Posztumusz jelent meg, szerzője 2021 májusáig dolgozott rajta, célja eredetileg a teljes Biblia feldolgozása volt, de arra már nem jutott ideje, „csak” az Ószövetség 14 könyvére a teremtéstől Nehémiásig. „Addig fogom írni, amíg írni tudok, amíg élek” – jegyezte fel. Csaknem ezernégyszáz oldal, három kötet. Tavaly november október 21-ére, születésének 83. évfordulójára időzítették a megjelenését, és tegnap, április 29-én, a Nemzeti Kulturális Alap székházában volt a bemutatója.
Először Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövet videóüzenetét hallgattuk meg, aki Jankovics Marcell világraszóló hozzájárulásáról beszélt a grafikához és az animációhoz, életművét pedig annak példájaként nevezte meg, hogy a magyar művészet híd lehet kultúrák és vallások között.
Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgatója a magyar kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakjaként emlékezett Jankovicsra, a nemzet művészére, akinek szakmai tudása és elhivatottsága egyaránt rendkívüli volt.
Özvegye, Rubovszky Éva a római Jankovics-kiállítás történetét mesélte el, amelyet a vatikáni kancelláriapalotában rendeztek meg ez év elején. Sokan segítettek, hogy létrejöhessen, köztük a nagykövet és korábbi munkatársa, Érszegi Márk Aurél, aki kedvesen megemlítette Évának, hogy annak idején a Gusztáv-filmeken nőtt fel.
Áder János felidézte, hogy Jankovics egyszer bosszankodva arról beszélt: mintha elfelejtettünk volna magyarul, a szavakat sokszor nem a jelentésüknek megfelelően használjuk. Mi ennek az oka? Felszínesség, igénytelenség, rossz megszokások, a nagyotmondás vágya. Torzul a jelentés, hígul a mondanivaló. Jankovics abban az egykori megszólalásában a cáfol szó helytelen használatát kárhoztatta, amely sokszor áll a tagad helyett, noha csak annyit jelent, hogy valaki az ellenkezőjét mondja valaminek, míg a cáfol azt, hogy bizonyítékokkal is igazolja egy állítás helytelenségét. A mai hallgató azonban talán úgy reagál erre, hogy mivel a két szó majdnem ugyanazt jelenti, végső soron nem mindegy?
Jankovics Marcellnek soha nem volt mindegy. Tűpontos fogalmazás jellemezte, a szavait éppúgy, mint a vonalait, a színeit.
A vatikáni Jankovics-kiállítás sikerének többek között ez, valamint művészi látásmódja, hitvallása, kimondott-leírt szavainak pontossága, hitele volt a titka. Ő mondta azt is, hogy a nyelv ösztönösen fején találja a szöget. Jankovics ennek az ösztönösségnek a kutatója volt. Például az ösztönös nevelés eszközének, a népmesének. Sokat gondolkodott rajta, hogy szabad-e a népmeséket illusztrálni, a mesélés személyes teréből kilépni, a képzeletet ily módon korlátozni. Rájött azonban, hogy ennek még mindig kisebb a kockázata, mint veszendőbe hagyni, a feledésnek átadni őket. És rajzai, rajzfilmjei elég teret is engednek a képzeletnek: arra tanítanak, hogy ne csak nézzünk, lássunk is, képesek legyünk a képeket értelmezni. Az ösztönösség ugyanis harmóniában lehet a tudatossággal, ahogyan a nemzeti is az egyetemes jóval, a magasztos is a derűssel. Jankovics Marcell a közérthető és népszerű mesékkel közvetített értéket, tudósított a természetfelettiről.
Sokat mondogatta, hogy minden élőlény a fényt keresi. Ő rátalált, és a fényt kereső ember küzdelmeit akarta elmesélni, fénnyel megfesteni. Ez már az első egész estés magyar rajzfilmjére, a Petőfi születésének százötvenedik évfordulójára elkészült János vitézre is érvényes volt, amely nem nyomta el az irodalmi művet, és örökre friss fog maradni.
Sokszor megkérdezték tőle, hogy miért olyan nagy János vitéz huszárcsizmája. Szándékos volt a dolog, és Jánost is, későbbi hőseit is olyan alakokként, hegyekhez hasonlóan, alulról ábrázolta, akiknek a felhők közé ér a fejük, de közben két lábbal állnak a földön. Úgy gondolta ugyanis, hogy a jellemfejlődés feltétele az e világi poklokra való alászállás.
