
A kölyök (1921)
Chaplin első egész estés mozija a korábban rövidfilmekben megalapozott, a színész-rendezőt világhírig repítő Csavargó karakterét állítja középpontba. A kacsázó járásáról, keménykalapjáról, bajszáról és bő ruháiról ismert figura egy magára hagyott gyermeket talál az utcán, akit hazavisz és felnevel. A kölyök vitathatatlanul a művész egyik legszemélyesebb alkotása, amelyet nemcsak saját, szegénységben, árvaházról árvaházra járva telt gyerekkora inspirált; a Csavargó és a kisfiú története mögött ott húzódik Chaplin első gyermekének – mindössze három nappal a születése után bekövetkezett – halála is.
Az egyszerre megható és hasfájásig nevettető mozi a Csavargó figurája mellett a filmvilág első igazi gyereksztárját is ránk hagyta Jackie Coogan személyében. A kölyök címszerepére négyévesen kiválasztott Coogan felnőttként szembesült azzal, hogy szülei elköltötték addigi keresetét – az eset hatására született meg a törvény, amely a gyerekszínészek fizetését azok nagykorúságáig elzárja a szülők elől.
Aranyláz (1925)
Száz éve, 1925. június 26-án a Csavargó Alaszkában, aranyásóként próbált szerencsét. A jubileumot az Aranyláz felújított változatával ünnepelhetjük – a 4K verziót először az idei Cannes-i Filmfesztivál közönsége láthatta a Cannes Classics szekció nyitófilmjeként, az évforduló napján pedig több mint hetven ország – köztük hazánk – tűzi moziműsorára az Egyesült Államok Nemzeti Filmarchívumában is szereplő klasszikust.
Az aranyásó Csavargó és partnere, Big Jim küzdelmeiben a chaplini komikum a valós eseményekből merítő tragikummal keveredik; a szereplők állandóan fáznak és éheznek, olyannyira, hogy egy idő után a cipőjüket is megennék (erre a film egyik legfrappánsabb jelenetében sor is kerül).
Chaplin 1942-ben elkészítette filmje újravágott, hangos – zenével és narrációval kiegészített – változatát, amelyet két Oscar-jelöléssel jutalmazott az amerikai filmakadémia. A színész több ízben elmondta: szeretné, ha az utókor elsősorban az Aranyláz alkotójaként emlékezne rá.
A cirkusz (1928)
Nem az 1942-es, átalakított Aranyláz került először Oscar-közelbe a Chaplin-filmek közül. Az 1928-ban bemutatott A cirkusz olyan különlegesnek bizonyult, hogy alkotóját kivették a versenyből, és inkább egy különdíjjal jutalmazták komplex tevékenységét, amely a főszerep eljátszása mellett az írást, a rendezést és a produceri feladatokat is magában foglalta.
A többszörösen akadályoztatott forgatás – a cirkuszkocsit ellopták, a sátor leégett, de Chaplin egyik csúnya válása is ekkor zajlott – ellenére a végeredmény bravúros lett. A kötéltáncos jelenet, melyben az ügyetlen főhősnek nemcsak a magassággal és gyenge egyensúlyérzékével, de néhány komisz majommal is meg kell küzdenie, a színész legfrappánsabb gegjei közé tartozik. Míg 1964-es önéletrajzában meg sem említi a filmet, később valószínűleg megbékélt az alkotással: az évtized végén bemutatták A cirkusz új, Chaplin komponálta zenével kísért változatát, sőt a Swing Little Girl című szerzemény végül az általa énekelt verzióban került be a végleges változatba – a színész ekkor 79 éves volt.
Nagyvárosi fények (1931)
1927-ben A jazzénekessel megszületett a hangosfilm, ám a némafilmekkel híressé vált Chaplin ódzkodott a vásári látványosságnak tetsző újítástól, és nem is jósolt neki nagy jövőt. Utóbbi megállapításával tévedett, azzal azonban, hogy megmaradt a számára otthonos terepen, jól döntött – az 1931-ben bemutatott Nagyvárosi fényeknek nem volt szüksége hangra ahhoz, hogy sikeres legyen. Chaplin felismerte, hogy a Csavargó népszerűsége épp univerzalitásában rejlik: a beszéd nélkül, tetteivel és mimikájával megnyilvánuló kisembert anyanyelvtől függetlenül mindenki megértette.
A történet egyik tanulsága, hogy minden jótett elnyeri méltó büntetését: a Csavargó megmenti egy gazdag úr életét, próbál segíteni egy vak virágárus lánynak, mégis rendre bajba kerül. A burleszket melodrámával vegyítő mozi hangsúlyosan reflektál az osztálykülönbségekre: a gazdag úr részegen szívesen cimborál a nincstelen figurával, józanul azonban fel sem ismeri megmentőjét – e metaforikus vakság éles kontrasztba kerül a ténylegesen világtalan virágárus lány viselkedésével, aki milliomosnak hiszi a Csavargót.
Modern idők (1936)
Chaplin utolsó némafilmje, a Csavargó utolsó megjelenése, és talán a némafilmkorszak utolsó nagy, megkésett mesterműve – a Modern idők 1936-os megjelenésekor Fritz Lang rég túl van első hangosfilmjén, az M – Egy város keresi a gyilkost-on, a magyar filmgyártást pedig már a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó fémjelzik. A toprongyos figura ezúttal a harmincas évek gépesítésre épülő társadalmával kerül szembe, ám (kalandjai során először) igazi társra lel egy árva lány (Paulette Godard) személyében. A két furcsa, kívülálló alak képtelen boldogulni, a Csavargót minden munkahelyéről elbocsátják, sőt többször le is tartóztatják.
Mindemellett a történet egyértelműen utal a korszakban égető problémát jelentő munkanélküliségre, amiben természetesen a munkafolyamatok fokozatos automatizálásának is nagy szerepe volt.
A diktátor (1940)
Több mint tíz évvel A jazzénekes után Chaplin is behódolt a hangosfilmnek, és elkészítette A diktátort, a náci Németország merész és tűpontos karikatúráját. A cselekmény az örökzöld hasonmásmotívumra épül: a két főszereplő Adenoid Hynkel, Tománia diktátora, valamint a rá kísértetiesen hasonlító zsidó borbély – mindkét karaktert Chaplin személyesíti meg. A zsarnok figurája már nevével Adolf Hitlert idézi, de a film szcenikája is rendre figyelmezteti a nézőt, hogy minden, amit lát, a valóságban gyökerezik.
Még ma sem tudjuk biztosan, hogy Hitler látta-e saját paródiáját, az azonban biztos, hogy a filmet betiltották Németországban, és csak 1958-ban mutatták be hivatalosan. Chaplin bátor vállalkozásának keletkezéstörténetéhez hozzátartozik, hogy az Egyesült Államokban a második világháború történéseinek csak egy részéről tudtak az emberek. A színész-rendező évekkel A diktátor elkészülte után úgy nyilatkozott, hogy ha tudott volna a koncentrációs táborok szörnyűségeiről, nem készíti el a filmet.