Terék Anna (18).JPG

Hírmozaik – június 10.

Mától lehet jelentkezni a FISZ nyári táborába, várják az alkotói terveket a Kassák kortárs művészeti díjra, Eszenyi Enikő a József Attila Színházban sem rendez – hírösszefoglalónk.

Júliusban várja az alkotókat a FISZ nyári tábora

A Fiatal Írók Szövetsége 2026-ban 13. alkalommal rendezi meg nyári táborát, amely hatodik éve talál otthonra a Börzsöny szívében, Királyréten – írja az MTI.

A négynapos rendezvény a kortárs magyar irodalom egyik fontos találkozási pontja, ahol a pályakezdő és már publikáló szerzők elismert írókkal, költőkkel, kritikusokkal és műfordítókkal dolgozhatnak együtt.

A délelőttök és kora délutánok műhelymunkával telnek. A líraműhelyt Terék Anna, Fehér Renátó és Szőllőssy Balázs, a prózaműhelyt Moskát Anita, Juhász Tibor és Mécs Anna tartja. A műfordítóműhelyt Patat Bence, a kritikaműhelyt Bódi Katalin és Balajthy Ágnes vezeti.

A szakmai programokat reggeli proszemináriumok egészítik ki. A tábor vendége lesz Fried István irodalomtörténész, aki Márai Sándor életművéről tart beszélgetést, valamint a FISZ Junior műhelyezői is bemutatkoznak.

A tábor vendége lesz Terék Anna, Tompa Andrea, Markó Béla és Kollár Árpád. A programok közül kiemelkedik a Kolibri akusztikus koncertje, emellett egy kihelyezett Bábel-est keretében Száraz Eszter, Fejérvári Boldizsár és Patat Bence vezetik be a jelenlévőket a műfordítás rejtelmeibe.

A péntek esti program részeként az első kötetes FISZ-es szerzők beszélgetnek. A közösségi főzésről idén a KULTer.hu szerkesztősége gondoskodik.

A szombati napon a FISZ Junior évközi műhelye mutatkozik be, amely a legfiatalabb generáció alkotóinak ad lehetőséget a nyilvános szereplésre. A tábor hagyományosan a Szövegpokollal zárul, ahol a résztvevők a Börzsönyben született friss szövegeiket olvassák fel.

A táborba június 10-én nyílik meg a jelentkezés, az űrlap ide kattintva érhető el.

Megállapodtak a hollywoodi rendezők a stúdiókkal és a streamingszolgáltatókkal

A tárgyalások négy hétig tartottak az Amerikai Rendezők Céhe (DGA) és a Mozgókép- és Televíziós Producerek Szövetsége (AMPTP) között, melynek eredményeképp egy ideiglenes, négyéves megállapodás született – írja az MTI.

A tárgyalásokat a DGA részéről a céhet szeptembertől vezető új elnök, Christopher Nolan, az Oppenheimer Oscar-díjas rendezője vezette. Mint írják, a forgatókönyvírók és színészek érdekképviseletei a közelmúltban ratifikálták hasonló négyéves megállapodásukat. Mivel most a DGA-nak is sikerült megegyeznie a stúdiókkal és streamingszolgáltatókkal, ez az ágazatban zajló átalakulások ellenére hosszú távra biztosíthatja a munkaügyi békét.

A kollektív szerződés részleteit csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha a kedden elfogadott ideiglenes megállapodást a DGA országos vezetősége is elfogadja.

Az AMPTP hangsúlyozta, hogy örömmel segített elérni „egy olyan méltányos megállapodást, amely a szórakoztatóipar stabilitását és sikerét segíti”.

Eszenyi Enikő. Fotó: Csiki Vivien / Kultúra.hu
Eszenyi Enikő. Fotó: Csiki Vivien/Kultúra.hu

Eszenyi Enikő a József Attila Színházban sem rendez

Rövid posztban adott hírt Eszenyi Enikő a Facebook-oldalán arról, hogy a József Attila Színházban lemondott a Ghost című darab rendezéséről.

