A Góbé a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában alakult. Hogyan találkoztatok?
Egervári Mátyás: Vizeli Máté magyar népzenei alapú klasszikus darabot írt Transsylvanian Suite címmel, és előadónak engem, Kiss B. Ádámot meg Szimán Kristófot hívott meg. Összejött a banda – és együtt maradt, mert szerettünk volna népzenei alapokon valami újat szerkeszteni.
Kamaszként miért volt annyira izgalmas számotokra a népzene? Te akkoriban milyen koncertekre jártál? Quimbyre, Zubolyra vagy táncházba?
Mátyás: Klasszikus és kortárs zenei koncertekre jártam, barokkra, jazzre meg borzalmasan sok metál, progmetál-, blackmetál- és folkmetálkoncertre. Meg Kispálra, Emil Rulezre. Emil Rulezre egyébként Mátéval együtt mentünk: a búcsúkoncertre a parkba.
Zoli: Az úgy volt, hogy a jazz tanszakon nekünk nincs sok közös óránk a népzenészekkel, de egy-kettő azért igen, például a zenetörténet Solymosi Tari Emőke tanárnőnél, akit mindenki szeret, de mindenki fél is tőle. Főleg a vizsgáitól. Én nagyon szerettem, mert az a tárgy elég jól ment. Ott ismerkedtem meg pár népzenésszel, akik elhívtak a Góbéhoz hasonlóan kicsit „elkorcsosult” zenekarukba. Ha autentikus zenét akartak volna játszani, akkor nyilván nem engem, a jazzbőgőst hívnak. Matyit akkoriban egyszer hallottam játszani a Volt nagyszínpadon.
Ha akkor ott a Volton azt mondja neked valaki, hogy Matyiékkal pár év múlva fogsz játszani, mit mondtál volna?
Zoltán: Azt mondtam volna, hogy hülyeség.
Mátyás: Hát persze, hogy hülyeség. Abban élünk, hogy hülyeségeket csinálunk igazán komolyan.
Nagyon nehéz meghúzni a határt a népies, a népieskedő, az autentikus és a giccses között. Hogyan csináljátok?
Matyi: Például úgy, hogy nem gondolkodunk ezeken a határokon.
Zoli: Az szerintem tök fontos dolog, hogy külön-külön nem gondolkodunk, de közben meg mindenki próbál a maga sztenderdjei szerint működni, és emiatt általában minden számírás több hónapos konfliktus.
Hogyan írtok számot? Először van a népdal – vagy megvan a zenei alap, amihez alkalmas dallamot kerestek?
Mátyás: Volt már olyan számunk, amihez megvolt a zenei alap, és ahhoz kerestünk népdalt, de az sokkal gyakoribb, hogy egy népdalt fel akarunk dolgozni. A Góbé stílusa emiatt az, hogy nincs stílusa: hogy a népdalok karakteréhez választunk stílust.
Hol a helye a popban a magyar népzenei világnak? Anno, amikor a Simon and Garfunkel elkezdte énekelni, hogy Parsley Sage Rosemary and Thyme, az hihetetlen merész visszanyúlás volt a gyökerekhez, miközben a négynegyedes angolszász dallam- és ritmusvilág talaján már épült a mai pop zenei világa. Ehhez képest jöttök itt a magyar népdalkinccsel, amiben például rengeteg hatnyolcados ütem van… Hogyan lehet a népzenét a négynegyedes angolszász világgal úgy összefésülni, hogy ne dobja le magáról az egyik a másikat?
Zoltán: De a dallamvilágukat tekintve elég sok népzene egy tőről fakad. Ami nagyon különböző lehet, az a ritmusalap. Azok a fajta lüktetések, amik az erdélyi meg kis-magyarországi zenékben megvannak, az angolszász zenei világban nincsenek benne. Nagyon sok abból kifejlődött különböző zenei stílusba viszont már beemelték. Ezeket ma technóként, drum and bassként és reggae-ként ismeri a könnyűzene.
Az x-ezés (a táncstílus a drum and bass partikon – a szerk.) az x-outing magyar néptáncelem is lehetne, mert pontosan ugyanaz a törtütem az alap. Ilyesmire gondolsz?
