A Cimbaliband, a Horsa banda és Tóth Viktor kapta a legtöbb szavazatot a Fonó-díjra
Harminc éve nyílt meg a Fonó Budai Zeneház, amely azóta a népzene, világzene és jazz egyik legfontosabb otthonává vált. A jubileumi évadot a ház FONÓ30 sorozattal ünnepli. A program a három évtized esszenciája visszatérő mesterekkel, ikonikus fellépőkkel, generációkon átívelő párbeszédekkel és az elmaradhatatlan Táncházak éjszakájával. A szeptember 10-13 között tartó ünnepi események keretében adják át a Fonó-díjakat is, ahol a nyár folyamán a közönség szavazhatott öt kategóriában.
A Fonó népzenei kategóriában a Horsa banda, a Fonó világzenei jelöltek között a Cimbaliband, a Fonó jazz kategóriában pedig Tóth Viktor kapta a legtöbb szavazatot. A Fonó felfedezettje a BashElán lett, legkedveltebb táncháza pedig a Kamasz táncház. A díjakat – további szakmai elismerésekkel együtt - ünnepi esemény keretében adják át.
A Fonó30 a legpatinásabb táncház, a Fonó Szerda első alkalmával indul szeptember 10-én, ahol a résztvevők a híres Magyarpalatkai banda muzsikájára ezúttal a magyarpalatkai román táncokban merülhetnek el, a táncoktatást Busai Norbert és Busai Zsuzsanna vezeti.
A jubileumi sorozat csütörtöki napján – szeptember 11-én – olyan előadók lépnek színpadra, akik szoros kapcsolatban állnak a Fonóval, és munkásságukkal évtizedek óta meghatározó szereplői a magyar zenei életnek: Dresch Mihály Alternatív Quartetje Borbély Mihállyal együtt muzsikál majd, érkezik a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes és a Csoóri család több generációja.
Dresch Mihály és Borbély Mihály fúziója mindig valami rendkívülit eredményez, végtelen zenét és feledhetetelen játékot - bizonyítják ezt a két alkotó közös felvételei is. A Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes a kilencvenes évek közepétől a hazai free jazz egyik meghatározó formációja, a kezdetektől a Fonó visszatérő vendégei. A Fonó megnyitásakor is muzsikált a Csoóri művészcsalád. Csoóri Sándor és Csoóri Sándor ’Sündi’ az elmúlt évtizedek során is többször, több formációban tértek vissza hozzánk, bővülve a fiatalabb generációkkal.
Két sokoldalú alkotó különleges találkozása a szeptember 12-én a FONÓ30 sorozatban: Lakatos Róbert Fonogram- és Harmónia-díjas felvidéki brácsaművész, a Rév, a Rendhagyó Prímástalálkozó és az Esszencia zenekar művészeti vezetője, ezúttal az Esszencia és Jozef Horváth hegedűművész közreműködésével mutatja be sokrétű zenei világát, amelyet már számos lemez is megörökített a Fonó kiadásában. Paár Julcsi Fonogram-díjas énekes, dalszerző és a Hangoló Zeneterápia alapítója, pályája fontos állomásait idézi fel: megszólalnak az Uljana Quartettel közösen formált szerzői dalai, gyereklemezeinek új fénytörésbe helyezett darabjai, valamint legújabb színházi felfedezéseinek zenei részletei is.
Hagyománnyá vált, hogy a Táncház Egyesület szervezésében a Fonóban közös eseményként nyitják meg a táncházi évadot a Táncházak éjszakájával: több teremben váltják egymást a zenekarok és a táncrendek – ez egy hajnalig tartó mulatság, ami megalapozza jókedvünket az egész évad során!
Részletes program itt.
A Fonó30 sorozat támogatója Újbuda Önkormányzata. A Fonó programjait a KIM támogatja.