„A mai napon  tájékoztattam a József Attila Színház igazgatóját, hogy  lemondok a Ghost című darab rendezéséről. Köszönöm a társulatból azoknak, akik mellettem állnak. Sok sikert kívánok a következő évadra!” – írta a művésznő.

Az eset előzményeiről korábban mi is beszámoltunk: Eszenyi a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban rendezte volna a Primadonnák című produkciót, a színházi világba való visszatérése azonban nagy port kavart a közvéleményben és szakmai körökben. Dr. Vadász Dániel, a teátrum igazgatója előbb felfüggesztette a darab próbáit, múlt héten, június 4-én pedig le is vette a következő évad műsortervéről az előadást.

„(…) az ügy elhúzódása nagyon rossz hatással van a munkahelyi légkörre, nekem vezetőként pedig ezt kell elsősorban szem előtt tartanom. A békés és biztonságos munkahelyi környezet feltételeinek biztosítása minden egyéb szempontot megelőz” – írta közleményében dr. Vadász Dániel.

A debreceni felfüggesztésre reagálva még májusban Eszenyi Enikő bocsánatkérő levelet osztott meg Facebook-oldalán.

Szalai József nyerte az Amfiteátrum-díjat

Szalai József szcenikusnak, a kaposvári Csiky Gergely Színház korábbi szcenikai és műszaki igazgatójának ítélték oda a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel a Gedeon József Amfiteátrum-díjat az idén – adta hírül az MTI.

Szalai József a kaposvári Csiky Gergely Színházban vehette át az elismerést, ahol 50 éve dolgozik. Pócza Zoltán, a szövetség elnöke és Nagy Viktor alelnök a díjat kedden este, előadás után a színpadon adta át.

„Köszönöm a Szabadtéri Színházak Szövetségének a díjat, és köszönöm mindazoknak, akiktől tanulhattam, akikkel együtt dolgozhattam, és akik végigkísérték a pályámat. Ebben a díjban benne vannak ők is” – mondta Szalai.

Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke azt mondta, kevés olyan háttérember van a magyar színházi életben, akinek a neve szakmai körökben szinte fogalom, Szalai József ilyen. A kaposvári Csiky Gergely Színház volt szcenikai, műszaki igazgatójaként generációk tanultak tőle.

„Balatonföldváron a kezdetektől jelen volt, és munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egykor elhagyatott szabadtéri színpadból mára a nyári szezon leghosszabb összművészeti programsorozatát kínáló Kultkikötő szülessen meg” – mondta.

A szakmai szervezet – amelynek 16 tagintézménye van – 2007 óta adja át az elismerést. A díj 2017-ben vette fel a Gedeon József Amfiteátrum-díj nevet – ezzel is emléket állítva a Szabadtéri Színházak Szövetsége alapító elnökének. Veres Gábor plakettje mellé pénzjutalom is jár.

Ismét lehet pályázni a Kassák kortárs művészeti díjra

A Kassák kortárs művészeti díjra nyílt felhívás keretében olyan alkotói tervvel lehet pályázni, amely a huszadik századi avantgárd művészet jelenségeit, valamint az avantgárd mozgalmak által felvetett kérdéseket vizsgálja vagy korszerűen újraértelmezi. A pályázat új mű létrehozására és kiállítási tervére szól. A díj összege bruttó egymillió-nyolcszázezer forint, amit a nyertes pályázó a mű létrehozására fordíthat, és amely felett szabadon rendelkezhet.

A Kassák kortárs művészeti díj összege adóköteles jövedelem, melyet a hatályos jogszabályok szerinti levonásokkal kap meg a nyertes pályázó.

A pályaművet a Kassák Múzeum mutatja be időszaki kiállítás keretében a díjátadót követő évben (2027). Ennek költségeit az MNMKK PIM – Kassák Múzeum fedezi a díj összegével egyenlő mértékben. A díjra 18. életévüket betöltött képzőművészek pályázhatnak kiállítás formájában megvalósítható pályaművel. Beadási határidő: 2026. augusztus 1. A pályázati felhívással kapcsolatos további tudnivalók itt érhetők el.

