„A tárlat kellős közepére egy fagolyókból, vagy inkább kisebb-nagyobb fa gyümölcsökből (barackokból?) formált térinstalláció került, Madaras Péter erdélyi művész munkája. Mintha a szalon tükre lenne ez az alkotás, amely egy fa lombkörében lepottyant megannyi gyümölcsre emlékeztet. Szurcsik József valamiféle galaxisként értelmezte a Facebookra feltett tárlatvezetőjében. A szellemes cím még tovább tágítja az értelmezési lehetőségeket, hisz az csak ennyi: …”

Ez az írás jelent meg a Kultúra.hu-n a Műcsarnokban látható kiállításon szereplő installációjáról. Mit szól hozzá, helytálló véleménynek tartja?

Olvastam, és ahogy a címe is mutatja, a mű értelmezési lehetősége valóban tág, de pont nem barackokra gondoltam. Azonban a cikk megjelenése óta történt egy kis változás. Az egyik kollégámat megkértem, hogy állítson még az installáción. Egy bizonyos szögből most a gömbforma mellett felismerhető egy másik motívum is. Mivel a járvány miatt sajnos elmaradt a megnyitó, és nem tudtam jelen lenni az összeállításnál, nem sikerült úgy installálni, ahogy eredetileg elkészült. De az értelmezése abszolút nyitott. Nagyon örvendek, hogy ilyen jó kritikákat kap az alkotás. Különösen az esik jól, hogy az én munkámról gondolja azt a szerző, hogy tükrözi a tárlatot.

Miért volt fontos, hogy az installációban látott formák hogyan állnak?

Ha egy bizonyos szögből nézzük az egész installációt, akkor láthatjuk, hogy ezek a formák egyszerre gömbök és szívek is. Ez az olvasatuk csak akkor látszik, ha meghatározott módon vannak kirakva. A galaxis is jó párhuzam. Elkészítésekor az egyik gondolat a nagymamám által mesélt történet volt, miszerint a halott emberek lelke csillagokká változik.

…, 2016, fa, patinázott deszka, 40x370x370 cm

Akkor, amikor a mű címe csupán: …, az valóban tág értelmezési lehetőséget jelent. Úgy szeret alkotni, hogy elsősorban a befogadóra bízza azt, hogy mit lát a műben, a címmel nem próbál támpontot adni?

Nem minden esetben. De úgy gondolom, hogy a műalkotás olvasatát nagymértékben meghatározza, hogy ki nézi. Nálam általában előbb az ötlet születik meg. Utána próbálom magam is megfejteni, hogy mit üzen nekem, milyen érzések járnak át, mikor készítem, vagy amikor már én is nézőként látom majd kiállítva. Amikor ez a mű született, több ilyen megfejtést is közel éreztem magamhoz. Ezért gondoltam azt, hogy az értelmezése nyitott kell legyen, és ezt legjobban ezzel a címmel lehet éreztetni.

Visszatérve a Műcsarnokban bemutatott, szív formákból álló installációjára, a portfóliója alapján úgy tűnik, hogy ez az alakzat kedvelt mintája.

Igen, de ez nem egy tudatos folyamat eredménye. Még az egyetemi évek alatt megjelent a vázlataim között, amikből született is egy alkotás. De akkor még csak szimbólumként használtam, a pop art alkotásokban megjelent szív motívumokhoz hasonlóan. Idővel a művészetemben gyakran megjelenő szív motívum átalakult, és inkább a középkori ikonográfiákban felelhető gyümölcsökkel, levelekkel asszociált szívekkel vagy a magyar népművészetben megjelent életfa vagy virágok gyökereként életet adó motívummal lett rokon. Így születtek többek között a Szív-Mag című vagy a című munkák is, ahol a szív és a mag illetve a gömb forma hibridjeit készítettem el.

