Haza az időben – ’56 szabadsága

Tessék mondani, két forradalom között akkor a szabadság van? Teszem fel önkéntelenül a kérdést most, hogy rátaláltam hosszas keresés után Szőcs Géza eme mondatára, amely akár emblematikus is lehetne, ha a szerző személyével és életművével együtt nem került volna az intézményesen irányított felejtés süllyesztőjébe. Hogyan is felejtsük el Szőcs Gézát? – akár kézikönyvet is írhatnánk a témában, ha ő maga nem tette volna ezt meg a Limpopo című másik zseniális művében, amely éppen ugyanúgy szól a szabadságról és a nemzeti identitásról, mint az 1956-ról írott Liberté 1956 című drámai játéka.

De most a fentebb idézett mondat a fontos. Nemrégiben felkértek, hogy tartsak egy előadást Faludyról, és ezt egy olyan közönség előtt kellett tennem, ahol nem volt nyilvánvaló, hogy mindenki ismeri az előadás tárgyát, a költőt, nemhogy az életművét. Az alkalomra készülve döbbentem rá, hogy bizony, egy-egy alkotó életútja önmagába véve is politikai tett és nem lehet elvonatkoztatni a biográfiai tényeket az életműtől. Egy hosszú egyéni életút felidézésével eleve megmutatkoznak egy korszak történelmi hangsúlyai is. Faludy is ötvenhatos volt. Itt kellene beidéznünk az 1956, te csillag! című versét, de most nem tesszük. Nem idézzük se Márait, se Somlyó Györgyöt, se Makkai Ádámot, se Illyés Gyulát, se Nagy Lászlót, se Szabó Lőrincet, se Hajnóczyt, se másokat, hosszú lenne a sor, csupán ezért.

Szőcs Géza időbeli hazájáról akarunk szólni, arról, ahogyan a szabadság hagyományozódik, ahogy a rá vonatkozó belső igény forradalmat szül, és arról, ahogy ezt a lángot nem lehet kioltani. Arról, hogy a szabadság mennyire nem lehet csupán csak individuális, mert egyéni léptékkel mérve talán csak egy szemszög lenne, ahonnan más kiszolgáltatottsága megmutatkozik. Arról, hogy az egyénileg felismert szabadság-igény csak közösségi normává emelkedve éri el végső értelmét, mert csak így tudja igazolni az emberi létezés célszerűségét. Kinek-kinek a maga módján. Vagyis kiknek-kiknek.

Azt hiszem, Szőcs Géza is valami olyasmire gondolt, hogy szabadság nélkül nincsen identitás, a szabadság pedig, különösen egy közösség, egy nemzet szabadsága az egyénileg felvállalt és meghozott áldozatok összessége, amely, ha a közösség minden tagja számára megadatott, akkor biztonságot, nyugalmat, méltóságot és nem utolsó sorban értékrendet jelent. Ezért érték önmagában, mert garanciája minden másnak, ami a létezés értelmes alapjait jelentheti.

Szőcs Géza időbeli hazájának határai sajátságos értelmet nyernek azáltal, hogy mindkét pólusán egy-egy olyan forradalom képei sejlenek fel, amelyek ugyanazzal a hatalommal szállnak szembe, és pontosan sugallják azt a morált, amely szerint a szabadságért fellázadni mindig értelmes dolog. Mert a szabadság igazság is. A gonosz soha nem lehet erősebb.