Humanoid robot festett képet III. Károlyról
Bemutatták a héten az Ai-Da névre hallgató humanoid robot által III. Károly brit királyról készített festményt. A genfi rendezvényen, amelyről a sajtó csütörtökön adott hírt, a robot kifejtette nézeteit a mesterséges intelligenciáról (MI) és a művészetekről is.
„Károly király arra használja a pozícióját, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem és a vallások közötti párbeszéd fontosságára; úgy terveztem meg a portréját, hogy ezt kiemeljem” – jelentette ki a robot, hozzátéve: reméli, az Algoritmus király című olajfestményével örömet szerzett az uralkodónak. „A mesterséges intelligencia kétségtelenül átformálja a világot, beleértve a művészeteket és az emberi kreativitást is” – szögezte le a günoid, azaz nőre hasonlító robot, amely a brit nagykövetség genfi kirendeltségén tartott bemutatón azt is hangsúlyozta, szeretné, ha munkái elősegítenék az új technológia etikai oldalát célzó párbeszédet, kiemelve a kritikai gondolkodás fontosságát.
Bár nem hiszi, hogy az MI vagy akár az ő művészete felválthatná a hús-vér művészeket, célja, hogy az emberek pozitívan forduljanak a mesterséges intelligencia használata felé, „miközben nem tévesztik szem elől a kockázatait és a korlátait sem”. Arra a kérdésre, vajon igazi művészetnek számít-e egy gép által előállított alkotás, úgy válaszolt, munkái „egyedülállók és kreatívak”, illetve hozzátette: érdekes és fontos szempont, hogy az emberek döntik el, mi számít művészetnek.
A világ egyik legkorszerűbbjének számító robot a nevét Ada Lovelace, a számítógép-tudomány egy másik, 19. századi úttörőjéről kapta. A gépet úgy tervezték, hogy karjai cserélhetők legyenek attól függően, szobrászkodni, festeni vagy rajzolni akar-e. Ai-Dát 2019-ben készítette az Engineered Arts nevű brit, humanoid robotok gyártására szakosodott vállalat, az előállításán pedig az oxfordi és a birminghami egyetem több MI-szakértője is részt vett. A tervezőcsapat vezetője a modern és kortárs művészetek egyik szakértője, Aidan Meller volt, aki azt mondta, Ai-Da „egy etikai-művészeti vállalkozás, és nem a festők felváltására hivatott”.