Szív-Mag II., 2016, Fa, fenyőtoboz- pikkelyek, 47 x 102 x 45 cm

Nem tudok rá konkrét magyarázatot adni, hogy miért alakult ez így, miért időztem több mind tíz évet ennek a motívumnak a boncolgatásával, de ezzel valószínűleg sok művésztársam van így. Vannak olyan témák, formák, textúrák, amelyek gyakran visszaköszönnek, valami miatt beragadtak a művész tudatalattijába és nem hagyják nyugodni, ameddig végükre nem jár.

A munkáit nézegetve rábukkantam egy érdekes műre. A tájmisztikai műhelynek készítette, mohos ágak és kövek halmának tűnik.

Igen, ezeket az erdőben találtam. Még rajtuk volt a moharéteg, amikor a kislányommal összegyűjtöttük. Egy szakrális helynek tűnő szikla előtt állítottuk fel, nagyon szép környezetben. A kollégák mondták, hogy talán már korábban is álltak ott ehhez hasonló jelek. Szinte kérte az a hely, hogy történjen vele valami ilyesmi.

Cím nélkül. 2015, fa, kő, moha, 100 x 130 x 114 cm

Ahogy a munkáit néztem, úgy láttam, hogy nem állnak távol a művészetétől az ehhez hasonló, ősréginek tűnő tárgyak. Egyes munkáit átjárja valami archaikus, és olyan benyomást tesznek, mintha ugyanazzal a technikával készültek volna, ahogyan az ősember szakócái évezredekkel ezelőtt. Ez ösztönösen alakult így?

Már nagyon rég foglalkoztat az a tiszta ősi erő, ami a barlangrajzokban és az őskori szobrászatban rejlik. Lenyűgözött Joseph Beuys munkássága vagy Constantin Brâncuși lényegretörő művészete. Szeretem az organikus szobrászatot és azt, hogy a műalkotást akkor is érezzük, értsük, ha nem olvassuk el azt, hogy mit akart mondani a művész.

Nem szabok magamnak témaköröket, ritkán indulok ki abból, ami olvasok vagy amit látok. Technikai megoldásokon, anyagokon gondolkodom.

Próbálom nem kitalálni a szobrokat, hagyom, hogy az ötletek találjanak meg engem, egy mélyebb, tisztább helyről eljussanak hozzám.

Ebben a fázisban próbálom az ösztönt részesíteni előnyben, nem a rációt.

Mi volt az, ami legutóbb ennyire foglalkoztatta?

Két fontosabb egyéni kiállításom volt, amelyek egy hosszú kísérletezési és elmélkedési folyamat végeredményeként születtek. Az első egyéni kiállításomon 2013-ban Bukarestben a fenyőfa mint anyag és a magába foglalt, több kultúrában is megfogalmazott igazságok keresésének az eredményeként születtet az ott bemutatott öt szobor. Itt jártam a szív témát is komolyabban körbe. Tetszett a gondolat, hogy a szív lefele mutató háromszöge találkozik az élő fenyőfa felfele mutató háromszögével, hangsúlyozva ily módon az arany középút fontosságát.

Egyéni kiállítás enteriőr, 2018, Erdélyi Művészeti Központ, Lábasház, Sepsiszentgyörgy

Az utolsó egyéni kiállításom egy cselekményművet mutattam be a megnyitón, ahol egy vízszintes fenyőfa törzsből lécekként letöredezett darabok elfogytával a függőleges vonalszerű forma átalakult egy vízszintes nap motívumra emlékeztető kör alakzattá. Ennek az előzménye annak a felismerése volt, hogy ahogy eltörünk egy lécet, vagy ahogy a szél derékból eltör egy fát, milyen szép, sokatmondó textúrát eredményez. Évekig kerestem az asszociációkat. Végül a falumban elvégzett háztáji munkák elvégzése közben született meg az alkotás, mely így A munka nemesít címet kapta.

Amikor úgy döntött, hogy szobrász lesz, akkor is ez adott ihletet?

