A gyorsnak épp nem nevezhető, de hangulatkeltésnek kitűnő színpadrendezés után vezették fel egymást - kéz a vállon - a The Blind Boys of Alabama tagjai. A tradicionális spirituálétól kezdve a rockysabb alapokon keresztül a countryig terjedt a repertoár, mindezt pedig összefűzte az eredeti koncepció: a teremtett világ és az Isten-ember közti kapcsolat csodájának megéneklése, ami alapvetően a gospel műfajának lényege és az együttes hitvallása is egyben, és amit a negyedik Grammy-díj és a nemzetközi elismerés után sem adnak fel. Hiteles is ez az üzenet, amikor három vak (közép- és nagypapa korú) férfi énekel arról, hogyan is lehet(ne) élni. A végére pedig - ahogyan azt előre megígérték - tényleg nem tehetünk mást, mint hogy mindezek tudatában egyszerűen jól érezzük magukat.
The Blind Boys of Alabama és
Ian Siegal
Ian Siegal
2008. március 27. 20.00
Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Közreműködik:
Ian Siegal - ének, gitár
The Blind Boys of Alabama:
Ben Moore, Jimmy Carter, Billy Bowers - ének
Caleb Butler - gitár
Joey Williams - ének, gitár
Tracey Pierce - basszusgitár
Eric Ricky McKinne - dob
Az együttes vezetője, Jimmy Carter - aki egyébként már az együttes megalakulásakor, 1939-ben is jelen volt - az utolsó dalnál kis segítséggel körbesétál az egész alsó szinten. Így akarja megismerni a közönséget, közelről érzékelni a jelenlétüket, és nem utolsó sorban ellenőrizni, hogy valóban eleget tesznek-e a feladatnak. Nem gondoltam, hogy egy nagypapa korú vak férfi egy csapásra showmanné válhat, annak köszönhetően, hogy gyermeki lelkesedéssel és humorral képes feloldani a hallgatóságot és feloldódni benne. A hangos együttműködésért egyébként piros pont a közönségnek is.
Bár a hangosítással akadtak gondok - túl sok volt a dob, kevés a gitár és néhol az ének is, ami az ilyen volumenű fellépőknél igen nagy hiba - az egész este hangulata olyan baráti volt, hogy még ezen keresztül sem csúszott el az üzenet: a lényeg nem a hangfalakban, hanem a hozzáállásban van, és abban a képességünkben, hogy alkalmasak vagyunk a befogadásra. De ha ez így van, talán érdemes azon is elgondolkodni, miért nincs Magyarországon a vallásos, igényes, könnyűzenének ismert képviselője a zenepiacon, miért idegenkednek tőle minden oldalról, amikor így is lehetne.