Új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata

Művészet

Szirtes Ágit, Csuja Imrét és Pitti Katalint is a tagok közé választották.

Budapest, 2018. október 11.
A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Szirtes Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő Budapesten 2018. október 11-én.
MTI Fotó: Czimbal Gyula
Szirtes Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. Fotó: Czimbal Gyula / MTI

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új tagjait – közölte az Index. A közönségszavazás eredményei alapján idén Für Anikó, Szirtes Ági, László Zsolt és Csuja Imre színművészek, Pitti Katalin és Gulyás Dénes operaénekesek, illetve Csarnóy Katalin és Lőrincz Katalin táncművészek kerültek be.

A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban hozta létre Szegvári Katalin és Érdi Sándor, a Stúdió című kulturális hetilap két alkotója azon előadóművészeink számára, akik tevékenységükkel kiemelkedően sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért. Hosszabb szünet után, 2020-ban az ATV élesztette újra a hagyományt – vállalva ezzel a szavazás lebonyolítását, illetve a tagsággal járó, az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán helyet kapó lábnyomok elkészítését is, amelyeket 2024. szeptember 14-én avatnak fel.

A Halhatatlanok Társulatának nívós közössége utoljára Piros Ildikóval, Zsurzs Katival, Kovács Istvánnal, Mucsi Zoltánnal, Ötvös Csillával, Komlósi Ildikóval, Frenák Pállal és Ladányi Andreával bővült 2023-ban.