Kodály Zoltán zenéjével az is találkozott, aki nem zenekedvelő, míg sokan mások közvetlen viszonyban vannak a muzsikával – mondja Fekete Kovács Kornél, amikor a zeneszerzőhöz való viszonyáról kérdezem. „A bajai ének-zenei általános iskolában a Kodály-módszeren alapult az oktatás, naponta foglalkoztunk Bartók, Kodály és Bárdos Lajos műveivel. Tagja voltam az énekkarnak is, de amikor mutálni kezdett a hangom, énekelni legnagyobb bánatomra már nem énekelhettem. Fantasztikus énektanárnőnk megengedte, hogy továbbra is velük menjek a koncertekre, afféle mindenes lettem a kórus körül. Ezek a szép emlékek mind Kodály zenéjéhez kötődnek az életemben.”

Kodály zeneiskola- és kórusalapító, pedagógusi tevékenységének sokkal nagyobb hatása van, mint a zeneműveinek. No de a művek milyenek?

Röviden? Szerintem zseniálisak. Az első, fiatal korszakán sokféle hatás érződik, főleg Debussyé, de sosem túl egyértelműen. A későbbi szerzeményeiben pedig olyan fölényes mesterségbeli tudást érzek, amit keveseknél. Kodály szorosabban kötődött a népi gyökerekhez, míg Bartók bátrabban alakította saját képére a folklór kincseit.

Azok a művek, amik a Kodály-esten szerepelnek, már a műsorhoz készültek?

Igen, mindegyik darab.

A Modern Art Orchestra (MAO) öt zeneszerző tagja vonul fel Kodály mellett: Subicz Gábor, Ávéd János, Bacsó Kristóf, Cseke Gábor és persze ön. Egyik kompozíciójának címe az, hogy Gyermekek éneke. Nem lövök mellé, ha azt mondom, ezt a kodályi pedagógia ihlette?

Van egy felvétel 1966-ból, amelyen Kodály Zoltán Los Angelesben ad tévéinterjút. Szinte végig arról beszél, hogy milyen fontos hagyni a gyereket játszani, improvizálni, dallamot költeni. Ugye nem is kell hangsúlyoznom, hogy ez az attitűd mennyire fontos a jazzben. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ennek a Kodály-módszernek a gyermekeként kezdtem zenét tanulni, míg, valljuk meg, mára a módszer alkalmazása nagyon megkopott. A Gyermekek éneke című művemben ebből az interjúból ragadtam ki mondatokat, a magam gondolatai a témáról pedig Pocsai Kriszta énekes-szövegíró segítségével kapnak hangot.

Forrás: Facebook

Másik darabjának címe False Call. Miért?

Ez a Csalfa sugár című Kodály-kórusművel rokon, és abból a gondolatból született, hogy mindannyiunk életében vannak olyan késztetések, amik tévedésnek bizonyulnak – innen a cím, a téves hívás. Noha gyermekkoromtól tudtam, hogy zenész leszek, néha el-eljátszottam a gondolattal, hogy ha nem a zene, akkor milyen hívást kaptam volna.

És?

Erős műszaki affinitásom van, és a szüleim kívánságára – akik egyébként puszta jóakaratból tanácsolták ezt – sokáig a Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára készültem. Valószínűleg innen ered az elektronikus hangszerek iránti vonzódásom is. De az egyetlen dolog, amit nem untam meg eddigi életem során, a zene, úgyhogy ez a hívás számomra nem volt „false call”.

A műveit és a hangszereléseit hallgatva egyfajta mérnöki tudatosságot érzékelek. Eszerint nem véletlenül.

Míg a zeneszerző tervez, a kreatív, improvizáló muzsikus ösztönösebben működik – ez nem értékítélet, hanem kétfajta működés. Én az előbbibe sorolom magam, az improvizációt a zeneszerzés formai eszközeként kezelem a darabjaimban. Persze van, aki ösztönösen is képes formát alkotni. Ezért csodálom azokat a jazzikonokat – például Miles Davist –, akik improvizáció közben is tökéletes formaérzékről tesznek bizonyságot.

Amikor a MAO egyik tagja saját kompozíciót tesz a közösbe, a zenekar vezetését is átveszi a próbákon?

Igen, olyankor csak a próbák időpontját jelölöm ki, aztán amikor összegyűlünk, beülök a trombiták közé, és csinálom, amit mondanak. Mit mondjak? Eleinte nagyon nehéz volt nem beleszólni!

Modern Art Orchestra

A klasszikus zenére jellemző, hogy nem minden zeneszerző foglalkozik előadó-művészettel. Áldott állapot, hogy önnek van egy zenekara, nem?

Valóban, de ne felejtse el, hogy sokat is tettem érte, hogy ez így legyen. Persze azt a képességet minden kétséget kizáróan fentről kaptam, hogy nagyzenekart irányíthatok.

És mi indította arra, hogy ezzel foglalkozzon?

A telhetetlenség! A trombita olyan a jazzegyüttesben, mint az első hegedű egy szimfonikus zenekarban. A trombita kapja a legszebb melódiákat.

Nem voltam az a típus, aki bejátssza a szólót, aztán elmegy inni egy kávét.

Egy zenész akkor is hatással lehet a színpadon, ha éppen nem játszik. Például Miles Davis, mint a felvételeiből kitűnik, egy-egy gesztussal, sőt a puszta jelenlétével is hatott a zenésztársaira. Szóval először megpróbálkoztam hangszerelést írni a zenekarra, aztán saját darabot.

Milyen élmény a Nemzeti Énekkarral dolgozni?

Fantasztikus érzés, amikor nyolcvan olyan ember áll mögöttünk, akik szeretik, amit csinálnak, és szeretik, amit együtt csinálunk. Ritkán van ennyi energia a színpadon! Nem először dolgozunk együtt, korábban Duke Ellington Sacred Concert című művét adtuk elő közösen. Az énekkar vezetőjével, Somos Csabával nagyszerű szakmai kapcsolatunk van. Ami a legfontosabb: tisztában vagyunk egymás képességeivel, és nem lépünk a másik lábára!

Fotó: Burger Barna

Végül az Art of Virus című projektről kérdezném, amelyet a pandémia kezdetén indított el. Tíz zeneszerzőnek küldte el saját, kilenc hangból álló motívumát, amit ők továbbírtak, majd továbbadtak újabb zeneszerzőknek. Merre vezetett a kilenc hang útja?

Pár hónap alatt 486 zeneszerzőhöz jutott el ez a kilenchangos motívum. A legutóbbi pályamű hosszabb szünet után másfél hónappal ezelőtt futott be az ímélcímemre. Rengeteg fantasztikus, kreatív, hosszabb és rövidebb darabbal örvendeztettek meg bennünket a zeneszerzők. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy fát, amelynek van törzse – ez a kilenc hangból álló motívum –, majd tíz irányba elágazik, mindegyik ág újabb két ágat hajt, és így tovább.

Az évad során szeptembertől kezdve már több koncertünk volt: először Mike Garson ágát mutattuk be, aztán Brian Charette-ét, Bacsó Kristófét, Korb Attiláét és Eötvös Péterét, februárban pedig a Kuba Stankiewicz nevével jelzett lengyel ág következik. Aztán Cseke Gábor, Tony Grey, Subicz Gábor és legvégül, júniusban Ávéd János ágait foglaljuk majd össze.

A nyitóképet Birtalan Zsolt készítette.