Irodalmi arcképcsarnok a költészet napjára – Czimbal Gyula portréi

Czimbal Gyula fotóművész 2010-ben kezdett bele irodalmi portrésorozatába, amelyben nemcsak írókat, költőket, hanem az irodalom háttérmunkásait, szerkesztőket, irodalomtörténészeket is megörökít. Ennek bizonyos szempontból funkcionális jellege is van: szeretné közelebb hozni, megismertetni a sorok mögötti személyeket, arcokat az olvasókkal.

Mivel minden évben húsz-huszonöt alkotóról készít képet, mára bőven kétszáz fölé kúszott a portréi száma, és már szinte hagyománynak tekinthető, hogy a költészet napjára időzítve bemutatja az elmúlt egy-két év fotóterméséből összeállított válogatást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár budafoki fiókjában. Az idei év sem kivétel: Irodalmi arcképcsarnok című tárlata április 29-éig látható. Ebben az évben ráadásul duplázik: Irodalmi portrék címmel Székelyhidi Zsolttal közös kiállításán május 2-áig tekinthetők meg képei az erzsébetligeti Corvin Művelődési Házban.

Mondhatnánk, hogy mivel az MTVA fotósaként gyakran hivatalból is készít képeket Kossuth- és Prima Primissima díjasokról vagy Térey-ösztöndíjasokról, könnyű dolga van, hiszen az alanyok adottak, de ez közel sincs így. Látogatásait mindig alapos kutatómunka előzi meg, hogy minél jobban megismerje az alkotókat. Nemcsak az életrajzuknak néz utána, hanem a műveikben is elmélyed. Különleges érzékenységével, felkészültségével még a híresen introvertált irodalmárokat is meg tudja nyitni, barátságos közeget teremtve a nemszeretem fotózásokhoz. Legtöbbször az otthonukban keresi fel őket, ahol a nagyközönség számára nem látható, intim közegükben fotózhat.

Ezt emelte ki Jánoki-Kis Viktória író is az idei kiállításmegnyitón mondott laudációjában: „Gyula a bemutatkozás után ahelyett, hogy buzgón kicsomagolta volna a felszerelését, és nekilátott volna a fényeket elemezni, egyszerűen csak leült az étkezőasztalunkhoz, és beszélgetni kezdett velem. Láttam rajta, hogy valóban érdekli, amit mondok. Érdekli, hány gyermekem van, hogy mióta élek itt. Érdekli, mit írok, és miért. Talán egy fél óra is eltelt így, mire egyáltalán felvetette, hogy megpróbálhatnánk elkészíteni néhány felvételt. És akkor már pontosan értettem, hogy ő engem akar fotózni. Nem az arcomat. Nem a szememet. Nem a mosolyomat. Hanem azt, aki én vagyok.”

Az alapos felkészülésnek és a baráti, rávezető beszélgetéseknek köszönhetően Czimbal Gyula a legtöbb portréalannyal szívélyes viszonyt tud kialakítani, még akkor is, ha korábban tartott tőlük. Arra a kérdésre, hogy mely fotózásokra emlékszik vissza a legszívesebben, két, már elhunyt személyt emelt ki. Az egyik az erdélyi magyar költő, Kányádi Sándor, akit hatalmas irodalmi tekintélye ellenére egy igen őszinte, szerény, ugyanakkor szókimondó személyiségként ismert meg. Főleg egykori, nemzeti kulturális örökségi miniszteri pozíciója miatt volt fenttartása Görgey Gáborral szemben, azonban bebizonyosodott, hogy a költő, író, műfordító, dramaturg megközelíthető, pozitív személyiség, akivel végül órákig beszélgettek. Ő éppen egy éve, 2022. április 11-én hunyt el.

De nemcsak a legnagyobbakat fotózza, gyakran keres meg pályakezdőket, vagy kevésbé ismert szerzőket is egyszerű szimpátia alapján. Irodalmi portréi így igen átfogó képet adnak a kortárs magyar irodalom formálóiról, ezért nagyon reméljük, hogy hamarosan felkeltik egy kiadó érdeklődését, és Székely Aladár Írók és művészek című könyvéhez hasonlóan Czimbal Gyula fotói is albumba rendeződnek.

Czimbal Gyula fotóművésszel készített Személyesen interjúnkban számára szintén nagyon fontos, többek között képzőművészekről készített képeiről mesélt nekünk.

Nyitókép: Lator László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista