cseke-szente.jpg

Cseke Péter és Szente Vajk vezeti az Erkel Színházat januártól

Január 1-jétől új zenés színházat alakítanak az Erkel Színházból – jelentette be Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára november 29-én az M1 Ma reggel című műsorában.

Két kiváló, nagy tapasztalattal rendelkező művész fogja vezetni az új színházat, Cseke Péter a Kecskeméti Nemzeti Színházból és Szente Vajk a Madách Színházból – mondta Novák Irén.

„Kifejezetten zenés repertoárt álmodtak meg, ami családok számára elérhető. Ez az egyik legnagyobb befogadóképességű színházunk, gyönyörű építészeti miliővel, úgyhogy sikerre van ítélve a kettejük művészi munkája által” – jelentette ki a helyettes államtitkár, aki hozzátette, hogy arra számítanak, az új színház a magyar kultúra javát fogja szolgálni, a közönség pedig elégedett lesz vele.

Arról is beszélt, hogy idén 4,475 milliárd forint támogatást kapnak az előadóművészek. Emlékeztetett arra, hogy ez a támogatási lehetőség minden évben rendelkezésére áll az előadó-művészeti szervezeteknek az adott éves keretösszeg függvényében.

„Idén négymilliárd forintot szánt erre a Kulturális és Innovációs Minisztérium, és azt láttuk, hogy olyan szép pályázatok jöttek, olyan nagy volt az igény erre a támogatásra, hogy Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter megemelte az összeget” – mondta Novák Irén.

Hozzátette, hogy nyolc altémára lehetett benyújtani pályázatot, többek között fiataloknak szóló programokra, új produkciók színpadra állítására, fesztiválok támogatására és a vidéki operajátszás erősítésére.

A műsorban elhangzott, hogy idén 1049 szervezet nyújtott be pályázatot, és 382 nyert támogatást a szakmai kuratórium döntése alapján.

Ez is érdekelheti

Szente Vajk rendezi A 3 testőrt a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Szente Vajk friss megközelítésben állítja színpadra A 3 testőr című musicalt jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezője az ismert regény alapjaihoz kíván nyúlni, ám a mai nézők számára is megközelíthetővé szeretné tenni Athos, Porthos, Aramis, D’Artagnan és társaik figuráit.

Újabb öt évig Cseke Péter vezeti a kecskeméti színházat

Ismét Cseke Pétert bízta meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezetésével a város közgyűlése csütörtöki ülésén.

Novák Irén: Európai és magyar jövőt a helyi értékek megbecsülésén keresztül lehet építeni

Európai és magyar jövőt kizárólag a helyi értékek megbecsülésén, megóvásán és gyarapításán keresztül lehet építeni – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára pénteken az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című országos programsorozat Borsod vármegyei eseményének nyitó sajtótájékoztatóján Edelényben.

Átadták a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai díjait

Az ifjúsági közösségek az erős társadalmak alapjai, és a társadalmat a pici közösségeken keresztül lehet formálni – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára kedden Lakiteleken.