Egy alkalommal piros sportkocsi állt meg Borsodnádasd főutcáján, és egy hölgy megkérdezte tőlem, hogy tényleg erre van-e a Balaton. Ha valaki azt hinné, hogy maliciózus, gúnyos mondattal folytatom az írást, nagyon téved. Ugyanis az út mellett Balaton tábla mutatja az irányt, de nem a magyar tenger, hanem egy valamivel több mint ezerlelkes, Balaton nevű község felé, amely Heves megyében, a Bélapátfalvai járásban található. Tehát a kissé csodálkozó kérdés jogosnak tűnhetett az autós részéről. Egyébként a derűs, félreértésre is okot adó tábla fényképe egy közösségi oldalra is felkerült, és özönlöttek a rá reagáló kommentek. Íme néhány: „Ott nőttem fel. (Azaz Balatonban!) Amikor gimibe jártam Egerben, volt olyan osztálytársam, aki azt hitte, hogy a Balaton mellől járok oda suliba. Csodálkozott, hogyan érek be minden reggel időben, ha nem vagyok koleszos.” „Egyszer este autóztunk arra, a többiek már elaludtak az autóban. Ismeretlen volt még számomra az út. (GPS nem volt még.) Megláttam a táblát, satufék, és elkiáltottam magam: Bakker, nagyon eltévedtünk!” „Soproni voltam, negyven éve költöztünk Egerbe. Az állam leesett, amikor megláttam a Balaton táblát. Hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok.”
Természetesen a toldalékoláskor kiderül a különbség, például: „Balatonba Bükkszentmártonon keresztül jutunk el.” De: „Hurrá, nyaralunk, utazunk a Balatonra!” Mi több, a tavat jelölő név elé bekerül a határozott névelő: A Balaton és környéke Magyarország legnépszerűbb üdülőhelye. Természetesen az is nyilvánvaló, hogy a Balaton, Balaton, te csodás! dalszöveg melyikre vonatkozik.
Nem ez az egyetlen „többjelentésű helységnév”; gondoljunk csak az olaszországi és a Fejér megyei városra, Velencére. Ugyanúgy megvan a toldalékolásbeli különbség: „Velencében néhány gondolás még énekel is.” „Velencén még csak kerékpárral jártam.” Az első tehát az olaszországi város, a második pedig Fejér vármegyében, a Gárdonyi járásban, a Velencei-tó keleti partján van. Nagyszombat esetében is jelentős szerepe van a ragnak, bár ott írásban segít a kezdőbetű: „A középkori Nagyszombatban települt meg Magyarország egyik legrégebbi zsidó közössége a 14. században.” „A húsvéti szent három napon (sacrum triduum paschale), azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.”
A helységnevek toldalékolásával kapcsolatban gyakoriak a kérdések. Például: „Melyik a helyes? Gyimesbe utazik. Gyimesre utazik.” Az erdélyi Gyimes (Ghimeș) faluról van szó. A nyelvművelő könyvek természetesen részletes tanáccsal szolgálnak. A településekhez járuló, úgynevezett külső és belső helyhatározóragokat leginkább a helyi nyelvszokás szabályozza, de néhány esetben kimutatható a kapcsolat a név végződése és a rag között. A szabályszerűségekről (és főbb kivételekről) tájékoztat a Nyelvművelő kézikönyv, valamint a Magyar nyelvhasználati szótár. A magyar – de nem csupán a magyarországi – helynevek nagyobb részéhez -n, -on, -en, -ön; -ról, -ről; -ra, -re ragot fűzünk. Az idetartozó típusok: magánhangzóra végződő nevek (az i kivételével): Ajkán, Cecén, Gyulán, Komlón, Szikszón; a -bánya, -halom, -háza, -hely, -patak, -sziget, -telek, -vár, -várad utótagú nevek: Tatabányán, Hegyeshalmon, Nyíregyházán, Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon, Máramarosszigeten, Aggteleken, Temesváron, Nagyváradon; a mássalhangzóra végződő nevek többsége: Balassagyarmaton, Budapesten, Kecskeméten, Munkácson, Szegeden, Vámosgyörkön. A magyar településnevek kisebbik része -ban, -ben, -ból, -ből, -ba, -be ragot kap. Az idetartozó típusok: a -falu és a -szombat utótagúak: Leányfaluban, Nagyfaluban, Nagyszombatban, valamint az i, j, ly, m, n, ny, r végűek egy része: Zamárdiban, Tokajban, Kálban, Vizsolyban, Komáromban, Debrecenben, Tihanyban, Egerben.
A nyelvhasználók azonban gyakran eltérnek ettől. A feltett kérdésre választ keresve mindenekelőtt érdemes az interneten tájékozódni. A Gyimesbe ragos alakra 12 500, a Gyimesre alakra 121 ezer találat van az interneten. Tehát a „szabályos” a Gyimesre alak – ebből van több –, ám a Gyimesbe változatra is bőséggel kapunk találatot. Esetenként attól is függ a toldalékolás, hogy az adott településen élők vagy a környéken lakók miként használják. A kisvárdai lakosok Kisvárdán élnek, de a környékbeliek Kisvárdába utaznak. A nyelvhasználók körétől függően van tehát ingadozás, a kisebb közösségek nyelvszokásának szerepe jelentős.
A személynevekben is találkozhatunk helységnevekkel. Ezekben az esetekben az egyedítés és a megkülönböztetés a szerepük, és háromelemű tulajdonnevek jöttek létre általuk. Ilyen például Szenczi Molnár Albert református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító neve. A Molnár név arra utal, hogy Albert apja molnár volt – és már tízévesen molnárnak „vallotta magát” ő maga is –, a Szenczi pedig arra, hogy ott született, és első iskoláját Szencen végezte.
Apáczai Csere János, születési nevén Csere János, erdélyi magyar pedagógus, filozófus, kálvinista teológus, a magyar nevelésügy és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés előfutára Apácán született: innen a név harmadik eleme. Csokonai Vitéz Mihály nevének első eleme minden bizonnyal a Somogy megyei Csokona (ma Csokonyavisonta) község nevét őrzi, bár az nem volt a szülőhelye (Debrecenben született). A név helyjelölő szerepe mindhárom esetben annyira elhomályosult már, hogy a nevük első elemét (Szenczi, Apáczai, Csokonai) a teljes név helyett is használhatjuk.