Zoltán: Igen, ezek organikusan kialakultak a könnyűzenében is, és nálunk ez az egyik legfontosabb dalszerkesztési elv: hogy keressük a kapcsolódási pontokat a lüktetések között.
Akkor ez minden számírásnál izgalmas utazás?
Matyi: Vannak vitáink. Leginkább ízlésbeli dolgokról.
De hát tudjuk, hogy ízlésről nem lehet vitatkozni.
Matyi: Ó, gyere le a próbaterembe! Nem úgy kell elképzelni, hogy meg akarjuk ölni egymást – bár persze néha igen –, ezek konstruktív viták. Például olyan hülyeségeken vitázunk, hogy egy kiállás hány nyolcad legyen. Akár két órát is hajlandóak vagyunk feláldozni az életünkből ilyen hülyeségekre. Ezért nálunk borzasztó hosszú procedúra révén végül is mindenki belekerül minden számba ötletek szintjén is. Megy még az is, hogy például egy adott dal magas az énekesünknek, át kéne transzponálni… de azt nem lehet, mert falun ezt márpedig C-ben játszották. Nagyon különböző emberek vagyunk, és nagyon különböző dolgokat tapasztalunk meg csinálunk az életben. Meg máshonnan is jöttünk. És ami a számírás szempontjából még fontosabb: nagyon különböző zenéket hallgatunk – persze van pár átfedés is. Például a Bëlga. Ha vita van, akkor a turnébuszban mindig berakunk egy kis Bëlgát.
Eklektikus a zenétek – de azért valami ívet vagy irányt fel tudnál vázolni?
Matyi: Most van a váltás. Az új formációval a legutóbbi énekes- és bőgőscsere óta (2020-ban Csasznyi Imre énekest Várai Áron, Tímár Márton bőgőst pedig Hegyi Zoltán váltotta a zenekarban – a szerk.) egy lemez jelent meg, az Élem. Ez másfajta dolog már.
Zoli: Meg szerintem a metódus is más. Az új számok kicsit részletesebben vannak megírva – és ebben most semmi értékítélet nincs.
Matyi: A régi frontemberünk arra ment rá, hogy bulis-popos, mindenkinek szóló, én inkább úgy nevezném, hogy négyakkordos performanszokat csináljunk. A tagcserék óta viszont sokkal résztvevőbb mindenki, és fontosabb lett a zenei igényesség: az, hogyan nyúljunk egy-egy dalhoz. És jobban is inspiráljuk egymást. Ennek fontos része, hogy ahányan vagyunk, annyi stílust hallgatunk, rengetegféle zenét.
Mettől meddig tart a spektrum?
Matyi: Szerintem nem tudsz olyan stílust mondani, amit valaki legalább ne hallgatna a zenekarban, de megpróbálhatsz.
Ok. Például John Cage kísérleti lemezei a preparált zongorával?
Matyi: Nekem igen, szeretem Cage-et!
Stockhausen?
Zoltán: Ma már nem hallgatom olyan sokat.
Astor Piazzolla.
Mátyás: Imádom!
Zoli: Számomra tönkretették a Libertangóval. Tanítok zeneiskolában, és ha kétezerszer nem hallottam rosszul a Libertangót, akkor egyszer sem.
Matyi: De a Négy évszak Piazzolla-verziója nagyon ott van. Azt játszotta Máté a diplomavizsgáján.
Ez tényleg elég sokféle.
Mátyás: És tedd hozzá a drum and basst. Abban most elég sokat próbálunk alkotni is.
Hogy került Busa Pista meg Szokolay Dongó Balázs az Élem-projektbe?
Matyi: Olyanokat hívtunk meg, akik valamilyen okból vagy fontosak számunkra, vagy tudjuk őket kapcsolni magunkhoz. Dongó például olyan karakter, mint mi: bármit vállal és eljátszik, szereti a műfajok közti kalandozást. És nemcsak eljátssza meg nyitott rá, hanem élvezi is. Közel hozzánk emberileg is, zeneileg is. Busa Pista pedig például Czupi Áron (a Góbé dobos-menedzsere – a szerk.) kedvence, rengeteget hallgatta. Olyanokat akartunk hívni, akik tudnak azonosulni azzal, amit csinálunk.
