Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A virtuális időutazás ezzel szemben hosszú előzményre tekint vissza. A művészek évszázadok óta ábrázolják az elmúlt és jövendő korokat saját tudásuknak, elképzeléseiknek, vágyaiknak megfelelően, miközben műveikben rögzítik saját korukat is. A Ludwig Múzeum új kiállítása nem az időutazás tudományos-fantasztikus lehetőségével foglalkozik, hanem az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást.

Az Időgép című kiállítás eredeti szándékai szerint a jelenből kiindulva vizsgálta volna a múzeum gyűjteményét, a kétezres évek munkáit állítva a fókuszba. A jelen azonban az elmúlt hónapokban gyökeresen megváltozott, és ez a kiállítás koncepcióját sem hagyta érintetlenül. A COVID-19 vírus alapjaiban rengette meg a jelenlegi világrendet és sok mindent radikálisan átértékelt. Hirtelen más fénytörésbe kerültek a társadalmi, politikai, gazdasági problémák, maga a művészet is.

Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum

Előtérbe kerültek az egzisztenciális kérdések. A halál árnyékában felértékelődött az emberi élet, az egészség, kis időre háttérbe szorítva a gyarapodás, a fejlődés, a politika szempontjait. Felértékelődött a tudomány, a kutatás és a gyógyítás, fontossá váltak a személyes kapcsolatok.

Megváltozott az időhöz való viszonyunk is. Miközben a mindennapok lelassultak, a cselekvéshez, a probléma megoldásához rendelkezésre álló idő ijesztően lerövidült, a jövő pedig kiszámíthatatlanná, bizonytalanná vált.

A kezdeti döbbenet és lassítás után azonban a világ mostanra még magasabb fokozatba kapcsolt., tovább rövidítve az emberiség és a bolygó idejét. Mintha továbbra is lehetséges volna pusztán a jelennek élni, történelmi tanulságok és a jövőre vonatkozó felelősség nélkül.

Az Időgép című kiállítás a világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre. Így nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt időszak tanulságait sem. A múzeum mintegy 800 darabot számláló gyűjteményéből olyan műveket láthatunk, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, a kurátor személyes nézőpontjából.

A kiállítást az idővel, az idő múlásával és nevezetes dátumokkal kapcsolatos művek vezetik be (Nemes Csaba, Gémes Péter, Milak-Uranjek). Családi fotókon, naplókon keresztül betekintést kapunk egyéni életsorsokba és családtörténetekbe, a közép-kelet-európai privát történelembe (Omara, Masha Starec, KwieKulik).

KwieKulik : Foglalkozás Dobromierz-zsel, 2008 videó, Blu-Ray, ed. 3/5, 31’6” Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum. Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

A műveken mint dokumentumokon keresztül megismerhetjük a közelmúlt történelmét, a hétköznapokat és a sorsfordulókat. Így többek között a kelet-európai rendszerváltást és ennek összefüggéseit a történelmi avantgárddal (Bak Imre, Jovánovics György; Király Tamás, Rajk László, Bachman Gábor).

Elgondolkodhatunk az emlékművek sorsáról (Antoni Muntadas, Csákány István, Ciprian Muresan), valamint a művészet, társadalom és politika összefüggéseiről. Szó esik a társadalmi utópiákról és azok kudarcáról. Forradalmakról és háborúkról, irodalmi utópiákról és inspirációkról, jelszavakról és fogalmakról (Peter Weibel, Várnai Gyula, David Csicskan, Erdély Miklós).

A nem túl távoli disztopikus jövő, illetve futurisztikus jelenünk a témája az orvostudománnyal, valamint az emberi testtel és pszichével foglalkozó installációnak (Hámos Gusztáv – Katja Pratschke). Láthatunk a legújabb kori hadviselést, a háborús traumák és a virtuális valóság témáját bemutató filmeket (Harun Farocki). 

Kiemelt figyelmet kapott a halál pillanata mint az emberi sors, életpálya végpontja és lezárása (Robert Longo, Kerekes Gábor, Arnulf Rainer, Wolf Vostell). 

Wolf Vostell: Autóbaleset, 1965-1967 haj, lazúrfesték, akril, szitanyomat, vászonra nagyított fotó, 122 x 201 cm Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (Az aacheni Peter und Irene Ludwig Stiftung letétje). Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

A művek felhívják a figyelmet az emberi lét törékenységére és megismételhetetlenségére, a háborúk és a mindennapok abszurditására is (Josip Vanista).

Láthatjuk azokat a valóságos és elképzelt technikai eszközöket, melyek célja a pillanat, a valóság minél tökéletesebb fotográfiai rögzítése (Waliczky Tamás, Nancy Graves). Vizsgálják az állókép és a mozgókép (Maurer Dóra, Türk Péter), valamint (sajtó)fotó és festmény viszonyát, és rávilágítanak a fotórealizmus kritikai aspektusaira is (Malcolm Morley, Richard Estes, Lakner László).

Picasso kapcsán felidézik, hogy miként reflektálnak a festészet történetére a huszadik század legnagyobb újítói (Pablo Picasso, David Hockney, Jasper Johns). Azt is megfigyelhetjük hogyan látja a „kívülálló” a nyugati művészet történetét (Robert Combas, Nedko Szolakov, Sean Snyder).

Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum

Végül megvizsgálják a „műbe zárt” időt is, felsorakoztatva azokat a műveket, melyek a szokásosnál hosszabb idő alatt, számtalan részből, variációból, munkából állnak össze egy-egy monumentális alkotássá, így bemutatásukra csak ritkán adódik alkalom (Hantai Simon, Tarr Hajnalka, Rákóczy Gizella, Gáyor Tibor stb.).

A bemutatott művek között számos új szerzemény is szerepel, amelyek az elmúlt néhány évben kerültek a gyűjteménybe.

A 2023 január 1-jéig látható tárlat kurátora Szipőcs Krisztina.

Nyitókép: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum