„Itt az ideje, hogy elővegyem a félretett dolgokat” – beszélgetés Gemza Péterrel

Miért döntött úgy, hogy nem adja be pályázatát az igazgatói posztra?

A Csokonai Színház vezetése komoly feladat, amibe az elmúlt években időt, energiát nem spórolva vetettem bele magam. Lényegében semmi mással nem foglalkoztam. Most itt az ideje, hogy elővegyem a „félretett” dolgokat.

Konkrét tervei vannak?

Örömmel beszélek majd róluk, amikor már teljesen konkrétak lesznek. Foglalkoztat az alkotás, a tanítás, mindenféle kreatív tevékenység, és szívesen visszakerülnék intenzívebben a nemzetközi vérkeringésbe. Az igazgatói feladatok is széleskörűek és sokszínűek, félre ne értsen, de nagyon sok más terület is érdekel.

Nem volt nehéz elengedni?

Hazudnék, ha azt mondanám, könnyen ment. De a jelenlegi helyzetben ez volt a legfelelősségteljesebb döntés.

Bár valóban öt évig dolgozott igazgatóként, összességében lényegesen hosszabb időt töltött a társulat élén, hiszen a korábbi ciklusban, Ráckevei Anna igazgatása idején művészeti vezetőként tevékenykedett.

2013-ban lettem igazgatóhelyettes, így már az előző igazgatói ciklus átadás-átvételét is én vezényeltem le. Fontos volt számomra, hogy fokozatosan ismertem meg a társulatot, az intézményt és a várost.

Az igazgatóként töltött öt évéből jó párat felemésztett a Csokonai Fórum építésének befejezése, a beköltözés, a nagyszínházból való kiköltözés és a felújítási munkák levezénylése, a Covidról nem is beszélve. Javarészt válságmenedzseléssel telt ez az időszak?

Igen, ugyanakkor nagyon sok művészeti és vezetői eredményünkre lehetek büszke. A felsorolásból – talán különösebb magyarázat nélkül is – nyilvánvaló, hogy rengeteget dolgoztunk. Elkezdtünk tudatosan építkezni. Az alapoktól gondoltuk újra a színház szervezeti struktúráját, megteremtve a reziliens működés alapjait. A Vígszínházéval párhuzamosan, elsők közt készítettük el az intézmény etikai kódexét. Büszke vagyok rá, hogy – bár a körülmények nem könnyítették meg – nálunk rendkívül alacsony a fluktuáció. Gondolom, keveseket lep meg, ha azt mondom: nem a kecsegtető fizetés tartja itt az embereket. Van egy olyan kiváló csapatom, amelyet városszerte irigyelnek az intézményvezetők. Az ütőképes, összetartó team szerintem mindennek az alapja. Felépítettünk egy országos mércével mérve is egyedülálló ifjúsági programot, ami komoly szakmai műhellyé nőtte ki magát. Ha a személyes megélésemre kíváncsi: egyik válság kezeléséből estünk a másikba, a B-tervek helyett is C- és D-terveket gyártottunk.

Érdekes, hogy koreográfusként az alkotás felől érkezett, most mégis elsősorban menedzserként összegzi az eredményeket.

Illúzió azt hinni, hogy egy ekkora intézmény vezetéséhez nem szükséges racionalitás és menedzseri attitűd. Minden színházi munkafolyamat – ha nem válságmenedzsmentről beszélünk – prototípus-gyártás. Valami egészen újat alkotunk. Meg kellett tanulnom, hogyan kell vezetni 220 embert, felépíteni egy jól működő rendszert, enélkül lehetetlen lett volna elérni, hogy – a válságos helyzetek dacára – együtt maradjon egy „egészséges” társulat, egy saját magát képviselni tudó csapat. Ez fontos előrelépés.

Amikor 2018-ban belevágott, akkor pontosan látta, milyen feladatra vállalkozik?

Igen, az előző öt évnek köszönhetően. A nemzetközi tapasztalatok után a magyar színházi életbe való „beágyazódás” számomra hosszú folyamat volt. 2008-ban kezdtem magyar társulatokkal dolgozni. Az igazgatóhelyettesként eltöltött években gyakorlati és alkotói kihívásokkal egyaránt szembesültem, és ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve vágtam bele az igazgatásba. Az új játszóhely átadása és a nagyszínház tervezett felújítása kijelölte az utat. Nyilvánvaló volt, hogy ha végrehajtunk egy hardverfrissítést, ahhoz hozzá kell igazítani a szoftvert, vagyis a működést is.

Az idősebb debreceni közönség az utóbbi évtizedekben nagyon sokféle színházat látott. Az első éles fordulatot Vidnyánszky Attila látomásos színháza hozta el, ami sok tekintetben szakított a vidéki színházi hagyományokkal. De milyen volt az Ön színházeszménye?

Annak ellenére, hogy a művészi oldalról érkeztem, én szeretem a számokat. Átnéztem, hogy milyen előadások milyen érdeklődés mellett futottak, és igyekeztem ennek figyelembevételével minél kiegyensúlyozottabb repertoárt építeni.

De ha az jött volna ki, hogy a legtöbben télen-nyáron a Csárdáskirálynőt néznék, akkor hogyan tarthattak volna ennyi kortárs drámabemutatót?

Éppen erről szól az egyensúly. Ahhoz nem is kell alaposan megvizsgálni a számokat, hogy lássuk: a népszerű operettek tarolnak. De éppen arra voltam kíváncsi, hogyan lehet megfelelő egyensúlyba hozni a közönség igényeit és a társulat ambícióit. Nagyon büszke vagyok rá, hogy e tekintetben működőképes modell jött létre. A debreceniek szeretik a színházukat. Az átmeneti időszakban, ha valahol akadt egy kis hely, megtöltöttük színházzal. Szeptember óta ismét van saját bázisunk, a frissen átadott Csokonai Fórum, amit érzékelhetően kezd belakni a közönség.

A Fórum közösségi tér lett?

Elindult ezen az úton. Hat hónapja költöztünk be, és még ugyanennyi kell, hogy minden a helyére kerüljön. Véglegesen. Nem úgy, hogy a régi épületből áthozott szekrényeket tologatjuk ide-oda, mondván: abba olyan jól lehetett pakolni. A közönség felé is igyekszünk kinyitni a teret: tartottunk már designvásárt, koncertet az előtérben, egyelőre kísérletezünk. Közben pedig egy újabb válsággal nézünk szembe: mire megnyitottuk a játszóhelyet, jött az energiaválság. Külsős szakértők bevonásával teszteljük, hogy melyik fűtési forma a legmegfelelőbb. Napi szinten mérjük, hogy mit jelent a fogyasztásban, ha az egyik teremben egy fokkal lejjebb vesszük a hőmérsékletet, vagy ha túl hideg, feltekerjük. Három hónap elteltével fűtési stratégiát kellett váltanunk.

Ha színházat építünk, közösséget építünk?

Csak közösségben érdemes gondolkodni: társulati szinten és városi, regionális szinten egyaránt.

Hogyan lehetett egyben tartani a társulatot?

Mindig világos volt a cél, hogy milyen színházat képzelünk el együtt. Igyekeztem a válságos időkben is rendszeresen tartani a kapcsolatot a társulattal, de nagyon hiányoztak a társulati eseményeink.

Mi volt a hosszú távú cél, amivel a társulatban tartotta a lelket?

Érvényes színházat akartunk létrehozni: fiatal, inspiráló alkotókkal, komoly nemzetközi kitekintéssel, a kortárs magyar dráma középpontba állításával. Minden évadban rendeltünk kortárs darabot, a DESZKA Fesztivál pedig az elmúlt tíz évben egyre jelentősebb fórummá nőtte ki magát. Az ifjúsági programunk érvényességét, annak hatásait pedig a művészeink is érzik.

Kinevelték a saját közönségüket?

Ez csak mellékhatás, soha nem gondoltam a programra ilyen marketingszemlélettel. A színházzal nevelés a lényeg. Olyan platformot teremtünk a gyerekeknek, ahol tudnak gondolkodni, együtt gondolkodni egymással, az alkotókkal, ahol véleményt formálhatnak. Ez a fajta munka nem elsősorban kőszínházi előadásra szocializáló folyamat, inkább arról szól, hogy a színház a szabadság tere.

Most kőszínházi struktúrát mondott. Az utóbbi évek otthontalanságában igyekeztek feszegetni a kereteket: a plexifalak mögé álmodott Hamlet-előadásuk például bekerült a Highlights of Hungary legkreatívabb kezdeményezései közé.

