Háy János Passióját is bemutatják a POKET-ünnepen

Program

Hét év, több tucat zsebkönyv, rengeteg közös élmény – hétéves a POKET, mely évfordulót a Petőfi Kulturális Ügynökséggel közös, egész nap tartó programokkal ünnepelhetjük meg május 3-án az Újpesti Rendezvénytérben.

Háy János
Háy János. Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu

A nap egyik fő eseménye Háy János Passiójának ősbemutatója lesz, mely 16.00-kor kezdődik, előtte 15.00-tól Juhász Anna beszélget a szerzővel.

Háy János saját, rendhagyó írói világába helyezte Jézus történetét, amelyet a Színház-, és Filmművészeti egyetem ötödéves hallgatói vittek színpadra bábok, valamint zenészkollégáik közreműködésével. Az előadás változatos eszköztárában követi a szöveg finom humorát, mélységeit, magasságait és zeneiségét, ezzel is új utakat nyitva közös, kétezer éves titkunk megértéséhez. A Passió 2025 húsvétján jelenik meg a POKET Zsebkönyvek gondozásában, Háy János festményeivel illusztrálva. Rendezője: Lukács Ádám. Az előadás a Poket Zsebkönyvek és az Ördögkatlan Fesztivál koprodukciójában jön létre.

17.30 és 18.30 között Háy János tárlatvezetése következik a kötet képeiből készült kiállításon. Ugyanebben az idősávban Juhász Anna Sanctum című beszélgetés-sorozata kap helyet a színpadon, melynek középpontjában Jókai Mór áll majd.  

Ki volt Jókai Mór, a reformkor egyik legismertebb alakja, Az arany ember, A kőszívű ember fiai, A sárga rózsa szerzője? A beszélgetés és a felolvasószínház fókuszában ezúttal egy örök klasszikus, de mégis ismeretlen ismerős: a kétszáz éve született Jókai Mór író kerül Margócsy István irodalomtörténész, valamint Wunderlich József és Bach Kata színművészek rendhagyó programján.

19.15-től kezdődik a Mondjad, Atikám! 250. előadása. Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című József Attila-estje, József Attila születésének 120. évfordulóján a 250. előadásához érkezik. Ezen alkalomból a Szabad ötletek jegyzékeinek részleteit a fontos pályatárs és mester Jordán Tamás adja elő. Szeretettel várjuk Önöket az UP rendezvénytér színpadán 2025 május 3-án. Zenei kíséret: Balla Gergely, a Platon Karataev frontembere.

Egész napos programok:

15.00 és 17.00  között a Szentendrei Régi Művésztelep tart Márai-tematikájú kollázskészítő workshopot.

15.00 és 19.00 között tekinthető meg Csönd ül a szívemen  címmel Radnóti Miklós életrajzi kiállítása.

15.00 és 19.00 között az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából összeállt Burger Barna-kiállítás tekinthető meg. A titok ígérete – Meg nem írt képeslapok című kiadatlan kötetéből összeállított fotóválogatás egy meghatározó jelentőségű magyar fotográfus vizuális reflexiót mutatja be európai városok kapcsán, míg az általa felkért szerzők szövegei asszociatív módon teszik teljessé ezt a sokszólamú fotográfiai, irodalmi, szellemi, európai utazást.

15.00 és 19.00 között ugyancsak az MNMKK PIM programján vehetnek részt az érdeklődők: Nem szokványos Házi Áldás címmel tart Pittmann Zsófi képzőművész kézimunka-tervező és hímző programot.

15.00 és 19.00 között pedig az MNMKKK PIM-mel együttműködésben Novokrescsenszkov Tamás nyomdász tart ex libris-workshopot.

További részletekért és jegyinformációkért katt ide!