thumbnail_nagy_gatsby_domolky_daniel_026.jpg

Jay Gatsby jubilál a Vígszínházban

A nagy Gatsby vígszínházi változatát Vecsei H. Miklós készítette, az ősbemutató – ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében és Kovács Adrián zenéjével – 2019 szeptemberében volt a teátrumban. Az egyedi hangulatú, izgalmas megoldásokkal teli darab szeptember 8-án századik előadását és ötéves évfordulóját ünnepli a Vígszínházban.

„Egy őrült regény! Csodás zenészek, táncosok, kollégák! Öt év őrület Gatsbyvel, Nick Carraway-jel, Daisyvel. Hálás vagyok, mert sokat tanultam tőlük. Megtanultam őrülten hinni valamiben. Akkor is, ha nincs értelme. Mert néha ez tart életben” – foglalja össze a címszerepet alakító Wunderlich József, mit is jelent számára A nagy Gatsby. A Vígszínház egyik sikerdarabját az elmúlt öt évben közel százezren látták már, sokan rendszeresen újranézik. „Fitzgerald műve rendkívül erős világú regény, amiből úgy éreztük, jó zenés adaptációt lehet készíteni. Az alkotófolyamat közben jöttünk rá, miről is szól igazán: ketten lenni egyedül. A Gatsby azért is különleges, mert nincs értelme egyszer elolvasni, a végén derül ki ugyanis, hogy mit olvastunk eddig, az újraolvasásánál pedig minden szó új értelmet nyer. Kicsit ilyen lett a mi előadásunk is. Utólag lesz fontos minden, ami történt, talán ezért is van ilyen sok visszajáró néző” – emeli ki Vecsei H. Miklós.

Az alkotók a próbafolyamat közben, közösen találták ki azt a formavilágot, amely a színház nyelvén képes megmutatni, hogyan éri el és miként hat a mai fiatalokra Fitzgerald varázslatos hangulatú, egyben megrendítő története. A bemutató óta hatvan kilogramm csillámos konfettit, százliternyi szappanbuborék-folyadékot, száz hamburgert és tíznél is több cápalufit használtak fel. A látványvilág és az izgalmas zenei aláfestés tökéletesen megragadja az 1920-as évek hangulatát.

A jubileum alkalmából kisfilm is készült:

Szeptember 8-án Gatsby-ünnep a Vígszínházban. Aki kedvet érez, ezen az estén magára öltheti legcsillogóbb ruháját, hogy a közönség is minél inkább megidézze a kor és az előadás hangulatát. Színlap és jegyvásárlás itt.

Ez is érdekelheti

„Kiszervezem a véleményemet termékenyebb dolgokká, mint a beszéd” – Vecsei H. Miklós a Poket-könyvekről

A költészet napját idén először egynapos összművészeti fesztivállal köszönti az Akvárium Klubban a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Poket – ez utóbbi frissen megjelenő negyedik versantológiájával ünnepli a negyedik születésnapját. Ennek kapcsán beszélgettünk Vecsei H. Miklós színésszel, a rendezvény egyik házigazdájával a Poket-könyvek hatásáról és a költészet énképformáló erejéről.

Naivan és tiszta szívvel fordulunk egymáshoz és a világ felé

A Bach Kata–Wunderlich József színész házaspár életében nemcsak a Vígszínház és két gyermekük jelenti a közös nevezőt, hanem azonos életszemléletük, világfelfogásuk és gondolkodásmódjuk is eggyé fonta őket, noha karakteres egyéniségek. Párosuk hiteles és önazonos színfoltja a hazai kulturális életnek.

Ifj. Vidnyánszky Attila: Bartók hite abban, hogy egységet kell teremteni, számomra példaértékű

A rendező az Ifjú barbárok budapesti vendégjátékát követő közönségtalálkozón mesélt az előadásról, vívódásairól és az új kolozsvári bemutatóról.