte, másféle, mélyebb tudással kell magát felvértezni, hogy hiteles műsorokat készíthessen.
Visszatérése után a BBC-nél meglátták benne a vizionáriust, és rábízták az arctalan, színtelen-szagtalan, alig nézett kettes csatornát. „Ő volt az is, aki leadta Kenneth Clark művészettörténész és Jacob Bronowski humanista tudós mérföldkőnek számító sorozatait, amelyek a történelmet, a kultúrát és a tudományt korábban soha nem látott módon hozták el a kis képernyőre, de Attenborough felelős tulajdonképpen a Monty Python sikeréért is. Igazi innovátor, aki 1969-ben már programigazgatóként tevékenykedett a csatornánál, és műsorra tűzte a Monty Python Repülő cirkuszát: a kultikus szkeccsműsor aztán humoristák generációit inspirálta, Nagy-Britanniában pedig John Cleese-ék bandája az abszurd angol humor megtestesítőjévé, az ország kulturális DNS-ének részévé vált” – írtuk róla születésnapi portrénkban. De a focidrukkerek is sokat köszönhetnek neki, mert nélküle a Match of The Day sem létezne, ugyanis a meccsek szünetében és utána tartott elemzést vegyítő formátumot szintén az ő intendatúrája alatt fejlesztették, mindezen felül ő látta meg a snooker televíziós közvetítésében rejlő lehetőséget is.
A természetfilmeknek élve
Bár szerződése szerint készíthetett műsorokat, de David Attenborough alig tíz évig bírta ki az íróasztal mögött, mennie kellett, hogy a Föld távoli tájaira vezetett expedícióin a természetes élőhelyeiken mutassa be a ritka és különleges állatokat, vagy megmutassa, hogyan élnek a nyugati civilizációtól távol, a természettel együtt bizonyos törzsek. „1975-ben aztán a BBC vezetői szerepe alól felszabadult Sir David végre újra azt csinálta, amit igazán szeretett: a feltérképezetlen vadont járta. Ismeretlen törzsekről készített sorozatot, amelyeknek elmerült a kultúrájában: a Salamon-szigeteken például ő is csak egy ágyékkötőt viselt a forgatás közben.
Az Élet a Földön az állatokat természetes élőhelyükön mutatta be korszakalkotó kameratechnikával: becslések szerint világszerte ötszázmillióan nézték a sorozatot. Ez a döbbenetes szám pedig nem csupán az újdonság erejének vagy a látványnak volt köszönhető: a dokumentumfilmes képes volt bonyolult tudományos témákat bárki számára érthetően, mi több, izgalmasan elmagyarázni.” Ezeknek a témáknak a felsorolásáért és további érdekességekért érdemes ezt a cikkünket elolvasni.
Az élő bolygó, Az élet megpróbáltatásai, A növények magánélete, A madarak élete, A kék bolygó, Az emlősök élete, Bolygónk, a Föld, Élet hidegvérrel, Egy élet a bolygónkon – csak néhány azok közül a sorozatok közül, amelyek a közönségsiker mellett a televíziós és a tudományos szakma elismerését is meghozták neki, amiben valószínűleg az is számított, hogy bátran mert szokatlan nézőpontot választani. Az ének csodájában például arra hívja fel a figyelmet, hogy a természetben a dal mint kommunikáció a fajok fennmaradása szempontjából nélkülözhetetlen képesség, mert az ének az udvarlástól a területvédelemig létfontosságú tevékenységek közlésének formája.
Lovag és hangyászsün
Díjait, kitüntetéseit nehéz számba venni, ezért csak néhány álljon itt közülük jelezve, munkásságát az uralkodók is elismerik. II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte – akinek a kertjében együtt sétáltak és csodálták meg az uralkodó gyerekei születésére ültetett fákat –, elismerték Order of Merit kitüntetéssel, Spanyolországban megkapta Asztúria hercegének a díját. Vitrinjében ott áll a világhírű oceanográfiai intézet Nierenberg-díja, természetfilmes és televíziós vezetői munkásságáért a BAFTA díja, tudománykommunikációs eredményeiért a Royal Society of London Faraday-, a Tudományos Világtanács José Vasconcelos- és az Európai Unió Descartes-díja, az ENSZ Környezetvédelmi programja pedig a Föld bajnoka címet adományozta neki.
A természettudományok széles körű ismertetésében végzett munkásságának elismeréseképpen legalább húsz növény- és állatfajt, fát, virágot, mélyvízi hal parazitáját, lepkét, pókot, békát, rákot, kígyót, gyíkot, hangyászsünt – amiről azt gondolták, kihalt, de egy éve lefotóztak belőle egy példányt –, sőt a mezozoikumban kihalt hüllőt neveztek el róla.
Aggódó optimista
David Attenborough-t mindig a gyerekkori kíváncsisága vezérelte, ám a természet iránti határtalan érdeklődés fokozatosan új árnyalatot kapott. A kutatás vágya mellé odakerült az aggodalom, és a lenyűgöző ismeretterjesztő képek elgondolkodtató filtert kaptak. Higgadtan beszél a klímaváltozás hatásairól, nem kelt pánikot, inkább felhívja a figyelmet arra, hogy a természetért, a természettel, ne pedig a természet ellen dolgozzunk.
A magyarul 2022-ben megjelent Egy élet a bolygónkon. A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről (Park Kiadó, fordító: Makovecz Benjamin) fülszövegében így ír: „Kilencvennégy éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.
Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk.
Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést.
Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk. Csak akarnunk kell.
Sir David Attenborough májusban múlt 98 éves, és ma is fáradhatatlan. Ugyanazzal a figyelemmel fordul a hallgatósághoz és a kérdezőkhöz, legyenek az az ENSZ klímacsúcsának vagy a davosi Világgazdasági Fórumnak a résztvevői, a Glastonbury Fesztivál közönsége, hozzá hasonlóan a természet iránt érdeklődő gyerekek vagy a királyi család legifjabb tagjai.
Amikor – főképp gyerekek – a kihalás szélére került állatokról kérdezik, gyakran meséli el, hogy egy ötven évvel ezelőtt lefilmezett, akkor már csak néhány száz egyeddel rendelkező afrikai hegyigorilla-fajra épp a film hatására figyeltek fel, és ennek köszönhetően mára már kétszer annyi példány van belőlük. Mert Attenborough hisz abban, hogy a természet rendkívüli megújulási képességére építve „az összeomlás széléről” hozzuk vissza és építsük újra a fajok sokszínűségét. Tisztában van azzal, hogy az emberek „veszekedősek”, de pontosan tudja azt is, milyen ügyesek és leleményesek. „Azokkal a veszélyekkel, amelyek ma a bolygót fenyegetik, csakis akkor szállhatunk szembe, ha a népek félreteszik a köztük feszülő ellentéteket, és végre közösen, egyetértésben cselekszenek” – írja a már említett könyvében. Természetvédőként. Vagy igazi békeharcosként?
