thumbnail_VAL_00226_resize.jpg

Haja Zsolt a 2024–2025-ös évad kamaraénekese az Operaházban

A baritont a szerdai Borisz Godunov-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés, hogy az Angol100 szezonban ő is az Operaház legnagyobb elismerésének kitüntetettje lesz. A Herendi Porcelánmanufaktúra készítette, hattyút formázó díjat Almási-Tóth András művészeti igazgató adta át.

Haja Zsolt, aki a 2019–20-as szezonban már viselte a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet, a most futó évadban kimagasló alakítást nyújtott Eötvös Péter Valuska című opera-ősbemutatójának címszerepében, emellett emlékezetes beugrásban állt helyt tavaly szeptemberben az Opera dubaji vendégszereplésén a Pillangókisasszonyban Sharpless megformálójaként, miközben Budapesten A varázsfuvolában Papagenót alakította. Emblematikus szerepei közé tartozik még Falke ügyvéd (A denevér), Jeleckij herceg (Pikk dáma) és Silvió (Bajazzók). Közreműködött Mahler 8. szimfóniájának előadásában, a szombaton véget érő Borisz Godunov-sorozatot követően pedig a Háború és békében lesz látható mint Napóleon, majd A sevillai borbély margitszigeti bemutatójában alakítja Figarót, egyik első operaházi szerepét, amit a következő évadban is énekel. Jövőre közreműködik majd a Faust (Valentin), a Stuart Mária (William Cecil) és a Don Pasquale (Malatesta) című előadásokban is, valamint a Gurre-dalok monumentális produkciójában. 

Haja Zsolt tanulmányait szülővárosában, Debrecenben végezte dr. Mohos Nagy Éva növendékeként, és pályájának indulása is a cívisvároshoz köthető. Az Operaházban 2008-ban, a Pomádé király új ruhája című gyermekoperában Garda Robertóként debütált. Az elmúlt másfél évtizedben az Opera egyik legsokoldalúbb és leggyakrabban foglalkoztatott baritonjaként fő- és karakterszerepekben egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtott, de oratorikus művekben is közreműködött. 

A német operaéletből ismert Kammersänger cím mintájára létrehozott kamaraénekesi elismeréssel az Opera vezetése kiemelkedő aktív szólistái iránti megbecsülését kívánja kifejezni, nagyra értékelve tehetségüket és színpadi teljesítményüket. A Kamaraénekes címet, ami az adott évadban kiemelt javadalmazással is jár, egy szezonban legfeljebb hárman birtokolhatják, a Kossuth-díjjal még nem rendelkező operaénekeseknek ítélhető oda, akik összesen három alkalommal kaphatják meg. Az elmúlt évtizedben az évadzáró Csillagóra-gálán átadott elismeréseket idei újításként évad közben, az előadások végén adják át, lehetőséget teremtve arra, hogy a közönség is osztozzon kedvenc művészei meglepetésében és örömében. Idén februárban Pasztircsák Polina, áprilisban pedig Kálmán Péter részesült a kitüntető címben. 

Ez is érdekelheti

A fiatal énekesnő a tapsrend alatt tudta meg, hogy megkapja az Opera legmagasabb kitüntetését

A népszerű szopránt, Pasztircsák Polinát pénteken, az évad utolsó Arabella-előadását követő tapsrend alatt érte a meglepetésszerű bejelentés, hogy a következő szezonban ő lesz a Magyar Állami Operaház legnagyobb elismerésének egyik kitüntetettje. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített, hattyút formázó díjat Almási-Tóth András művészeti igazgató adta át.

Kálmán Péter a 2024–2025-ös évad Kamaraénekese az Operaházban

A népszerű basszbaritont húsvétvasárnap, a Parsifal előadását követő tapsrend alatt érte a bejelentés, hogy a következő szezonban ő lesz a Magyar Állami Operaház legnagyobb elismerésének egyik kitüntetettje. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített, hattyút formázó díjat Almási-Tóth András művészeti igazgató adta át a kollégák és a közönség ünneplésének kíséretében.

„Számomra az Opera az első”

Interjú Haja Zsolt operaénekessel.