A kiállítás címe, sőt rendezőelve a Wa - azaz a harmónia. Meglehetősen fellengzős és túlontúl tágas meghatározásnak tűnik ez, azonban a Kashiwagi Hiroshi, Fukagawa Masafumi, Hagiwara Shu és Kawakami Noriko által összeállított tárlat szép példája a megdöbbentően egzakt, tökéletesen körülhatárolt harmóniafogalomnak. Az, hogy minden japán formatervező "törekszik a harmóniára", közhelynek hangzik; de csak amíg az ember nem szembesül e harmónia igenis létező, pontos szabályrendszerével.
Kulcsa természetesen az ellentétek találkoztatása és megbékítése - ez eddig nem újdonság. Az viszont az, hogy legalább öt ellentétpárt lehetne kapásból felsorolni, amely jellemezhet használati tárgyakat - kézművesség és modern csúcstechnika, természetes és mesterséges anyagok, japán és nyugati kultúra, praktikus és játékos, racionálisan és az érzelmekre ható eszközök -, s emez ötször két jellemzőből mind a tíz jelen van csaknem az összes (mintegy kétszáz) kiállított tárgyban. S persze nem gyengítik vagy ütik ki egymást: a tárlat merész címe indokolt.
A legfeltűnőbb mindig a hagyományos japán formavilág ötvözése a modernnel; ilyenkor egy tárgyon látszik mind az "ilyen volt", mind az "ilyen lett" állapota. Ez néha egészen finoman, mintegy jelzésszerűen tűnik fel - egy-egy hagyományosnak tűnő fa dézsa csiszolása, elegáns ívei és lekerekítettsége noha a legkevésbé sem feltűnő, mégis alapvetően megkülönböztetik az eszközt annak évszázados megfelelőjétől -, hol épp ellenkezőleg, már-már a viccességig hangsúlyozottan - ilyen a kimonók övének csavarodását mintázó pad -, de legtöbbször mégis félúton e két példa közt. A modern, automata rizsfőzőgép például olyan alakú, mint a hagyományos fa ételhordó dobozok, a hangsúlyosan modern buddhista házi oltár pedig formájában abszolút mai, rendeltetése és "felhasználási módja" azonban semmit sem változott évezredek óta.
A hagyományos-modern ellentétpárhoz kapcsolódik a "japán vagy nyugati?" kérdése is. E tekintetben a magyar látogató alighanem le van maradva egy lépéssel: azt lehetne hinni, a japán eszközök, bútorok is nyugatiasodnak (s van is erre példa: erősen evőpálcikára hasonlító, bambusz kés-villa-kanál szett), ám ez már a múlté. A jelenlegi trend már az elnyugatiasodott dizájn visszajapánosítása: lenyűgözőek a láb nélküli, tatamira tehető székek, melyek valóban emlékeztetnek egy "félúton" kezdődő IKEA-fotelra, s a hozzájuk való állítható magasságú (illetve alacsonyságú) asztal is. S akkor mindezekhez még hozzáadódik a híres japán környezettudatosság (emlékezetes, hogy innen származnak a legelső hibridautók is), vegyítve a legújabb matériákkal. A legmerészebb ötlet talán a műgyantából és kimonódarabokból készült edény, de említésre méltó a japán kultúrában oly fontos tapintásélmény javítása érdekében szilikonnal bevont, újrahasznosított kerámiából készült porceláncsésze is.
Az, hogy az Iparművészeti Múzeum tárlata kiválónak nevezhető, s megtekintése igazi élmény, nem csak az eszközkipróbáló saroknak, és nem is csak a kiállított tárgyaknak köszönhető. Nagyszerű ezek csoportosítása is: az egyik oldalon funkció szerint gyűjtötték egybe az eszközöket (konyha, közlekedés, csúcstechnológia stb.), a másikon viszont kulcsszavak alapján. Noha utóbbi a kisebbik rész, mégis ez nyit inkább ablakot a japán társadalomra, mert rálátást biztosít a japánok világképére a hat legfontosabb használati tárgyakra mondható jelző felsorakoztatásával.
A cuki, a kawaii nem a Hello Kitty-jelenség (ahogy azt nyugaton oly sokan gondolják): önálló, bár valóban egyedi érzésvilágról van szó, mely kifejeződhet akár egy emberkét formázó evőeszköztartóban is. Az aprólékosság, a kime: a híres japán miniatűr technológia, a szupervékony üveg vagy telefon titka is a világlátásban keresendő, melynek megcáfolhatatlan eleme, hogy minél jobban ki van dolgozva valami (túl a szükségesen is), annál jobb. Vagy a minimalizmus, amely e kultúrában nem a jellegtelenség szinonimája: ez az irányzat a hagyományos esztétikai ideákat tartja szem előtt; ennek eredménye a sok valóban örök és univerzális esztétikai értéket képviselő cseppforma vagy gömbalak. És ami Japánról beszélve egyértelmű: az átgondoltság, az élet kellemesebbé tételére való állandó törekvés - melynek eredményei az egyre többet tudó, egyre fejlettebb eszközök a telefonoktól kezdve egészen a számítógép vezérelte automata luxusvécéig.
Szimbolikus, hogy a Japánból Franciaországon át Magyarországra érkezett tárlat nálunk patinás múzeumi térben kapott helyet. Ami odaát hétköznapi használatra szánt, egyszerűnek számító eszköz, az itt üvegvitrinben van, azt itt magyarázó feliratok kísérik. Nem csoda: valóban épp olyan távol van jelenkori valóságunktól a minden téren profi és leleményes japán formatervezés, akár a szintén múzeumban mutogatott, tizenkilencedik századi impresszionista festők alkotásai. A különbség, hogy az egyik biztosan a múlt - a másikról csak remélni lehet, hogy a jövő.
