Stratégiai terv készül a magyar animáció fellendítésére

Kultpol

Animációs stratégia készül, amelynek fontos eleme a szakemberképzés és a tehetséggondozás – mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos csütörtökön Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztivál, a MOZ.GO keretében tartott sajtótájékoztatón.

Káel Csaba a Magyar Mozgókép Fesztivál megnyitóján. Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Káel Csaba a Magyar Mozgókép Fesztivál megnyitóján. Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Káel Csaba úgy fogalmazott, hogy a szásztíz éves magyar animáció új kihívások és lehetőségek előtt áll. A szakmai szervezetekkel és a piaci szereplőkkel együttműködve dolgozták ki a cselekvési programot, amelynek egyik fő célja, hogy a filmtörvényben megjelenítsék azokat az elemeket, amelyek elengedhetetlenekké váltak a szakmát jellemző óriási változások következtében.

Mint hozzátette, jelentős változást hozott a mesterséges intelligencia megjelenése és a virtuális képek egyre nagyobb térhódítása. Káel arról is beszélt, hogy általában egyre kevesebbet olvasnak az emberek, és egyre több információhoz mozgóképeken keresztül jutnak, egyebek mellett ez is indokolja a stratégia megalkotását.

Azt is figyelembe vették a cselekvési terv elkészítésekor, hogy a virtuális képek egyre jelentősebb szerepet játszanak egy-egy filmben. Elsősorban sorozatok, nagy költségvetésű alkotások esetében használják ezt a technológiát, így csökken az utazásra fordítandó összeg és a munka időben tervezhetőbbé válik. A kormánybiztos úgy véli, „kezd felnőni az animáció”, egyre több az egész estés, felnőtteknek is szóló alkotás.

Fülöp József, a MOME rektora elmondta, hogy az animációs cselekvési program pillérei a szakemberképzés, az animációs ökoszisztéma erősítése, a videojáték-ipar támogatása és a tehetséggondozás. Hangsúlyozta: kiemelten kell kezelni a rövidfilmek gyártását, hiszen ezek kis befektetés mellett is viszik a magyar film hírét.

Pesti Ákos mozgóképipari kormányfőtanácsos kiemelte a Nemzeti Filmintézet szerepét és támogatását, valamint a szakmai igények figyelembevételének fontosságát a stratégia megalkotása során.

A cselekvési program kidolgozásában a kormánybiztos stábjával a Magyar Animációs Producerek Szövetsége, a Magyar Animációs Alkotók Egyesülete és a hazai képzésben kulcsszerepet betöltő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) vezetői működtek együtt.