Szerintem sikerült elérni, hogy a kőszínházi jelző ne jelentsen egyet az innováció hiányával. Ezt nagyon fontos dolognak tartom. Bár szerintem korábban sem állta meg a helyét az az előszeretettel használt szembeállítás, amiben a kőszínház képvisel mindent, ami kicsit poros, avítt, a független szféra pedig kísérletező és kreatív. Az utóbbi éppúgy igaz a jól működő kőszínházakra, amik a régióban vagy a szakmán belül katalizátorként hatnak. A nemzeti színházaknak fel kell fedeznie és ki kell járnia új utakat, és dolgoznia kell a repertoárja megújításán. A vitrinszínház ötlete érvényes válasz volt a Covid miatti elszigeteltségre, és innovatív kezdeményezés, amely biztonságos körülmények közt teremtett közösségi élményt.

A szakma térképén Ön szerint hol helyezkedik el a Csokonai Színház?

Szerintem az ország egyik legjobb színháza, de hosszú távon Debrecent európai rangú színházzal rendelkező városként vizionálom. Azonban a Csokonai Színház munkájának csak szűk szegmense a művészszínházi tevékenység, amelyet a szakma a legtöbbre értékel. Az elmúlt öt évben a nehézségek ellenére sem adtuk fel a szakmai építkezést. Egy állandó társulattal és állandó játszóhellyel rendelkező intézménynek rendkívüli nehézségeket okoz, ha három-négy évig hat-hét helyen szétosztva, otthontalanul tengődik. Ennek ellenére szakmailag érvényes, erős előadások kerültek ki ebből a műhelyből Pass Andrea Fináléjának ősbemutatójától, a nagyerdei Hamleten át Zolotovickij nemrég színpadra vitt Makbettjéig.

A főépület hiányát leginkább az operajátszás sínylette meg.

Kétségkívül az operatagozat helyzete volt a legnehezebb. De ha megnyílik a főépület, akkor helyreáll a rend. Nagyon örülnék, ha a történelmi épület a nyáron a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon bemutatott A varázsfuvola előadással nyílna meg.

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad 2021 őszén került a Csokonai Színház kezelésébe. Ez elsősorban előnyt és mentsvárat jelentett vagy inkább újabb feladatokat?

Ez az ökoszisztéma építés része volt. A megújult történelmi főépület, az ősszel átadott Csokonai Fórum, a másfél éve életre hívott Csokonai Irodalmi Labor, valamint a szabadtéri színpad ennek része. A férőhelyek és repertoár tekintetében ezek tökéletesen kiegészítik egymást. Van, ahol a közönségcsalogató, komoly bevételt hozó előadások vannak túlsúlyban, másutt a kísérletezésnek, új formák keresésének jut kiemelt szerep, ezek együtt alkotnak egy érvényes egységet.

Miért nem hirdettek bérletet?

Szakmai döntés volt. Egyre nőttek a bérletházak, én viszont úgy gondolom, hogy az előadásoknak bérletszünetben is el kell kelniük. A Csokonai Fórum megnyitása óta ez így is van, telt házakkal működünk. Ha elsősorban bérletben játszunk, akkor a tervezett 15–20 előadás után – a struktúra korlátai miatt – nincs lehetőség továbbjátszásra. Pedig számos előadásunk levétele után marad bennünk és a közönségben is hiányérzet. Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartom az évtizedek óta bérlettel rendelkezők közösségét, ezért lehetőséget kínáltunk nekik, hogy az elsők között biztosítsák helyüket az új épület előadásain. Ők azok, akik végigkövetik, miként alakul a társulat, hogyan formálódunk, mi foglalkoztat bennünket.

Milyen feladatok várnak még Önre igazgatóként?

A beköltözés koordinálása a felújított főépületbe. Az építkezés a vége felé jár, úgyhogy ennek időpontjáról hamarosan határoz az önkormányzat. A Színházi Olimpia részeként május közepétől szervezünk egy országos kőszínházi fesztivált és társszervezőként egy amatőr színházi találkozót. Azt remélem, hogy ez az alkalom lehetőséget teremt majd arra is, hogy szakmai diskurzust folytassunk, és akár a néhány éve megszűnt Pécsi Országos Színházi Találkozó újragondolásáról beszélgessünk. A kőszínházi fesztiválra minden intézmény maga jelöl előadást. Azt kértünk tőlük, hogy a számukra fontos, a társulatukat leginkább reprezentáló előadással érkezzenek. Június elején megnyílik a szabadtéri színpad, aztán már csak arra kell ügyelnem, hogy az átadás-átvétel a lehető leggördülékenyebben történjen.

Nyitókép: Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója. Fotó forrása: Csokonai Színház