14ec783f-9eb3-420d-9029-f1c9d0fdc2de.jpg

Huszadszor rendezik meg a Református Zenei Fesztivált

Május 30-tól június 1-jéig félszáz program lesz a Bakáts téren, a Kálvin téren és a Ráday utcában.

A református egyházban 2025 az ifjúság szolgálatának éve, ezért a főváros egyik legnagyobb ingyenes zenei rendezvénye különösen a fiataloknak szól – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel. Mint írták, a három nap során zenére szólalnak meg Szabó Lőrinc versei a Kaláka előadásában, színpadra áll ifj. Szakcsi Lakatos Béla és zenekara, a Tázló, a Magashegyi Underground, Vecsei H. Miklós, a Koncz Kriszta Group, a Talamba, a Capella Columbae, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar, akárcsak zenés irodalmi pódiumestjével Beck Zoltán és Grecsó Krisztián.

A zenei programok mellett számos egyéb kulturális élmény közül válogathatnak a Református Zenei Fesztivál résztvevői. Lesz szó a művészet és a gyermeknevelés, a mesterséges intelligencia és az egyház kapcsolatáról, indul idegenvezetéssel egybekötött, a belvárosi református emlékeket bemutató csillagtúra, és a hagyományos fáklyás felvonulás sem marad el.

Az egyházi tematikus esztendőhöz, az ifjúság szolgálatának évéhez kapcsolódva több kiemelt esemény szól a fiatalokról, a fiataloknak. Ilyen a református művészeti iskolák gálaműsora vagy a Zengjetek minden nemzetek! című gálakoncert a református iskolák kórusaival és versenygyőztes diákjaival, de az Orgonamaraton középpontjában is a fiatal református tehetségek bemutatkozása áll.

A rendezvényt szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány a fesztiválon összegyűlt adományokkal is a gyerekeket támogatja a református egyház legnagyobb esélyteremtő programján, a Bárka táboron keresztül, amely évente hétszáz, jelentős részben hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket üdültet ingyenesen.

A Bakáts tértől a Ráday utcán, a Ráday Házon, a Kálvin Kamara Kerten, a Kálvin téri és a Nagyvárad téri református templomon át egészen a Károlyi–Csekonics-palota bálterméig számos látni- és hallgatnivaló várja az érdeklődőket május 30. és június 1. között.

Részletes program itt található, naprakész információk és tájékoztatók pedig a program Facebook-oldalán.

Ez is érdekelheti

Akikért imádkoznunk kell

Hogyan emlékezünk halottainkra november elején?

Ferencvárosban épül meg a Károli új campusa

Ferencvárosban épül meg a Károli Gáspár Református Egyetem új campusa, eredményt hirdettek az épületegyüttesre kiírt tervpályázaton.

Kálvin János: a kártya, a kocsma és a tánc kíméletlen ellensége

Kálvin János francia származású svájci vallásreformátor, a kálvinizmus névadója négyszázhatvan éve, 1564. május 27-én halt meg Genfben.

Diószegi Sámuel, „a botanizáló prédikátor” 210 éve halt meg

Kétszáztíz éve, 1813. augusztus 2-án halt meg Diószegi Sámuel botanikus, református lelkész, a magyar rendszeres növénytan megalapozója.