IttMást: az 1975 és 1989 közötti romániai magyar képzőművészetet mutatják be Sepsiszentgyörgyön

Képző

IttMást – Romániai magyar művészet 1975 és 1989 között címmel nyílik meg december 17-én a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) évzáró tárlata.

A tárlat, melyet Vécsi Nagy Zoltán és Madaras Péter kurátorok állítottak össze, lezárja azt a három kiállításból álló sorozatot, amely az 1945 utáni és 1989 előtti romániai magyar képzőművészetet korszakokra bontva tárja fel és mutatja be. A SzocRelatív című, 1945 és 1965 közötti, valamint a Felezőidő2 című, 1965 és 1975 közötti erdélyi magyar művészetet bemutató, időrendiségben, de tematikailag is rendszerező kiállítások után az IttMást címmel nyíló tárlat a romániai kommunista diktatúra utolsó időszaka képzőművészetének újító törekvéseit fogja át.


1_Szabo_Zoltan_Judoka_Visszatero_motivum.jpg
Szabó Zoltán Judóka: Visszatérő motívum (Koponya), 1985, vegyes technika, papír, 222×277 cm
Forrás: EMŰK

A tárlat azokat az 1975 és 1989 között alkotó romániai magyar művészegyéniségeket, művészcsoportokat és műveiket ajánlja a közönség figyelmébe, akik annak idején a hivatalos kulturális elvárástól, ízléstől és ideológiától eltérő, a korábbi helyi kánont felrúgva vagy egy más, szabadabb világ bűvöletében, azaz csupán lelkiismeretüket követve alkottak. A kiállításon szereplő képzőművészek arra törekedtek, hogy formailag, továbbá tartalmilag is lehetőleg autonóm, de az európai képzőművészet idejéhez igazított, a neoavantgárd, a transzavantgárd és más kortárs irányzatokhoz kapcsolódó műveket hozzanak létre.

Törekvéseik eredményeképp a művészek egy része, mondhatni, megelőlegezte a maga módján, a hazai képzőművészet területén a hamarosan bekövetkező rendszerváltást, mások viszont ebben már nem bízva, akarva-akaratlanul megindokolták más, szabadabb országokba való áttelepedésüket.


5_Baasz_Imre_A_fold_sebei_Tilalmak.jpg
Baász Imre: A föld sebei (Tilalmak), 1984, szitanyomat, 60×47 cm
Forrás: EMŰK

A kiállításon a kísérleti magatartást szorgalmazó, bátorító mesterek és tanárok műveit együtt láthatjuk az 1970-es és a 80-as években induló fiatalabb művésznemzedék mára már híressé vált képviselőinek akkori alkotásaival. 

Kiállító művészek: 

Ábrahám Jakab, Ady József, Albert László, Antik Sándor, Aranyossy György, Baab József Bumbi, Baász Imre, Bartha József, Bertalan István, Biró Gábor, Bocskay Vince, Bocz Borbála, Bunuș Ioan, Butak András, Deák Barna, Deák M. Ria, Diénes Attila, Dobribán Emil, Egyed Judit, Elekes Károly, Erdei Gy. Zoltán, Ferenczi Károly, Garda Aladár, Gerendi Anikó, György Csaba Borgó, Irsai Zsolt, Jakabos Olsefszky Imola, Jakobovits Márta, Jakobovits Miklós, Jánosi Antal, Jecza Péter, Jovián György, Kacsó István, Kancsura István, Katz András, Kazar Vasile, Kazinczy Gábor, Kerekes Gyöngyi, Kis Béla, Kocsis Előd, Koncz István, Kosztándi Jenő, Kovács Károly, Kuti Dénes, Mattis – Teutsch Waldemar, Miklósi Dénes, Molnár László, Nagy Árpád Pika, Nagy Pál, Onucsán Miklós, Orth István, Pusztai Péter, Rákosfalvy Zsuzsi, Simó Enikő, Simon Sándor, Sipos László, Szabó Zoltán Judóka, Szilágyi Varga Zoltán, Szörtsey Gábor, Tamás Anna, Tamás Klára, Tóth László, Ujvárossy László, Ütő Gusztáv.

A tárlat 2022. március 12-ig látogatható az Erdélyi Művészeti Központ földszinti és harmadik emeleti kiállítótereiben.

Forrás: EMŰK