Három ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar diákok a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián
Három ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar diákok az 57. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián, amelyet július 5. és 14. között Dubajban rendeztek.
Magyarfalvi Gábor egyetemi adjunktus közleménye szerint az olimpia eseményein 90 ország 354 középiskolása vett részt; a verseny ötórás laboratóriumi és ötórás elméleti fordulót tartalmazott. Ezüstérmet nyert Erdélyi Kata (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, tanára: Albert Attila), Biró Artúr (ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, tanárai: Varga Bence és Villányi Attila) és Viczkó Csaba (ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, tanárai: Sebő Péter és Villányi Attila). Bronzérmes lett Elek János (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, tanára: Csúri Péter).
A magyar csapat válogatóját és előkészítőjét az ELTE TTK Kémiai Intézete szervezte, a nemzeti tanulmányi versenyek legjobbjai közül válogatva, az oktatásért felelős minisztérium támogatásával – áll a közleményben.