Február második hétvégéjén a jövő jazzformációi és már befutott zenészek veszik birtokba a Fesztivál Színház színpadát. A Jazz Showcase elsődleges célja, hogy nívós megmutatkozási lehetőséget biztosítson az utánpótlásnak.
Az idei tehetségbörze hat feltörekvő formációját előzsűri választotta ki a rendkívül reményteljes mezőnyből. Pénteken a Lukács Márton Trió és a Négyessy Barnabás Quartet, szombaton a Horváth Balázs Quartet és a Tilia zenekar, míg vasárnap a Dilladelphia és a Horváth Szabolcs Quartet bizonyíthatja színpadra termettségét egy-egy ötvenperces koncert keretében. Az eseménysorozat házigazdája – ahogyan az utóbbi években – a műfaj egyik avatott nagykövete, a rádiós műsorvezetőként ismert Jazzkovács László lesz. A program mindennap 16.30-kor startol, és online is követhető a Müpa weboldalán és közösségimédia-felületein.
A neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri elnöke idén Fekete-Kovács Kornél zeneszerző, trombitaművész, karmester, a Modern Art Orchestra alapítója és művészeti vezetője, tagjai Bércesi Barbara, a Müpa jazzprogramjainak szerkesztője, Borbély Mihály klarinét- és szaxofonművész, Steve Rubie, a londoni 606 Klub tulajdonos-vezetője, Sébastien Doviane, a francia TSF Jazz rádió szerkesztő-műsorvezetője és a párizsi Duc des Lombards klub műsorszerkesztője, Szabó Dániel zongoraművész-zeneszerző, valamint a brüsszeli promoter, programfelelős és menedzser, Lynn Dewitte.
A közönség is szavazhat az általa legjobbnak ítélt produkciókra. A szakmai és a közönségdíjat bezsebelő zenekarok április 30-án, a Nemzetközi Jazznapon egy teljes koncertprogrammal térhetnek vissza a Müpába. Az eseménysorozat partnerei jóvoltából – akik között idén először az európai Liszt Intézetek is megtalálhatók – a fiatalok számos különdíjban is részesülhetnek.
Esténként a jazz világában már nevet szerzett, elismert művészek koncerteznek a Fesztivál Színházban. 7-én, pénteken a fiatal kora ellenére már számos díjjal jutalmazott multiinstrumentalista, Várallyay Petra mutatja be Circles in Motion című lemezét, méghozzá olyan muzsikustársakkal, akik eddig még sosem léptek színpadra együtt. 8-án, szombaton Gerlóczy Zsigmond zongorista-zeneszerző és a francia gitáros, Antoine Boyer hozza el a Los Angelesben rögzített Future Sounds című albumot a Müpa közönségének, míg vasárnap a francia Underground Canopy tagjai a budapesti improszcéna szereplőivel muzsikálnak.