Hét kihagyhatatlan színházi fesztivál a nyárra

Program

A színházrajongóknak nyáron sem kell nélkülözni kedvenc művészeiket. Szerte az országban izgalmas szemlék és versenyek, fesztiválok várják az érdeklődőket, amelyeken a határon túli magyar társulatok legjavával is találkozhat a közönség.

Országos Színházi Találkozó
Kaposvár, Csiky Gergely Színház, június 10–16.

Örkény Színház - The Black Rider fotó horvath judit.jpg
Az Örkény Színház The Black Rider című előadása. Fotó: Horváth Judit

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont az idei Országos Színházi Találkozónak június 10. és június 16. között. (A megnyitóról itt írtunk.)  Egy hét alatt 16 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők, amelyeket 65 társulat 107 produkciója közül válogattak ki, két független előadással kiegészítve. Tánc, zene, cirkusz, családi programok, koncertek, workshopok és pódiumbeszélgetések is várják a látogatókat a színházban és a mellette található parkban, az off-programok közül pedig többet Kaposváron kívül, Töröcskén, Toponáron vagy épp a Balaton környékén, a Kultkikötő helyszínein rendeznek meg.

Magyar Táncfesztivál
Győr, június 19–23.

Június 19. és 23. között 19. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben. Az ötnapos eseményen a különféle táncprodukciók mellett Body Science címmel Papp Tibor fotókiállítása és szabadtéri zenei, valamint gyermekműsorok is várják a látogatókat. Izgalmas előadással készül többek között a Duda Éva Társulat, a Bozsik Yvette Társulat és az InverseDance Company is, a házigazda Győri Balett előadásában pedig három bemutatót láthatnak a nézők. Idén különleges szerepet kap a néptánc a Magyar Állami Népi Együttes mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes műsorainak köszönhetően.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Nagymaros, június 20–23.

Idén is összművészeti programok sokaságával várja az érdeklődőket a dunakanyari VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A színházi és zenei produkciók mellett alkotói workshopok, sportprogramok, táncház, vezetett gyárlátogatás, szépségműhely és természetjáró kenutúrák is várják az érdeklődőket. Az internacionális színházi színtér nagy nevei érkeznek a fesztiválra, magyar, cseh és lengyel előadókkal is találkozhatnak a látogatók. A cseh Olomouci Morva Színház kifejezetten a VéNégy Fesztiválra készített Opera Show-val érkezik június 22-én. A színházjeggyel az esti koncertek ingyenesen látogathatók.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
Kisvárda, június 21–29.

Parasztopera.jpg
Parasztopera, a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közös produkciója

Idén 36. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. A programsorozat díszvendége a 25 éves jubileumát ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A fesztivál Farkas Ibolya színművész előtt is tiszteleg, aki idén 85 éves, és 65 évvel ezelőtt lépett a színészi pályára. A rendezvény versenyprogramjában 19 színház 17 előadását láthatja a közönség, tíz társulat 9 versenyen kívüli produkciójával kiegészítve. A zsűri tagjai Lőkös Ildikó dramaturg, Nagy Katica színművész, Pataki András rendező, Tapasztó Ernő színész-rendező és Elek Tibor irodalomtörténész. A versenyelőadásokat több helyszínen – a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központban, a városi zsinagógában, illetve a szabadtéri Refi Színpadon – tekintheti meg a közönség.

Magyarországi Bábszínházak Találkozója
Kecskemét, június 22–27.

Immáron 16. alkalommal rendezi meg Kecskeméten a Ciróka Bábszínház a Magyarországi Bábszínházak Találkozóját. A hatnapos szakmai fesztiválra 34 színháztermi és szabadtéri előadással érkeznek a társulatok, kőbábszínházak és független csapatok, de szokás szerint bemutatkozik a legifjabb bábos generáció, a színművészeti egyetemisták is. A produkciókat a szakmai és a műfaj iránt érdeklődő helyi közönség a Ciróka Bábszínházban, a Kelemen László Kamaraszínházban, a Ruszt József Stúdiószínházban, a Hírös Agórában és az Ifjúsági Otthonban láthatja. A szervezők gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt készülnek programokkal, szakmai beszélgetésekkel és előadásokkal.

Erdélyi Hét
Gyula, július 29. – augusztus 4.

Egyhetes intenzív találkozás az erdélyi színházak legfrissebb és legizgalmasabb produkcióival. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Arisztophanész kortárs továbbgondolásával érkezik, a Nagyváradi Szigligeti Színház A padlásra visz fel és a Csárdáskirálynőt is eljátssza. Lesz Iráni konferencia Sepsiszentgyörgyről, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházból pedig Száll a kakukk fészkére. Móricz Zsigmond Boszorkánya a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Nemzeti Színház koprodukciója, a Bohóc kerestetik, egy kortárs román szerző műve erdélyi művészekkel, a Gyulai Várszínház közreműködésével készül.

Városmajori Színházi Szemle és Szemle Plusz
Városmajori Szabadtéri Színpad és Kristály Színtér, augusztus 24. – szeptember 7.

iránikonferencia_Barabás Zsolt.jpg
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Iráni konferencia című előadása. Fotó: Barabás Zsolt

Augusztus 24. és szeptember 7. között, két színhelyen rendezik az évad egyik legfontosabb színházi seregszemléjét, amelyre hat nagyszínpadi és hat kamaraprodukciót válogatott Peremartoni Krisztina. A színházi fesztivál keretében két héten át láthatnak előadásokat határon inneni és túli színházakból. A Városmajori Szabadtéri Színpadra érkezik a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron, a Budaörsi Latinovits, a tatabányai Jászai Mari, a Marosvásárhelyi és a Miskolci Nemzeti, valamint az Újvidéki Színház, a Kristály Színtéren fellép Bezerédi Zoltán, Márfi Márk és Péteri Lilla, Sodró Eliza és Martinkovics Máté, Pálos Hanna és Vizi Dávid, illetve Pető Kata és Rohonyi Barnabás.