A Nemzeti Színház színművésze, aki egyben a Karinthy művészeti vezetője a háromnapos mesemondó fesztiváljuk sikeréről is beszélt lapunknak.
A Karinthy három produkciót látott vendégül az olimpián. Hogyan sikerültek?
Az Eltűntekkel nyitottunk, amely egy családi drámán keresztül az erdélyi szász közösség 20–21. századi sorsát mutatja be. Ezután a Berecz András ének- és mesemondó által létrehozott Nemzetközi Történetmesélő Fesztivál zajlott, melyen egy skót (valójában viking), egy észt és egy görög mesemondó csoport lépett fel. Fantasztikus élmény volt három napon keresztül meséket hallgatni! Akik egyre beültek, másnap mindig visszajöttek, és további nézőket hoztak magukkal, úgyhogy a közönség egyre nőtt. A különböző történetek révén egyszerre tűnt ki az emberek földrajzi helytől, kultúrától független azonossága és rengeteg különbsége. Az észt mesemondónő gyönyörű lírai, melankolikus mesékkel érkezett, a skót úr pedig a földet körülérő tengeri féregről mondott történetet. A görög mesemondónők Zeusz legendáját elevenítették fel arról, hogyan szemelt ki különféle földi nőket, hogy szerelmeskedjen velük. Berecz András Magyarországot képviselte, és Hazug Pista bácsiként hazug meséket mondott. A négy kultúra közvetítésével képet kaphattunk a népeket összekötő és megkülönböztető szokásokról, sajátosságokról.
Hogyan tudták a tolmácsok hitelesen visszaadni a meséket? Hiszen ilyen esetben nemcsak a történet, hanem az előadásmódja is kulcsfontosságú. Nem törte meg az ívet az, hogy két-három mondatonként meg kellett szakítani az elbeszélést?
Mi is tartottunk ettől, és sokat gondolkodtunk azon, hogyan működhetne jól a fordítás. A feliratozás és a fejhallgatókon keresztüli szinkrontolmácsolás is szóba jött, de végül Berecz András javaslatára az élő fordítás mellett döntöttünk – és a kezdeti szkepticizmusunk hamar elszállt. Ez a módszer erősítette az idegen nyelv dallamára és az előadók gesztusaira irányuló fókuszt.
Lenyűgöző tolmácsaink voltak. Előzőleg egyeztettek, beszélgettek a mesemondókkal; a görög tolmács például megtanulta énekelni a dalokat, ezért a mesélőknek nem kellett őket megszakítaniuk. A skót, az észt és az angol fordítás is fantasztikusan hangzott! Volt olyan színész barátom a Nemzetiből, aki azt mondta, csak egy mesét ugrik be meghallgatni, de aztán három napig velünk maradt.
A Karinthy a bergamói színház előadásával zárta a fesztiválprogramot.
Igen, ez az előadás sem a szövegre, hanem jóval inkább a mozgásra és a gesztusokra épült. A The Yoricks címet viselő groteszk, abszurd, vicces produkció címe a Hamletre utal. A földből kiszálló csontvázak lendületes vásári komédiák stílusában bohóctréfákat adnak elő. Az előadásra a világhírű olasz szerző, Eugenio Barba is ellátogatott, aki a Színházi Olimpia keretében a Nemzetközi Színházantropológiai Iskola/Új generáció 17. műhelyét vezette.
A Színházi Olimpia egyik fénypontja mindenképpen a te főszerepléseddel új helyszínen debütáló Csíksomlyói passió lesz, amit 2018-ban mutattatok be a Nemzeti Színházban.
A passió történetéből készült szakrális játékok a középkorban kezdtek hódítani, leggyakrabban az ünnepekhez kapcsolódva adták elő őket. A vallási játékokból és a vásári komédiákból nőtt ki a mai színház is. Csíksomlyóban a szerzetesek a szenvedéstörténet alapján iskoladrámákat írtak és adattak elő. A mi előadásunk onnan indul, hogy Krisztus a mennyben az Atyaistennel beszél, meghozza a döntést: lejön a földre, és vállalja a kereszthalált, hogy segítsen az embereken. A következő jelenetben, sok évvel később elbúcsúzik Máriától, és földi halálára készül. Elkövetkezik az utolsó vacsora, az elfogatás, az ostorozás, majd a keresztre feszítés. Közben különböző, a cselekményre reagáló alakok jelennek meg: Júdás, Péter, Mária Magdolna, Barabás és Lázár – akit feltámasztott a halálból, noha tudja, hogy valóban ő a megváltó, nem mer az érdekében felszólalni.
Minden tragédiája ellenére ez a legszebb történetünk, mert a kereszthalálról és a megváltásról szól. Vallástól, kortól, világnézettől függetlenül mindenkire érvényes, és bármi történjen a világban, az is marad. Berecz András olyan meséket mond benne, amelyek a dráma ellenpontjaként hatnak, és azt hozzák elénk, hogy a halálra és a bibliai alakok életére vonatkozóan miket talált ki a néphagyomány. Ennek megfelelően sok vicces történet is elhangzik az előadásban. Nem tragédiára, hanem szórakoztató elemekkel átszőtt, lélekemelő darabra kell készülni.
A mostani helyszínt megelőzően más szakrális terekben is játszottátok már ezt az előadást.
Vidnyánszky Attila és Zsuráfszky Zoltán lelki szemei előtt már a produkció születésekor is az lebegett, hogy egyszer szabadtéren is játsszuk. Ennek az első és legfontosabb helyszíne a csíksomlyói nyereg volt, ahol huszonöt-harmincezer ember előtt adtuk elő. Ez a darab kultúránk legszebb, legigazabb történetét meséli el. Szerencsés vagyok, mert úgy érzem, életem legfontosabb előadásának akkor és ott már a közreműködője lehettem. A csíksomlyói előadáson a keresztet a nézők közül hoztam ki, és közben odajöttek hozzám az emberek, hogy segíthetnek-e. Ezt olyan, meghatározó pillanatként őrzöm, hogy úgy gondolom, soha nem lesz hasonló a pályámon. De persze az esztergomi bazilika és a debreceni református Nagytemplom előtti előadás során is szép élmények értek.
Milyen érzés egy hívő ember számára Jézust alakítani?
Érzékeny és fura, hiszen minden este hozzá imádkozom. A próbafolyamat során rá kellett jönnöm, hogy a klasszikus értelemben vett szerepépítés ebben az esetben nem működik. Ellenkezőleg: a színészi eszközeimet le kellett építenem, és a lehető legtisztábban, legegyszerűbben belevetnem magamat a szerepbe: hagyni, hogy a figura és a történet átfolyjon rajtam.
A keresztény lét lényege az, hogy az ember az élete során egyre inkább Jézushoz próbáljon hasonlítani. Nem mindig sikerül, de erre törekszik. Ezt igyekszem megmutatni az előadás során: a törekvést. Hagyományos próbaidőszakban az ember megpróbál a szerepével azonosulni, azt magára formálni, felépíteni. De hogyan tudnék Jézussal azonosulni? Persze nagyon szeretnék, de ehhez egy élet sem elég; szakadatlanul törekedni tudunk rá csupán, sikertelenül. Inkább azt próbálom elképzelni, megélni, hogy adott helyzetekben én hogyan viselkednék Krisztus helyében.
Miért érintett meg téged ennyire ez a darab?
Vannak barátaim, akiknek szép megtéréstörténetük van, és irigylem őket érte, mert én nem tudok ilyet mondani. Nem volt különösebben templomba járó a családunk, csak arra emlékszem, hogy egyszer Pannonhalmán kaptam egy kis Mária-érmét egy apácától, amit megőriztem, és az elindított bennem valamit. Azt viszont például nem tudnám felidézni, mióta imádkozom, mert ez természetesen jött. Az identitásom két alappillére a kereszténység és a magyarság.
A Karinthy a következő évadtól állandó társulatot indít. Nem publikus még a névsor, ahogyan a jövő szezon repertoárja sem, de pár dolgot azért lehet már tudni, mi várható a 2023/2024-es évadban?
Az állandó társulat nagy előrelépés és siker a színház számára. Egyelőre nem lesz nagy a létszám, viszont sok fiatal jön. Szeretnénk a teljes főváros lakossága felé, sőt még azon túlra is nyitni, de a Karinthy kerületét is kiszolgálni. Innen jött az ötlet, hogy egy népmesére épülő, általam írt darabot mutassuk be kora ősszel általános iskolások számára. Abban már sokan szerepelnek majd az új társulatból. Az ősbemutatók nagyon fontos szerepet játszanak a Karinthy művészeti arculatában, ezért a szeptembertől induló évadban több olyan darabot is repertoárra tűztünk, amelyeket először láthatnak a nézők Magyarországon. Az Olimpiának köszönhetően különösen sok színházi szakember megfordult nálunk és egyeztetések kezdődtek a Karinthy darabjainak külföldi vendégjátékairól, és ez szintén új fuvallatot hozhat a teátrum életében.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
x támogatott tartalom
