A Dűne című film díszletberendezőjeként vasárnap este Oscar-díjjal elismert Sipos Zsuzsannának és a Dűnén dolgozó magyar szakembereknek is gratulált Káel Csaba, a filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében.

„A magyar filmipar és a hazai filmes szakemberek kimagasló színvonalú munkájának elismerése is egyben a Dűne sikere az Oscaron. Több száz hazai filmes közreműködésével főként Magyarországon készült ez a szuperprodukció, mely jelentős szakmai elismerésekkel és közel 400 millió dolláros bevételével a tavalyi év egyik legsikeresebb mozifilmje lett. Óriási gratulációt érdemelnek a hazai szakemberek, akik hozzájárultak ehhez a világsikerhez. Határtalan öröm az egész szakmának Sipos Zsuzsanna Oscar-díja, mely azt tanúsítja, hogy világszínvonalon is kiváló tehetségeink vannak, és azt üzeni a világnak, hogy a legjobbak közt vannak a magyar filmesek” – írta a kormánybiztos.

A közleményben arra is kitért, hogy a hazai filmipar volumene tavaly mintegy 30 százalékkal növekedett, a regisztrált költések összege elérte a 218 milliárd forintot.

„Nem csoda, hogy az ágazat szakemberutánpótlása égető feladat. Éppen ezért a Nemzeti Filmintézet nagy hangsúlyt fektet a szakemberképzés fejlesztésére és támogatására filmiparunk versenyképességének megőrzése és növelése érdekében” – fogalmazott Káel Csaba.

A Denis Villeneuve rendezésében, Frank Herbert regényéből készült Dűnét tíz Oscar-díjra jelölte az amerikai filmakadémia. A vasárnap a hollywoodi Dolby Színházban megrendezett díjátadó ceremónián hat kategóriában kapta meg az Oscar-szobrot. Sipos Zsuzsanna díszletberendező és Patrice Vermette látványtervező a produkciós tervezés kategóriában nyerte el az Oscar-díjat. Hans Zimmernek az eredeti filmzenéért ítélték oda az Oscart. Greig Fraser a legjobb operatőrnek, Joe Walker pedig a legjobb vágónak járó díjat vehette át, továbbá a legjobb hang és vizuális effektus kategóriában is győzött a film.

Nyitókép: Patrice Vermette és Sipos Zsuzsanna a 94. Oscar-gálán. Fotó: AFP/Frederic J. Brown