Az Élem 2022-ben jött ki. Nyáron sok helyen fel fogtok lépni, a Művészetek Völgyében is. Ott mire lehet majd tőletek számítani az Élemen túl?
Zoli: Szerintem egy fél nagylemezre – addigra kijön annyi single a készülő nagylemezünkről. Vagy ha annyi nem is, negyven százalék biztosan.
Milyenek az új számok, az új negyven százalék?
Zoltán: Oscar Beerten (kolumbiai származású belga hegedűs, aki Finnországban, Norvégiában és Svédországban tanult – a szerk.) két felvételen is játszott. Neki köszönhetően az új anyag talán eggyel világosabb tónusú, mint az Élem.
Matyi: És lesz sok új kollaborációnk. Most először árulom el, hogy például a Zajnallal csinálunk közös számokat – nem úgy, hogy meghívjuk őket a mi számunkba, hanem a két zenekar közös dalt ír.
Közben leválasztottátok a Góbéról a tradicionális népzenei ágat – ez lett a Folkside. Miért?
Matyi: Régen, az előző bőgőssel tudtunk úgy népzenét játszani, hogy közben úgy tettünk, mintha nem népzenét játszanánk. A változás az, hogy most már tényleg tudunk nem népzenét is játszani, nem csak úgy tenni. Viszont így nem tudunk népzenét játszani. Ez a valamit valamiért. Zoli egyébként csodálatosan tanul népzenélni. Most már egy moldvai projektben is merészen odabőgőzik. De már amúgy is meg akartuk különböztetni a két profilt, mert rendkívül sokszor kerülünk abba a kínos szituációba, hogy mondjuk táncházat játszunk, és akkor bekérik a Kodályost. Vagy koncertünk van, és azt szeretnék, ha palatkai rendet játszanánk. Ez így most már nem fordul majd elő többet.
Régebben jártatok iskolákba, ovikba zenei foglalkozást tartani. Szeretik a népzenét a gyerekek? Vagy bizonyos kor felett már nem menő?
Matyi: Szerintem nem érdemes ezt a gyerekekre kihegyezni, mert sajnos sokszor a felnőttek körében is ciki a népzene, vagy nem tudják hova tenni. Sok sztereotípia él: a Jó ebédhez szól a nóta meg hogy „Na, akkor együnk egy zsíros kenyeret és igyunk egy pálinkát!” – a társadalom nagy részének ez a képe erről a kultúráról. Mi viszont szeretnénk megértetni, hogy nem ciki meg nem öreg, és hogy ezeken a hangszereken nem csak a nagypapám játszott. Nincs olyan, hogy népi fisz meg népi C meg klasszikus D meg jazzgisz, hanem ezek mind zenék. Mi nem szoktunk azon nagyon elgondolkodni, hogy a háromhúros kontrán illik-e funkyzni, vagy nem illik. Vagy hogy a cimbalmon most mindenképpen csárdásban kéne-e kísérni a következő, gospelstílusú nótát. Az ars poeticánkhoz tartozik, hogy bemutassuk: ezek a hangszerek és ez a zene menő. Az a megkülönböztetés, hogy népi meg népi hangszer meg népzene, csak a fejünkben létezik. Ez egyszerűen zene, és lehet szeretni meg nem szeretni, de galuskacsúsztató éttermi zenének semmiképpen nem lehet tartani.
Ti nemcsak beszéltek erről, hanem tanítjátok is, sőt saját fesztiválotok is lesz idén a Balatonnál.
Matyi: Igen: a Boglart, augusztus 28-a és 31-e közt. Népzenét tanítunk, és a Folkside-dal is fellépünk ott, sok más zenekar mellett. Június 6-án élesítettük a honlapot.
Zoli: És még egy fontos dátum: szeptember 3-án a Kobuciban a Simfolk Alapítvány javára gyűjtünk majd: gyerekek hangszeres oktatására. Az lesz a szezonzáró koncertünk. Ott lesz a Zajnal meg az Alterne, Oscar Beerten zenekara. Nagyon szép tőlük, hogy fellépnek a jótékonysági bulin, noha semmi közük az országunkhoz.