Nem. Kisgyermekkoromban asztalosnak készültem. Sokat jártam a szomszéd bácsi műhelyébe, elbűvölt a fa illata, a kézi szerszámok, az, hogy a nap végére valami születik a kezem között. A fa szeretetéből és a vágyból, hogy minél többet megtudjak a megmunkálásáról, jutottam el a szobrászatig. A líceumban meg az egyetemi évek elején voltak kalandozások a grafika és az intermédia fele, de az egyetem végére már egyértelművé vált: nekem fontos, hogy a természetben az ott talált anyagokkal dolgozzam, fontos a kétkezi fizikai munka, és mindezeket napi szinten szeretném csinálni.

Egyéni kiállítás enteriőr, ATELIER 030202 Kortárs Művészeti Tér, Bukarest

Ezért amikor az otthonunkat kiválasztottuk, annak ellenére, hogy az addigi élem a városhoz kötődött, a háromszéki Zalánra esett a választás, ahol a műterem mellett a szabadidőmet a kis háztáji gazdaságban, veteményeskertben-gyümölcsösben töltöm.

 Az önellátás hogyan került az inspirációs források közé?

A nyarakat mindig a nagyszülőknél töltöttem Máréfalván. A nagypapám több generációs pásztorcsaládba született, haláláig a jószágok mellett volt, sokat voltam mellette pásztorsegéd. Emellett nagymamámmal meg a többi unokatestvéremmel együtt műveltük kézi szerszámokkal a földeket, tehenek által húzott ráfos szekérrel hoztuk sokszor haza a szénát meg a téli tűzifát. Ezt a fajta életet nagyon megszerettem. Azt az egyszerűséget, ami a nagyszüleim mindennapjaiban jelen volt, azt, hogy megelégedtek a kicsivel, hogy azt ettek, amit saját két kezükkel megtermeltek, hogy tudtak örülni mindennek.

Amikor megvettük a házat falun, és sikerült lassan lakhatóvá tenni, egyre több időt szenteltem a veteményeskertre és a gyümölcsösre, kezdtem beszerezni kisebb állatokat és tudatosan készülni az önellátó életmódra.

Akkor most egyensúlyban van: a gazdálkodás mellett tud időt szakítani az alkotásra?

Tíz évig otthon voltam, szabadúszó szobrászként és a feleségem kézműves vállalkozásában segédként, ebben a periódusban készültek a nagyobb lélegzetvételű munkáim. Két éve az Erdélyi Művészeti Központban dolgozom. Az alkotói munka kicsit a háttérbe szorult, csak a nyári alkotótáborokban tudok a szobrászattal komolyabban foglalkozni. De a kis gazdaságot kitartóan fejlesztem a szabadidőmben. Terveim szerint a szobrászatot a téli hónapokban fogom művelni. Akkor már az udvaron nincs annyi munka, és kevesebb a kézművesvásár is.

 Mit jelent a természetművészet?

A természetművészet a művészek annak a vágyából alakult ki, hogy függetlenül alkothassanak a galériák és a múzeumok rendszerét kikerülve, szabadon kihasználva a természet adta tereket és anyagokat.

Milyen erdélyi magyar művészként alkotni Romániában?

Nem látok különbséget a román és a magyar művészek között, itt, Erdélyben egyforma nehézségekkel küszködünk. Távol vagyunk Bukaresttől és Budapesttől. Itt sem és ott sem vagyunk igazán jelen, nem vagyunk számontartva. Az alkotói munkát ez nem befolyásolja, ugyanolyan színvonalas művek születnek itt is, mint a fővárosokban.

Ez a Műcsarnokban megrendezett kiállítás nagy lehetőség nekem is meg a barátomnak, Éltes Barnának is. Mi ketten képviseljük az erdélyi magyar művészeket ezen a nemzeti szalonon.

Jelenleg mi foglalkoztatja?

Alkotói váltságban vagyok lassan egy éve. 2016- ban pályáztam a tajvani Lih Pao Szobrászati Biennáléra, ahol elnyertem a fődíjat. Idén újra meghirdették, megint megpróbálnám.