A veszprémi Petőfi Színház 2023. május 25-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A veszprémi Petőfi Színház 2023. május 25-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház átépítése

Folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház 2021-ben indult rekonstrukciója, melynek keretében új kiszolgálóhelyiségekkel gazdagodik a teátrum, az építkezés második üteme négymilliárd forintból valósul meg mintegy másfél éven belül – közölte június 10-i veszprémi sajtótájékoztatóján a színház igazgatója.

Oberfrank Pál elmondta, hogy a harmadik ütemben a teljes színházépület megújulhat majd, ehhez azonban további, csaknem 25 milliárd forint állami támogatásra lenne szükség. Az igazgató kiemelte: új titkárság, tárgyaló és igazgatóság épül a beruházás második ütemeként a színház és a Korona Szálló közti területen és egy kiállítások, fogadások megszervezésére alkalmas termet is kialakítanak majd itt.

Mint mondta, nagyjából egy hónap múlva kezdődnek a munkálatok, és várhatóan másfél évig tartanak. A színház körül megváltozik a forgalmi rend, de a teátrum ez idő alatt is várja a nézőket.

Kertészformaruha-pályázatot hirdet a Magyar Kertörökség Alapítvány

A kertek fenntartására szolgáló munkaruha kulturális, funkcionális és vizuális újragondolására invitálja a divattervezőket a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA). A BotaniCouture Funkcionális Divat Versenypályázat célja olyan kortárs öltözetrendszerek létrehozása, amelyek egyszerre reflektálnak a történeti kertkultúrára, a természet és ember kapcsolatára, a funkcionalitásra és ergonómiára, valamint a kortárs divat és munkaruha vizuális nyelvére.

A pályázat kétfordulós. Jelentkezni egyénileg vagy csoportosan (maximum három fővel) lehet. Az első fordulóban a jelentkezőknek általános koncepciót és részletes terveket kell bemutatniuk, a második fordulóba jutott tervezőknek pedig már egy teljes kollekciótervet kell kidolgozniuk. A pályázat nyitott divat-, forma- és textiltervezők, costume design, design- és művészeti egyetemek hallgatói, valamint pályakezdő és professzionális alkotók számára.

A beérkezett pályaműveket nemzetközi zsűri bírálja el. A zsűri az első három helyezettet pénzjutalomban részesíti. Emellett az első helyezett mindhárom kollekciója (nyári, őszi, téli) megvalósításra kerül, amelyet az MKA tavaszi nemzetközi konferenciáján mutat be a nagyközönségnek. Az első forduló jelentkezési határideje 2026. július 19.
A pályázati kiírás és a jelentkezés módja itt érhető el.

CÍmlapfotó: Terék Anna költő. Fotó: Bach Máté/Kultúra.hu

Ez is érdekelheti

Huszonöt dollárral érkezett Amerikába Zukor Adolf, az első hollywoodi filmstúdió elindítója

Ötven éve, 1976. június 10-én halt meg Zukor Adolf (Adolph Zukor) magyar származású amerikai producer, a hollywoodi filmgyártás egyik létrehozója, a Paramount filmstúdió alapítója.

Hírmozaik – június 9.

Újabb részletek láttak napvilágot A besúgó rendezőjének első filmjéről, a hármast nyolcasnak nézték, így a valódi ára kevesebb mint tizedéért értékesítették az olasz remekművet, hollywoodi sztárokat díjaznak Karlovy Varyban – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – június 8.

Együtt a művészetért, Bechstein-zongorával Bartók zongoraversenyei, bronz és ezüst díj az IDOL Fesztiválon, Oscar-díj felé tart a magyar film, a Karinthy Színház új évada, a Hemző-díj jelöltjei, A vágy villamosa balettváltozata.

Hírmozaik – június 7.

Pécsett látható először együtt Claire Vasarely összes műve, szarmata településrészletet tártak fel a régészek Vaskúton, Udvaros Dorottya is Kecskeméten rendez a következő évadban – hírösszefoglalónk.