
Hankó Balázs a Nemzeti Táncszínházban tartott eseményen kiemelte: amennyiben az elmúlt évekre tekintünk, megállapíthatjuk, hogy a méltán híres magyar táncművészet egy olyan egyedi képzési, gyakorlati és felsőoktatási struktúrában működik, amelyben a táncot – legyen szó kortárs, klasszikus vagy néptáncról – a legkiválóbb szinten művelik. Ennek az a lényege, hogy a gyakorlat, a tudás, az elköteleződés és a küldetés ötvöződik benne. „A lelkünk mélyén nem vágyhatunk másra, mint a szépre, a jóra és harmonikusra, amely a művészetekben és a kultúrában találtatik meg itt a legmagasabb fokon” – fogalmazott.
Hankó Balázs így zárta beszédét: „ne feledjük, hogy a táncművészet a legjobb kulturális immunerősítő. Ez az, ami megtart a mindennapokban, életet, reményt ad.”
Fodorné Molnár Márta, az MTE rektora köszöntőjében felidézte, hogy míg a kezdetekben az Állami Balettintézetben kizárólag középfokú balettművészképzés folyt, addig mára a Magyar Táncművészeti Egyetemen hét szakon 23 szakirányon részesülhetnek felsőfokú képzésben a hallgatók. Tanulhatnak a táncművészképzéstől a koreográfus és tánctanár képzésen át olyan kurrens és új szakirányú továbbképzéseken is, mint például a stresszkezelés és kiégésprevenció. „Büszkék vagyunk arra, hogy nincs a világon még egy olyan felsőoktatási intézmény, amely a tánc és határterületeinek ennyire széles oktatási palettáját lefedné” – mondta a rektor, aki beszélt arról is, hogy a fiatalokat az oktatás minősége mellett az élethosszig való tanulás és az is vonzza az egyetemre, hogy a munkaerőpiacon jól érvényesíthető tudást szereznek.
A Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napos programsorozattal ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Az intézmény jogelődjét, az Állami Balettintézetet 1950-ben alapították. A nemzetközi gálát a 25. Budapest Táncfesztivál kiemelt eseményeként rendezték meg, az előadáson az MTE hallgatói mellett felléptek többek között a Kazah Nemzetközi Koreográfusakadémia és a Pekingi Táncakadémia hallgatói, valamint az Eric Gauthier Társulat és a bécsi Staatsballet Youth Company művészei.