Hogyan lesz valakiből szinkrondramaturg?

Teljesen véletlenül alakult így. Amerikában jártam általános- és középiskolába, aztán külkereskedelmet, azon belül oroszt, angolt és németet is tanultam, mindenképpen nyelvvel akartam foglalkozni. Később tolmácsként dolgoztam a The New York Times budapesti irodájában, majd az Intercomnál jött egy lehetőség filmek fordítására, amibe aztán beleszerettem ? sokkal izgalmasabb, mint műszaki szövegekkel dolgozni (nevet). Kezdetben, ?95 körül EPK-kal foglalkoztam, például a videókazetták hátuljára magyarítottam ajánlókat, később kaptam filmeket és azóta is ez a fő csapásvonal. A szinkrondramaturgok is fordítók, akik még szájmozgásra is alakítják a szöveget, hogy a színész azonnal rá tudja mondani. Kell ehhez a munkához egy megfelelő hajlam is, hogy az ember tudjon szöszölni a szövegekkel vagy vicceket kitalálni, ha kell, érezni, hogy mennyire lehet elszakadni az eredetitől, minek kell maradnia. Nehéz annyiból, hogy teljesen kiszámíthatatlan, milyen ütemben érkeznek a filmek: egyszerre jöhet akár 10 is, aztán hetekig semmi. Általában az utolsó pillanatban esnek be a feladatok. Nem tartom magam kifejezetten műfordítónak ? játékfilmeket fordítok és ennyi.


Van lehetőséged munka előtt végignézni a filmet?

Egy nagyon lebutított változatot kapok, van, hogy látom a szájakat, máskor azt se, hogy ne lehessen lemásolni. Most már dömping van, mivel próbálunk minél jobban alkalmazkodni az amerikai bemutatóhoz. Így sokszor először egy nyersen vágott verziót kapunk, amivel elkezdünk dolgozni, aztán kapunk egy újabbat, aztán még egyet, mielőtt elkészül a végleges változat. A fordítás után van egy ún. besoroló, amikor a kreatív munkatárssal együtt nagyvásznon megnézzük a filmet, miközben én felolvasom a szöveget, és közben alakítjuk, javítjuk, ahol kell. A végén van az összmuszter, amikor a felvett anyagot nézzük meg és még itt is lehet javítani, ha szükséges.

Említetted, hogy felgyorsult a munkafolyamat. Így mennyi időd marad egy filmre?

Ha egy végleges kópiát kapok, akkor egy hét elég szokott lenni a fordításra. Ha mondjuk sokat beszélnek benne, akkor lehet tíz nap, ellenben egy akciófilmre elég akár három is. Sokat emlegetik a szakmában a régi szép időket ? abból én már kiestem, pedig én is őskövületnek számítok (nevet). Az egykori Pannónia Stúdióban két ember végezte ezt a munkát: aki jól tudott angolul, lefordította a nyers szöveget, aztán a szinkrondramaturg átírta szájra és a poénokat is kicsit földobta ? és erre volt egy egész hónapnyi idejük.

Úgy tudom, szövegkönyvet is kaptok a munkához.

Nagy segítséget jelentenek. A Warnernek, a Columbiának, a Fox-nak, a nagyobb gyártóknak szoktam fordítani, és ők nagyon jól kidolgozott szövegkönyveket biztosítanak. Ha a háttérben beszélgetnek többen, azt mondjuk nem feltétlenül írják bele, de ettől függetlenül azt is természetesen értelmes dialógusokkal kell elkészítenünk, még ha nem is hallatszik tisztán.

Feliratok esetében pedig, gondolom, más tényezőkre kell figyelni.

Időkorlát van, valamint figyelni kell a karakterszámra is. Bár úgy tűnhet, hogy a feliratot megírni könnyebb ? és vannak olyan feladatok, ahol tényleg egyszerűbb megoldani ? de sokszor úgy érzem, hogy hiába háromszor annyi időt kell dolgozni a szinkronnal, megérné, mert több mindent lehet bele írni. A poénok például ilyenek, nem mindig férnek bele a feliratba, ha mondjuk egyszerre hatan beszélnek és ez szerintem zavaró is lehet a nézőknek.


Mennyire van lehetőség ?játszani? a szöveggel a fenti korlátok mellett?

Örök vita tárgyát képezi. Én például nem szeretem azt, ha magyar vonatkozású dolgokat beleviszünk egy amerikai filmbe, például Zámbó Jimmyt írni, ha nálunk kevésbé ismert az a popsztár, akiről éppen beszélnek a karakterek. Szükség van kompromisszumokra. De hálistennek most már egyre több külföldi név cseng ismerősen nálunk is. Azért jó, hogy van kontroll nálunk, mert meg tudjuk beszélni, hogy mit miért és hogyan csinálunk. A cél persze a szöveghűség, de viccek esetében nagyobb a mozgástér.

Sorozatokkal is foglalkozol?

A Szex és New Yorkot elkezdtem, de valahogy nincs türelmem egy folyamatos, évekig tartó feladathoz. Megszoktam a filmeket: a munkának van eleje, közepe, vége és kész. Azért nyitott vagyok rájuk a jövőben, hiszen nagyon sok jó sorozat készül. Szerencsére most van annyi film, hogy leköti az időmet, néha szoktam forgatókönyveket lefordítani angolra.

Milyen műfajokkal szeretsz dolgozni?

Természetesen szinkrondramaturgként minden stílusban tudnom kell a legjobbat hozni, de nekem személy szerint a szellemesebb szócsaták mennek jobban, például a Guy Ritchie- vagy Tarantino-filmek. Idén nagyon élveztem A kémet vagy a Vakációt fordítani, illetve dolgoztam a furcsa, de érdekes Kötéltáncon, Joseph Gordon-Levittel a főszerepben, amely október 8-tól látható a mozikban. Jack Blacknek is hamarosan érkezik egy új filmje, a Libabőr (október 29.). Hasonlít a Jumanjihoz, csak viccesebb.

A címekbe van beleszólásod?

Semmi közöm sincs hozzájuk, az a marketingesek feladata ? szerencsére. Azt a terhet már nem venném magamra (nevet). Nehéz is egyébként frappáns, emlékezetes címet adni, ami nem elcsépelt szókapcsolat.

Mennyire követed nyomon az utóéletüket ezeknek a filmeknek?

Nem igazán nézek tévét, de barátok, ismerősök gyakran visszamondják, ha hallották egy stáblista alatt a nevemet ? ez persze jól esik, ahogy az építő kritikák is. Azt nem szeretem, amikor nekiesnek az embernek az interneten, névtelenül, az elvetemült ?geekek?, hogy miért úgy fordítottunk le egy nevet, helyet, ahogy, miért ez a cím, miért ő a magyar hangja stb. Egy időben nagyon felidegesített, és válaszoltam rájuk, de rájöttem, hogy nincs értelme. De nekünk közben a megrendelőtől érkező elvárásokra is kell figyelnünk. Például van, hogy egy táblázatban kell visszafordítanom a magyar szöveget angolról magyarra és megmagyarázni, hogy miért pont azt a kifejezést választottam, amit, miért cseréltem ki egy-egy szóviccet. Nem az ellenőrzéssel van a baj, hanem hogy rengeteg vele a bürokratikus munka, amíg a szinkronrendező is bajlódik a hangmintákkal. Felüdülés néha, amikor jön egy két főszereplős film, akik csak egymással kommunikálnak!

Fotó: Intercom