large_hunyadi sorozat.jpg

Látványos előzetest kapott a Hunyadi-sorozat

A Hunyadi című sorozat Bán Mór nagy sikerű regényciklusára épül, és a legendás magyar hadvezér, Hunyadi János életét mutatja be. A tízrészes szériát elsőként a cannes-i televíziós fesztiválon, október 22-én mutatják be, itthon 2025 elején az egyik kereskedelmi tévécsatorna tűzi majd műsorára.

A Hunyadi Jánosról készült sorozatot – angol címén: Rise of the Raven – több mint 20 milliárd forintból készítették el. A tíz epizód alatt végignézhetjük az egyik leghíresebb magyar hadvezérnek, Magyarország egykori kormányzójának és Mátyás király apjának, Hunyadi Jánosnak (1407–1456) az élettörténetét. Izgulhatunk látványos harcain a külső és belső ellenséggel, de a szerelmi szál is megjelenik majd a történetben.

A sorozat egyik rendezője az osztrák Robert Dornhelm, aki ezt megelőzően olyan produkciók direktora volt, mint a Mária Terézia (2017), valamint a Háború és béke egyik feldolgozása 2007-ből. Az epizódok további rendezői: Nagypál Orsi, Szász Attila és Lengyel Balázs.

A címszerepet a 28 éves erdélyi magyar színész, Kádár L. Gellért alakítja. Felesége, Szilágyi Erzsébet szerepében Rujder Vivient láthatjuk. A magyar szereplők között van még mások mellett Fekete Ernő, Gálffi László, Hermányi Mariann, Medveczky Balázs és Törőcsik Franciska. A nemzetközi színészgárdában többek között Laurence Rupp (Barbárok), Giancarlo Giannini (Casino Royale) és Karel Roden (A Bourne-csapda) szerepel.

A sorozat különlegessége, hogy több mint hatszáz nemzetközi színész és kaszkadőr részvételével készült, és a szereplők saját anyanyelvükön szólalnak meg, ezzel növelve a történelmi hitelességet.

A hazai készítésű sorozat abban a szakmai megtiszteltetésben részesül, hogy – első magyar alkotásként – Európa legfontosabb televíziós és filmes szakmai rendezvényén, a franciaországi Cannes-ban megrendezendő MIPComon (Marché International des Programmes de Communication) mutatkozhat be a közönségnek október 22-én. Hazai premierje várhatóan jövő év elején lesz a TV2 csatornán.

Ez is érdekelheti

A cannes-i MIPCOM-on mutatják be a Hunyadi sorozatot

Az október 21–24. közötti cannes-i MIPCOM (Marché International des Programmes de Communication) televíziós eseményen lesz a Hunyadi János életéből készülő, tízrészes sorozat premierje.

Hunyadinak a török mellett pont a magyar nemesség lehetett a legnagyobb ellensége

Kádár L. Gellért az első színész, aki megformálta a magyar történelem egyik nagy hadvezérét, Hunyadi Jánost. A Hunyadi monumentális filmsorozat premierjére októberben kerül sor a MIPCOM nevű cannes-i televíziós szakkiállításon.

„Nem átlagos korabeli nő” – Rujder Vivien Szilágyi Erzsébet szerepéről

Rujder Vivien minden idők egyik legmonumentálisabb európai televíziós produkciójának női főszerepét kapta meg. A hatszáz színész és kaszkadőr részvételével forgó sorozat a 15. századba repít, és Hunyadi János összeesküvésekkel, botrányokkal és hatalmi játszmákkal teli életét mutatja be. Hősünk legerősebb szövetségesei a nők, köztük Szilágyi Erzsébet.

Bemutatták a Hunyadi első trailerét

Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat első trailerét kedden a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián.