Az idők kezdetétől létező mondatokba csapódnak bele rágott küszöbök, hűtőszekrények, időszilánkok; és ide tekeredik bele a szerelem möbius szalagja is: immár az idők végeztéig. Az ismerős szövegek pedig új életet kapnak Rutkai Bori dalocskáitól, pontosan illeszkedő előadásmódjában, akit Szerencsés Dániel és Németh Csaba kísér. Az újra és újraéledő Félreértések városában játszódó végzetszerű történetek alaposan megmutatják a világunk szürrealitását. S jól követhető, ahogy Rutkai Bori komolyan mókázik. Az élet-kommentárokból pedig nyilvánvalóan kiviláglik, az elbeszélői ének mindig a nők, mindig a férfiak, mindig az utódok pártján vannak, illetve az idő pártján. Amikor a felolvasó, Janicsek Péter elmeséli a "bugyitüzet" (v.ö. áldozati bárány, woodoo, micsoda égés stb.), azonnal melléteszi a magáét: "munkatanga". Derül is a nagyérdemű - a pestiek, mint a lovak, nyerítenek, esetleg alszanak; a helyi nénik és bácsik véleménnyel hallgatják, mosolyogva fordítják a tekintetüket égnek, és lengetik a taktust, bokából. Miután Sisso Farkas kollégától megkapja a leghálásabb kérdések egyikét - miért ír - a szava is eláll, de mivel a kérdező expresszíven nem tágít, bevallja, neki konfabulatív hipergráfiája van, diagnosztizálva. Tudjuk, röhögéssel időt lehet állítani. Sőt, a nagy fabulátor, az idő, nekünk dolgozik - mi pedig azt kívánjuk, dolgozza csak át az élményeit az olvasóknak, nekünk rejtett figuráknak (adom a szívemet, szavamat, mint ahogy adja más is, aki él, hal), mert bár az óra körbejár (tehát az idő is:), az a baljóslatú érzése van az embernek, hogy mindannyian elégünk a nagy bugyitűzben.
