Hamvas Béláról szól az augusztus a Szentendrei Régi Művésztelepen

Program

Hamvas Béla előtt tisztelgő tematikus programokkal – egyedi szitanyomatokat bemutató kiállítással, kreatív önismereti workshoppal, Hamvastechnóval és Sanctum összművészeti esttel – várja az érdeklődőket augusztusban a Szentendrei Régi Művésztelep. A programok helyszíne a szentendrei Karnevál Kávéház és Gasztrobár.

Hamvas Béla. Forrás: Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft.
Hamvas Béla. Forrás: Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft.

Önmagunk megismerése a legtanulságosabb utazás, amelyben valaha részünk lehet, ahhoz pedig, hogy elmerüljünk lelkünk útvesztőiben, és felszínre hozzuk a bennünk rejlő lehetőségeket, nem szükséges nagy távolságokat megtenni, elég csak a festői Szentendrére kilátogatni augusztusban. Az egykor a városban élő és alkotó Hamvas Béla filozófus életművét idézi meg a Szentendrei Régi Művésztelep augusztusi programsorozata, melynek a Karnevál Kávéház és Gasztrobár ad otthont. A programsorozat helyszínéül is szolgáló kulturális tér, amely Hamvas Béla egyik legismertebb regényéről, a Karneválról kapta a nevét, nemcsak a Kossuth-díjas író, esztéta filozófiájának megélésében és átadásában, de a szentendrei művészeti hagyományok továbbörökítésében is szerepet vállal.

Művészi nyomatok

A Szentendrei Régi Művésztelepen működő Grafikai Műhely aktívan ápolja a művészi sokszorosított nyomatok készítésének szentendrei hagyományait, Bereznai Péter Munkácsy Mihály-díjas festőművész vezetésével. Az augusztus 3. és szeptember 18. között látogatható Művészi nyomatok – A Grafikai Műhely szitanyomatai című kiállítás felvonultatja az elmúlt évek munkáinak legjavát, különlegessége, hogy a szitanyomatok limitált mennyiségben, egyedi sorszámmal ellátva megvásárolhatóak. A tárlaton Aknay János, Balogh István Vilmos, Baksai József, Bánföldi Zoltán, Bereznai Péter, Bereznai Tamás, Buhály József, Farkas Ádám, Horváth Lóczi Judit, Martin Henrik és Rákossy Anikó alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.

A MANK Galéria a Szentendrei Régi Művésztelepen. Fotó: Kovács Attila / MTI
A MANK Galéria a Szentendrei Régi Művésztelepen. Fotó: Kovács Attila / MTI

A szupererő benned van!

A hazai street art világ és egyben Szentendre urbanista művészetének egyik legkarakteresebb jelensége a Szárnyas Doboz. Hamvas Béla szavaival élve: a nevezetes névtelenségbe burkolt közkedvelt motívum immár világszerte ismert. Szárnyain keresztül Hamvas filozofikus idézeteit könyveinek lapjai közül az utca emberének közvetlen közegébe repíti ki. Az augusztus 9-én, pénteken 18 órakor kezdődő A szupererő benned van! című interaktív, kreatív önismereti workshop keretében a méltán híres filozófus gondolatai nyomán mélyíthetjük önismeretünket, és felfedezhetjük a bennünk rejlő szuperképességeket. Mindeközben pedig egyedi, csak ránk jellemző matricákat készíthetünk el, melyet a szárnyas motívum inspirál.

Szájharmóniák, Hamvastechnó

Hamvas külön bolygó a magyar filozófia és irodalom univerzumában. Spirituális zeneiség, belső ritmus és misztika, tradíció és avantgárd gondolatok: ez mind Hamvas Béla világa. Az augusztus 17-én, szombaton 20 órakor kezdődő Szájharmóniák, Hamvastechnó című Anima-DJ-zéssel összekötött Hamvas Béla-műsorban a csodálatos életmű legszebb, legradikálisabb, legérzékenyebb részletei Prieger Zsolt jóvoltából technóval és dubbal párosulva szólalnak meg az Anima Sound System vezetőjének szerkesztésében. Az esemény egyszerre táncos, edukatív és elmélyítő élmény, melyben a különféle művészeti műfajok harmonikusan összeérnek. Előadják: Prieger Zsolt és Kováts Tibor (Anima Sound System).

Prieger Zsolt. Fotó: Antal Dániel / Kultúra.hu
Prieger Zsolt. Fotó: Antal Dániel / Kultúra.hu

Sanctum – Hamvas Béla nyomán

Hamvas Bélát leginkább értekezései, regényei, prózai művei, fordításai, mesteri esszéi, filozofikus írásai által ismerjük – a Karnevál és A bor filozófiája az olvasók kedvence. De ki volt valójában Hamvas Béla, a felvidéki evangélikus családból származó író, filozófus, esztéta? Kevesen tudják például, hogy Hamvas majdnem zongoraművész lett. Tízéves korától zongorázott és komponált is. Műveinek, megnyilatkozásának hátterét filozófiai rendszere adja. Kantot, Schopenhauert és mindenekelőtt Nietzschét egy bombatalálat utáni lábadozás alatt kezdett olvasni. Hamvas Béla ezer szállal kötődött Szentendréhez. 1948 és 1951 között földet művelt, gyümölcsöt termesztett, kertészkedett. A Karnevál című nagyszabású regényét ebben az időben, Szentendrén írta. Élete végéig megőrizte ragaszkodását ehhez a kisvároshoz, a dombokhoz, a miliőhöz. Mindezt nem lehet csak azzal magyarázni, hogy gyermekkora otthonára, Pozsonyra, vagy nyáron a tengerre emlékeztette, ahogy 1941-ben írja: „Szentendre szép, és a fenyők tövében júliusban kabócák szólnak, ha behunyom a szemem, azt hihetem, közel van a tenger.”

De volt valami még a tengernél is mélyebb és fontosabb, igaz, őszinte kapcsolódás és történet, amit itt és csakis itt élhetett meg, sehol másutt. És ez a kapcsolódás az volt, amit Hamvas számára csak és kizárólag a kerttel és a földműveléssel való kapcsolat jelentett. Rá emlékezik augusztus 25-én, vasárnap 20 órától a Sanctum következő összművészeti programja, amely a vers és a zene nyelvén, más-más aspektusból mutatja be 21. századi kötődésüket a 20. századi alkotóhoz. Vendégek: Weiner Sennyey Tibor József Attila-díjas költő, író, a Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve című kötet szerzője, Horgas Eszter Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett fuvolaművész és Epres Attila Jászai Mari-díjas színművész. Házigazda: Juhász Anna irodalmár.

Az események ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Regisztrálni az alkotomuveszet@petofiugynokseg.hu e-mail-címen keresztül lehet.