shutterstock_2647830785.jpg

Helyreállítják a füleki vár nyolcszáz éves tornyát is

Fülek önkormányzata helyreállítja a vár legrégebbi, 12-13. századi, rossz műszaki állapotban lévő részét; emellett a felső várban, a jelenleg nem látogatható Óratoronyban kilátó is épül. A beruházást az EU és a szlovák állam is támogatja.

A város 2003 óta folyamatosan dolgozik a füleki vár helyreállításán. Ez idő alatt, főként az uniós forrásoknak köszönhetően, az alsó és középső vár nagy részét felújították, beleértve a Bebek-tornyot is, ahol a Vármúzeum található. A vár történelmi épületeinek helyreállítása mellett a város teljesen új infrastruktúrát is épített, többek között parkolót és nyilvános vécéket a turisták számára. Ugyanakkor a vár legrégebbi része, a felső rész, ahol 800 éves építmények is találhatók, még mindig rossz műszaki állapotban van – mutattak rá, hozzátéve, hogy az elmúlt években a vár alatti utcákra hulló kövek is problémát okoztak. A városnak az évek alatt sikerült több mint 705 ezer eurós támogatást szereznie a felső vár helyreállítására, a projekt teljes költségét azonban több mint 767 ezer euróra becsülik. A beruházásra most a Szlovák Köztársaság Beruházási, Regionális Fejlesztési és Informatizációs Minisztériuma a Szlovákia Program keretében százezer eurós támogatást ítélt oda Füleknek.

A munkálatok több építmény rekonstrukciós, konzerválási és restaurálási munkálatait foglalják magukban. A projekt része a Hajdútorony, a felső várba vezető, jelenleg a falak rossz műszaki állapota miatt lezárt folyosó, az Óratorony, a román kori palota keleti része és a felső vár udvarán lévő malom helyreállítása. A fő látványosság a 16. századi Óratoronyban megépülő kilátó lesz. A torony eddig még soha nem volt megnyitva a közönség előtt. A projekt célja nemcsak az, hogy megmentse Fülek legértékesebb kulturális emlékét, hanem az is, hogy növelje vonzerejét a turisták és a helyiek számára. A várat évente átlagosan 28-30 ezer ember látogatja. Ennek mintegy a fele külföldi turista, főként Magyarországról. A munkálatok a felső várban várhatóan jövő tavasszal kezdődnek és novemberig tartanak.

Ez is érdekelheti

Felújították a föld alatti folyosók bejáratát a füleki vár alatt

Mindkét bejárathoz macskaköves burkolattal ellátott járda épült – tájékoztatta az MTI-t a Füleki Vármúzeum pénteken.

Várháborút és janicsármenüt kínálnak Füleken

Történelmi csoportok a középkori életet, a várháborúkat, a janicsárok életét és ételeit idézik meg a 25. várjátékok keretében szombaton a felvidéki Füleken. A látogatók a színházi előadások között kipróbálhatják a régmúlt mesterségeket, készíthetnek marcipánt, kóstolhatnak középkori ételeket, vagy csinálhatnak maguknak címeres pajzsokat is.

Indul a turistaidény a Felvidék egykor legnagyobb középkori várában

Március 14-én indul a turistaszezon a füleki várban, ekkor nyitják meg a 80 nap alatt a föld körül című kiállítást a Bebek-torony ötödik szintjén.

Palóc Húsvét íjászattal, malacsütéssel és ételszenteléssel a füleki várban

Húsvét hétfőjén 18. alkalommal rendezik meg a Palóc Húsvétot a füleki várban. A vendégeket népművészeti műsorokkal, kézműves-foglalkozásokkal várják, de a várudvaron lehetőség lesz lovaglásra vagy íjászatra is – tájékoztat a felvidéki Városi Művelődési Központ igazgatója.