Munkáiban egyetemes, ami magyar, és új meg új generációkat hív párbeszédre. Legújabban a remény zarándokait hívta a Vatikánba. Ahol a róla készült kiállítással mi is ott voltunk, ősi tudásunk mélyéről vele szólhattunk más nemzetek gyermekeihez.
Földről az égig érő emberek Jankovics bibliai alakjai is. Az utolsó nagy munkájában szereplők, amelyen haláláig dolgozott, tudván, hogy már nem fejezheti be. És ilyen Toldi is az utolsó, 2022-es rajzfilmjében, amely Arany születésének kétszázadik évfordulójára készült el.
Jankovics Marcell életműve a reménytelenség bizonyító erejű cáfolata, szemben a tömegkultúra ürességével, időlegességével, értéktelenségével. A vatikáni tárlat Magyarországot és Erdélyt is megjárja majd.
Ravasz Ákos, a kötet szaklektora arról beszélt, hogy Jankovics műveltsége léleklátással párosult, e munkája révén az ige testét vehetjük szemügyre. Hatvanöt éven át foglalkozott a Bibliával, és ezzel a csaknem ezernégyszáz oldalas könyvvel arra ébreszt rá, hogy a tudás bennünk van, hogy a szóképeket meg kell szólaltatni. A legnagyobb kihívást kereste a művészete számára, és a Bibliában találta meg. Bűn, ha semmit sem hiszel, de az is, ha akármit elhiszel, vallotta. Műve a Biblia metaforáit, szimbólumait segít megérteni. Több száz beszédfordulatot, képnyelvi alakzatot magyaráz meg, enciklopédiaszerű, a Biblia képes nyelvéről született legjobb munka nemzetközileg is, és ráadásul gyönyörű: a legszebb könyveknek járó díjjal jutalmazták.
A nagy nemzetek naggyá teszik a fiaikat, a kis nemzeteket viszont a fiaik teszik naggyá. Igaz ez Jankovics Marcellre is, akinek betűi ebben a könyvben istenarcot rajzolnak ki. Kultúrtörténeti utazásra invitál vele a Biblia ősparkjában, és isteni fény ragyog fel rajta. Könyvében új megvilágításba kerülnek a bibliai történetek; friss, egyéni perspektívákat kínál. A munkája valójában az imája volt, ez az alkotása is ilyen ima.
A beszédek után levetítették A remény zarándokai című filmet, amely a Jankovics életművét bemutató kiállítást, a Hit, remény, rajzfilmet mutatja be. Ez volt a szentév első nagy eseménye. Négy teremben rendezték meg, az elsőből Jankovics életét és munkásságát ismerhetjük meg, a második a hitről szól A teremtés című 1989-ben készült, 26 perces rajzfilmjével. A harmadikat a János vitéznek szentelték, a negyediknek pedig a zarándoklat a témája, amelyet Az ember tragédiája című rajzfilmje mint az emberiségnek a történelmen át való nagy vándorlását mutat be.
A filmben a kurátor Tóth Norbert elmondja, hogy az életmű átfogó bemutatása volt a céljuk, amely szorosan kötődik a magyarságnak a kereszténység részeként felfogott történetéhez. Ferenc pápa A remény nem csal meg címmel hirdette meg a 2024 decemberében indult és 2026. január 6-áig tartó szentévet, amelynek hangsúlyos eleme a béke, a kiengesztelődés reménye. Érszegi Márk Aurél szóba hozza, hogy Petőfi létező személyről mintázta János vitézt: a VII. Pius pápát Észak-Olaszországból Rómába kísérő huszárokhoz tartozó Horváth Nepomuki Jánosnak hívták, és a szolgálatáért hálás pápa Krisztus-renddel jutalmazta. Enzo D’Alò rajzfilmrendező büszke, hogy az innovatív filmnyelvet használó Jankovics a kollégájának tekintette, Lantos Krisztina, a Római Magyar Akadémia igazgatója pedig iskolateremtő mesternek nevezi, aki mindmáig hatással van az egykor általa alapított műhelyekre.
